Kutatások szerint a neuronölő ivás csak mítosz. A túl sok pia ettől még lehet rossz neked, de nem úgy, ahogy eddig tudtuk.

Ha tiszta alkoholt döntünk magunkba, az természetesen továbbra is elintézi az agysejteket, meg sok minden mást is, ezért is használják fertőtlenítésre. Viszont az a fajta szesz, amelyet élvezeti cikként fogyasztunk, korántsem semmisíti meg a neuronokat, ha megfelelő mennyiségben adagoljuk magunkba. Az állítás egy Grete Jensen által végzett tanulmányhoz köthető: rendszeres alkoholfogyasztók és absztinensek agymintáit vizsgálták, és kiderült, hogy a moderált ivás egyáltalán nem befolyásolja a neuronok számát az agyban. Más tanulmányok egyenesen azt állították, hogy az egészségtelen mennyiségű szeszt magukba döntők agyában sem változik a neuronok sűrűsége, igaz, az alkohol károsítja az agyukat, de ennek semmi köze a legendás agysejtpusztításhoz.

Iszol rendesen?

Az alkoholnak pozitív és negatív hatásai vannak az agyra, az előbbiek közé tartozik, hogy idős korban segít megelőzni a mentális zavarok kialakulását. Az olasz Szent Szív Katolikus Egyetemen végzett kutatás két csoportot vizsgált. A rendszeresen, moderált mennyiséget fogyasztók között a mentális betegségek előfordulási aránya 19, míg azok között, akik soha életükben nem ittak alkoholt, 29 százalék volt.

Negatív hatásokból sajnos több van, de igazán csak akkor, ha valaki napi szinten és ipari mennyiségben dönti magába a szeszt. Ahogy említettük, az alkohol nem pusztítja el az agysejteket, viszont a neuronok végződésein található dendriteket igen, ezek hiányában pedig az agysejtek nem tudnak kommunikálni egymással. Mivel több milliárd ilyen kapcsolódás van az agyban, azért ez a fajta károsodás sosem végzetes, ráadásul súlyos alkoholisták szervezete is képes helyreállítani ezeket a sérüléseket, amennyiben a delikvens felhagy a napi egy liter tömény és a kísérők betankolásával.

Alkoholisták esetében előfordulhat, hogy olyan visszafordíthatatlan betegségeket fejlesztenek ki magukban, mint a Wernicke–Korsakoff szindróma, amely zavartságot, hallucinációkat, látásromlást, memóriazavart okoz, és ha nem kezelik, akár kómához is vezethet. Mindez a B1 vitamin hiányához köthető, ugyanis ezt a vitamint a hosszú időszakon keresztül alkoholban ázó szervezet nem tudja feldolgozni, és ez a típusú hiány közvetve valóban neuronok pusztulásához vezethet. A betegség kezelhető, de nagyon valószínű, hogy lesznek maradandó következményei.

Negatív hatás az is, hogy alkoholos állapotban az agy nem termel újabb neuronokat, bár patkányokon végzett kísérletek azt mutatták, hogy amint nem adagoltak szeszt az alanynak, az agy kettőzött ütemben próbálta bepótolni a lemaradást. Ezenkívül az alkoholfogyasztás a szervezet egyéb részeit is támadja, nem csak az agyat. Ott van például a máj.

A lényeg: napi egy pohár bor nem fogja száraz sivataggá változtatni az agyadat. Ha rengeteget iszol napi rendszerességgel, az sem pusztítja közvetlenül az agysejtjeidet, de tucatnyi egyéb módon rosszat tesz neked.

Ajánlott irodalom: Így kúráld ki a másnaposságot 81 másodperc alatt!

(Forrás: Gizmodo)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában