Kevés hazai vállalkozás tekinthet vissza hatvan évnél többre, mivel 1948-ban a polgári Magyarországot, így a családi vállalkozást is einstandolták a választási csalással hatalomba kerülő, Sztálin támogatta kommunisták. Az idén 225 éves fennállását ünneplő Zwack likőr azonban nem csak a kommunistákat élte túl, hanem a zsidótörvényeket, a nyilasokat, két gazdasági világválságot, és belső családi viszályokat is.

Das is ein Unikum

Nem titok, hogy az 1999-es A napfény íze című filmben Szabó István erősen támaszkodott a Zwack család történetére, a gyógyital receptjét féltve őrző Sonnenschein családfőre, aki a Monarchia ideje alatt kezdte főzni sikeressé váló italát, hogy aztán a titkos recept egyik generációtól a másikig vándoroljon. A Zwack család sztorija hihetetlenebb, mint a film, abszolút vászonra illő történet, amely 1790-ben kezdődött, amikor dr. Zwack, II. József császári udvari orvos a császár gyomorpanaszaira egy gyógyitallal rukkolt elő. A keserű ital bevált, a legenda szerint az uralkodó azt megkóstolva így szólt: - Dr. Zwack, das ist ein Unikum! – egyben nevet is adva a gyógynövényitalnak.

A céget ötven évvel később, 1840-ben alapították meg, az Unicum védjegyét 1883. május 22-én, 805-071 számmal lajstromozták „az Unicum név alatt forgalomba hozott gyomorerősítő likőr megvédésére”. Az ital a Zwack család 1790-ből származó titkos receptje szerint készült.

A cég és egyben a magyar reklámtörténet egyik leghíresebb plakátja

Az Unicumot kezdettől fogva az eredeti gömbölyű palackban forgalmazták, címkéjén vörös kereszttel. 1899-től kezdve ennek a használati jogáért évente tekintélyes összeget fizetett a cég a Magyar Vöröskereszt Egyesületnek. 1922 után ez a megállapodás megszűnt, ezért a kereszt színét aranyra, a háttérét pedig pirosra változtatták, ahogy ezt mind a mai napig használják.

A huszadik századi történéseket látva joggal állapíthatjuk meg, hogy kisebbfajta csoda, hogy ez a cég még egyáltalán létezik és nem csak a nyomai vannak meg. Olyan birodalmak is tönkrementek, mint a Weiss Manfréd művek, ami a háború előtt a magyar ipar Közgépe és MVM-e volt egybegyúrva, csak nagyobb – és ma már sehol sincs.

Zwack Péter a harmincas évek elején a nevelőnőjével

Séta a múltba

A 225 éves szülinap kapcsán a Zwack család és a vállalat egy különleges túra sorozatot hirdetett meg, amelynek első, rendhagyó bemutatójára egyberántottaák a magyar médiát és egy többórás, érdekes séta keretében időutazásra invitálták a sajtó képviselőit. A mi idegenvezetőink Zwack Sándor, Zwack Izabella és édesanyjuk, Anne volt, akiknek az idegenvezetésével fizikai valóságában elevenedett meg előttünk egy elképesztő családi történet, ami egyszerre magyar és egyetemes. Jó hír azonban, hogy bár nem a családtagok vezetésével, de május 30-tól bárki számára elérhető a túra, akit érdekel ez a lebilincselő családtörténet, amely nem utolsó sorban egy hungarikum, az Unicum története is egyben.

A Zwackok az Úri utcában, az egykori családi fészek előtt

A sztori a budai várban található Úri utcában kezdődött, ahol a háború előtt fényűző körülmények között élt a Zwack család, köztük a kis Zwack Péter, akire nevelőnő vigyázott és a családi Buickkal fuvarozták a városban –na de nem iskolába, mert oda villamossal kellett járnia.

Ha volt a nagypolgárságnak arisztokrata rétege, akkor a likőrgyáros família közéjük tartozott, csakhogy a harmincas években a zsidótörvények életbe lépésével a levegő kezdett elfogyni körülöttük. A negyvenes években a várból felmenekültek a Gellért-hegyre, és a regénybe illő nagynéni, Mici néni villájában bújtak el, a svéd nagykövetség szomszédságában.

1944 tavaszán a nyilas hatalomátvétel napjaiban ismét filmbe illő események történtek a család életében, hajszálon múlt, hogy a Zwack-sztorinak örökre vége szakadjon.

Mici néni háza közvetlenül a svéd nagykövetség mellett volt, ahol a svéd diplomaták - mint Raoul Wallenberg, Lars Berg és Per Anger- fáradhatatlanul dolgoztak azon, hogy megmentsék zsidó emberek életét. Raoul Wallenberg János és Vera jó barátja volt, a kikapcsolódás ritka pillanataiban bridge partit játszott Jánossal. Ráadásul a Minerva utcai épületben (Mici néni házában) irodája is volt az első emeleten és két titkárnő dolgozott vele. Megszámlálhatatlanul sok zsidó embernek állított ki Schutzpass-t, de svéd útlevelet csak harmincnak, abból hármat Péternek és szüleinek.

Valaki feljelenthette a családot, mert a Minerva utcai házban megjelentek a nyilasok, felsorakoztatták a családtagokat a fal mellé, hogy utána elhurcolják őket a Dunapartra.

Mici néni villája a Minerva utcában a Gellért-hegyen

Kétségtelenül ez volt a túra legdrámaibb jelenetsora.

A Zwack-generáció soros vezetője, Sándor a Minerva utcában mesélte el, hogyan sorakoztatták fel a felmenőit, hogy aztán levigyenek mindenkit a Dunához, és a folyóba lőjék őket.

Lajos, Péter unokatestvére kérte, hogy hadd vehesse még fel a cipőjét, ezért a nyilasok megengedték, hogy felmenjen érte az emeletre. Péter annyira biztos volt benne, hogy meg fog halni, hogy gyorsan megette azt az egész tábla csokoládét, amit az ostrom idejére kapott, mivel azt gondolta, hogy ez élete utolsó csokoládéja. Amíg Lajos felfutott a cipőért, Lars Berg a szomszédos házban lévő svéd nagykövetségről futva átérkezett a kapuba. Nagyon határozott fellépésű, impozáns külsejű férfi volt, pisztolyt tartott a kezében, és azt kiáltotta, hogy ez a ház svéd védelem alatt áll, és így sikerült a nyilasokat elriasztania.

Az oroszok már a spájzban vannak

Ha a nyilasokat túl is élték, még hátravoltak az oroszok, akik az életüket nem, de a megélhetésüket erősen fenyegették. A vörös hadsereg először is megitta az Unicum gyár soroksári úti gyárában található italkészletet (ami közel egymillió liter volt), az ott található hatalmas hordókat, és pontonhidak építéséhez használták fel őket. A családi villát feldúlták, a könyveket szuronnyal szúrták át, és így tovább. Mit is mondhatnánk: oroszok.

Még mindig nincs vége

A Zwackoknak eszük ágában sem volt elhagyni az országot, ám 1948-ban a hatóságok tudtukra adták, hogy jobb, ha így tesznek. A gyárat államosították, és rátették a kezüket a féltve őrözött családi receptre is. legalábbis ők ezt hitték. Zwack Jánosék Béla, Péter édesapjának testvére azonban hamis receptet adtak adott át, az igazit magukkal Zwack János magával vitte vitték az emigrációba.

Zwack Péter, menekült az Ellis Islanden

New Yorkban

Zwack János számára az emigráció elfogadása nehéz volt. Amikor megérkezett Amerikába, az Ellis Island-en (a bevándorlók gyüjtőszigetén) fiával együtt egy óriási százszemélyes hálóteremben hetekig vártak arra, hogy megkapják az engedélyt az Egyesült Államokba való belépésre. Nem volt többé úri utca villa, Buick, és nevelőnő. Zwack János korábbi életvitele, amikor befolyásos és kiváltságokkal rendelkező ember volt, a háború után véget ért, és erre nagyon drasztikusan kellett rádöbbennie, amikor minden nélkül, ismeretlenül megérkezett az Egyesült Államokba, csak az eredeti Unicum recepttel a zsebében.

Zwack Péter eleinte Chicagóban majd New Yorkban élt első feleségével, Iris-szal és e házasságából született öt gyermekével: Peterrel, Gioia-val, Alexával, Iris-szal és Jancsival. Zwack Péter eltökélten dolgozott annak érdekében, hogy a Zwack név fennmaradjon az Amerikai Egyesült Államokban. Ennek érdekében szerződést kötött a Jim Beam céggel, hogy a cég Zwack névvel gyártson és forgalmazzon gint, vodkát és slivovitzot.

Hosszú éveken keresztül dolgozott vezető amerikai szeszesital, valamint jelentős borimportőr cégeknél, és Alexis Lichine-nel – akit ma is az amerikai borkultúra atyjának tekintenek – minőségi szőlőbirtok, ill. termelő szelektált borokat (“estate bottled wine”) vezettek be az amerikai piacra.

1970-ben visszatért Európába, hogy felügyelje a Zwack Unicum olaszországi gyártását és marketingjét. Ebben az időben Zwack Péter és második felesége, Anne Marshall aktívan részt vett a licensz alapján gyártott, addigra már igen kedvelt itallá vált Unicum PR munkájában, szorosan együttműködve a termék értékesítését végző nagy genovai szeszipari céggel.

Újra itthon

1988-ban Zwack Péter visszalátogatott Magyarországra. Ebben nagy szerepe volt Demján Sándornak is, aki már akkor azt mondta, hogy komoly változások várhatók. Annak ellenére, hogy a vállalatukat államosították, Zwackék nem kapták vissza az Unikumot gyártó céget és a gyárépületeiket, minden vissza kellett vásárolniuk.

Zwack Péter ekkor 61 éves volt.

Ennyi idősen nem sokan kezdenek új életbe és vágnak bele kockázatos tervekbe, de az üzletember nem sokat vacillált. Hatalmas kölcsönt vett fel, és 20 millió dollárért visszavásárolta a családi vállalkozást.

1991-ben Magyarország nagykövete lett az Amerikai Egyesült Államokban, ahová negyven évvel korábban menekültként érkezett meg. És még koránt sem árultunk el minden családi titkot, a Zwack család elmúlt 225 éve olyan történetekben gazdag, amelyeket érdemes a ma is álló épületek mellett, a profi idegenvezetőktől meghallgatni. Aki egy igazán izgalmas hétvégi programra vágyik, az jelentkezzek a www.unicum.hu oldalon és legyen részese a Zwack-sztorinak, ha csak rövid időre is.

Huszonhét év elteltével a cég virágzik, új piacokra tör – Kínában, Dél-Amerikában és az Egyesült Államok próbálnak terjeszkedni – vagyis a huszadik századi kőkemény hullámvasutazás után ismét teljes gőzzel zakatolnak.

A túra alatt volt alkalmunk négyszemközt is beszélgetni Sándorral, aki felelevenítette első élményeit Magyarországgal kapcsolatban. 14 éves korában járt először Magyarországon. Firenzében élt és egy szót sem tudott magyarul, így a még szocialista Magyarország a napfényes Itália után nem éppen nyerte el elsőre a tetszését. Ma már kiválóan beszéli a nyelvet, Magyarországot tekinti a hazájának, bár nyaranta gyakran jár Olaszországban, és megmaradt Fiorentina-drukkernek is.

Egyértelmű, hogy a Zwack család története nem áll meg a 225. születésnapnál. Napjainkban a történelem megismétli önmagát, hiszen a Zwack gyárat Péter gyermekei, Sándor és Izabella vezetik, akik egymást nagyszerűen kiegészítve felelnek a Zwack társaság mindennapi tevékenységének más-más területéért. Sándor a gyártási folyamatokat felügyeli, míg Izabella az Unicum globális márka nagyköveteként a nemzetközi piacokért felelős.

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon