A pékségtől a coworking irodáig, Újlipótvárostól a Tabánig. Szuper helyek nyitottak, hallottál már róluk?

1. Valami lehet a csillagok állásában, mert nemrégiben két olyan hely is megnyitott, amit magyar-spanyol vegyespáros működtet. Az egyik az Alma Nomad Bakery, amivel kapcsolatban az a megérzésünk, hogy nagyon kiemelkedő színfoltja lesz a fővárosi pékség/kávézó szcénának.

Valahogy hamar rá lehet érezni, hogy a szívüket-lelküket beleadják a dologba, és mivel ez boszorkányosan finom pékárukkal, remek kávékkal és teákkal (Zhao Zhou, ami teák terén olyan, mint egy minőségpecsét) párosul, nem kérdés, hogy egy nagyon erős és szimpatikus versenyző jelent meg a színen. Örülünk.

2. A másik magyar-spanyol koprodukció a Dorado, amiről szinte mindent el lehet mondani, amit az Almáról is. Kávéban nagyon erősek, a soproni One Eleven kávéiból készítik a specialty kávés univerzum ikonikus alkotásait: a cortadót, a flat white-ot és a többieket.

Itt is fontos a tea, aminek nagyon örülünk, mivel úgy gondoljuk, hogy 2018-ban egy kávézónak illik a kávé minőségével párhuzamban lévő teakínálattal is rendelkeznie.

3. Az újlipótvárosi Klinika azoknak lesz jó, akik 1. arrafelé laknak, 2. szeretik a hipszerpozitív kávés környezetet.

A Pozsonyi környéke dugig van remek helyekkel, a Klinika azzal is próbál kitűnni, hogy rocktematikára fűzték fel a belső dizájnt: a bolt tele van rock szakirodalommal, lemezekkel Miles Davistől a Rolling Stonesig, és kávé mellett van csapolt sör is.

4. Szigorúbban vett kávés hely az On the Way Coffee, amelynek tulajai eddig főleg kitelepült rendezvények tekergették az eszpresszógép karját, de úgy döntöttek, gyökeret eresztenek. Ezek a gyökerek az V. kerületi Báthory utcában nyúlnak le a talajba.

Hogy mit tud a hely? Az enteriőr letisztult/barátságos/modern szentháromság határozza meg, a kávé sajátbrandes On The Way Coffee és tatai Awaken, a teát pedig – nem fogod kitalálni – a Zhao Zhou-tól szerzik be. Van Chemex, V60, French Press és Cold Brew, akik kávéfanatikusok, azoknak máris felcsillanhatott a szemük.

5. Hiánypótló hely az indokolatlanul hosszú névvel rendelkező UrbanFood Coffee & Coworking, amely a jó helyekben eddig nagyon rosszul álló Tabánban, az Attila út Döbrentei térhez eső felén nyitott meg. Azért is hiánypótló, mert nem csak kávézóként, hanem pop up irodaként is működik, és különleges azért, mert nem az egyes italokért fizet a betérő, hanem óradíjat számítanak fel. Pár helyen már van ilyen a világban, most hirtelen a londoni Ziferblat jut az eszünkbe, és jópofának és nem mellékesen egy ilyen hely esetében indokoltnak is tartjuk ezt a megoldást.

A jó kávé adott, a szendvicsek és péksütemények is, a wifi pedig szupersebességű, szóval az UrbanFood kiváló hely, ami ráadásul nagyon jó helyen nyitott meg. Reméljük, nem tévedünk ezzel az állítással, és jól fog menni nekik. Mindenki jól járna így.

6. Érdemes még felkeresni a Filtery-t, ami mint neve is mutatja, filterkávéra specializálódott, de teára is komoly hangsúlyt fektetnek. Itt, a helyi "laborban" közös kóstolások is vannak, akik tehát szeretnének elmélyedni a kávéjukban/teájukban, érdemes felkeresniük a helyet.

Még csak terv, de nagyon várjuk a Két szerecsen szomszédjában megnyíló Next Doort, és a Párisi udvarban is készül egy nagy dobás Deák Joci baristabajnok részvételével. Jó látni, hogy kávéban (és teában) még van feljebb!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában