Az időjáráson kívül a szórakozóhelyek is téliesednek, de nem mindegyik: összegyűjtöttük a fűtött, kényelmes és szélvédett dohányzóteraszok toplistáját!

Instant – Az abszolút győztes

A Nagymező utcában található upgradelt bérház-romkocsma eddig is nagy népszerűségnek örvendett helyiek és külföldiek szemében egyaránt, amin nem kell csodálkozni: 23 szoba, hat bárpult, három tánctér és, ami esetünkben a legfontosabb: két nyitott kerthelyiség is tartozik hozzá. A kialakítás nem hagy kívánnivalót maga után: négy fallal körbezárt, teljesen fűtött tágas beltéri helyiségről van szó, így kategóriájában kétségtelenül az első helyet nyeri el.

Az abszurd és szürrealista dizájn talán sokaknál kiveri a biztosítékot: repülő disznó a plafonon, falba épített nyúl, börtönbe zárt próbababa és egyéb hallucinációk díszítik az Instant minden zugát, amikor épp nem egy kiállításnak ad otthont. Nagy pozitívum még, hogy már déltől nyitva van, sosincs belépő, és habár pár utcával kiesik a romkocsma-komfortzónából, azért nagyon is megközelíthető.

Silenius Pub – Angolosra véve

Az ötödik kerület központjában, a Fehérhajó utca és a Petőfi Sándor utca sarkán helyezkedik el ez a kevéssé ismert angolos pub. A fűtött terasz definícióját a lehető legigényesebben oldották meg: átlátszó műanyag függönyök óvnak a hidegtől, miközben maxra tekert fűtőállványok biztosítják a folyamatos meleget. A székek mellett nagyon kényelmes bőrfotelek és kanapék várnak a kinti részen, ahol az italozgatás mellett még meg is vacsorázhatsz az ötödik kerülethez képest egészen normális áron.
A budapesti kocsmasztenderdhez viszonyítva kissé magasra szabott italárakat (590 forint a cappuccino, 650 a korsó Dreher) gyakran enyhítik változatos italakciókkal, de azt javasoljuk, hogy ha itt iszogatsz, ne a kommersz söröket részesítsd előnyben! A Silenius italválasztéka ugyanis valóban egyedülálló Budapesten: 890 forintért már megveheted a sörök megkoronázott belga királyát, a 8,5%-os Delirium Tremenst, amelyről már írtunk korábban, vagy mindenről elfeledkezhetsz a 12-féle whiskey valamelyikével, például egy fekete Johnny Walkerrel. Reggel tíz órától a forgalom függvényében egész hajnalig nyitva tart a fedett kinti részen is – egy próbát mindenképpen megér, ha arra jársz.

 

Szimpla Kert – Egy állandó kedvenc

Minden romkocsmák ősatyja ez a Kazinczy utcai mulató, ami egész héten zsúfolásig tele van a műanyagszemetes-lámpaburát még nem látott és Trabantban először iszogató, tágra nyílt szemű külföldiekkel. Közkedveltsége és valóban nemzetközi szintű elismertsége miatt a Szimpla Kert árai jócskán emelkedtek az elmúlt években ahhoz képest, hogy sok padsor, szék és asztal már egy lomtalanítás legfelsőbb rozogasági fokán van, és nagyon kalandos pár ital után megtartani rajtuk az egyensúlyt – romkocsma ide vagy oda, nem ártana egypár bútort lecserélni. De a hely a mai napig egyedülállóan hangulatos, és a tágas kerthelyiségben vagy egy tucat fűtőoszlopot szórtak el: ha még a Supermannek és ápolónőnek öltözött brit férfiak előtt odaérsz, gyorsan telepedj le az egyik fűtőalkalmatosság mellé, mert a jó helyek hamar elkelnek!

Az idei év abszurd újítása, hogy virágok vagy öngyújtók helyett répákkal megrakott tálcával sasszéznak teljes komolysággal fiatal lányok az asztalok között, végtelenített humorforrást kínálva ezzel a férfivendégeknek. Habár már nem a legeredetibb döntés itt mulatni, és a házi sörük ihatatlan, a belváros origóját mégis a Szimpla Kert adja – ha minden máshoz közel kezdenéd az estét rengeteg külföldivel egy megszokott helyen, ahol nem fagysz meg feltétlenül a hidegben, akkor a kibelezett monitorokkal és fogkefékkel dekorált exbérház a te helyed.

Ellátó Kert – Jó zenék és mexikói ételek

A Kazinczy utcán maradva még egy romkocsma felkerült a fűtött teraszok toplistájára: a Pick szalámigyár felvevőhelyének udvarából átalakított Ellátó Kert. A hely jól ötvözi a lazaságot... a lazasággal: a székek és asztalok össze-vissza vándorolnak minden este, csakúgy, mint a különböző társaságok tagjai.

Fedett és részint fűtött kerthelyiségében meglepően jó zene és hangos beszélgetés szól egész este, úgyhogy a kötetlen bulizás alapzaja garantált. Azonban csakúgy, mint a Szimpla Kert, az Ellátó is sok esetben túlságosan romkocsma: a székek szétesnek, az asztalok ragadnak, és bizonyos italok minősége kritikán aluli – ha egy mód van rá, soha ne próbáld ki a ház folyóborát –, de lehet Arany Péntekenként poháráron korsó ászokot kapni a gyors és barátságos pultosoktól, ami ár-érték arányban sokkal jobb választás. Ha megéheznél, a különleges mexikói konyha ínyencségeit is kipróbálhatod, majd a taqueriát lemozoghatod egy kis csocsóval vagy pingponggal.

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez

A rovat többi cikkéhez
A szerző e heti kedvencéhez: Európa legszebb kastélyai – Királynőkkel és kémekkel

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés