Viszonylag komoly múltja van az „űralkoholnak”.

Kedden mondott búcsút a Nemzetközi Űrállomás annak a 12 palack francia bordeaux-i bornak és több száz szőlővesszőnek, amelyek egy tudományos kísérletben egy évet töltöttek a Föld körül keringve.

A gondosan becsomagolt rakomány a SpaceX Dragon szállítókapszulájában érkezik meg szerda éjjel a Földre, a Mexikói-öbölbe, Tampa partjaihoz.

Jogosan merülhet fel benned, hogy ennek az egésznek mi értelme volt?

Egy luxemburgi startup vállalkozás –  még 2019 novemberében – küldte fel az űrbe egy évre, hogy megtudják, hogyan változtatta meg az űr a bor ülepedését, és hogyan hatott az érlelődésére.

A hazatérő palackok közül egyet vagy kettőt februárban fognak kibontani, amikor Bordeaux-ban borkóstolót tartanak meghívott tekintélyes francia szakértőknek, hogy megízleltessék velük a földönkívüli bort.

Ami pedig a szőlőtőkéket illet, Nicolas Gaume, a cég társalapító-igazgatója szerint a súlytalanságnak kitett szőlőtőkék erősebbek és ellenállóbbak lesznek a Földön.

A magánbefektetők által finanszírozott kísérlet elsődleges célja az agrártudományi ismeretek gazdagítása volt, megoldásokat keresnek a jövő mezőgazdaságának, organikus és egészséges élelmet állítsanak elő, és ennek kulcsát pedig az űrben látják, ugyanis Gaume szerint a klímaváltozás miatt a mezőgazdasági terményeknek, köztük a szőlőnek is zordabb feltételekhez kell hozzászoknia.

Nem ez volt az első ilyen űrkísérlet: egy francia űrhajós a Discovery fedélzetére vitt magával egy palack bort még 1985-ben, de korábban pedig a Budweiser is küldött árpamagokat az állomásra, már arra gondolva, hogy majd a Marson is ihassák a sörüket az első telepesek. 2015-ben pedig egy japán alkoholgyártó küldött whisky-t és más italokat az űrbe, hogy teszteljék a mintákat, és már a Scotch is járt az űrben egy másik kísérlet részeként.

Eközben...

(Forrás: CNN, MTI, fotó: NASA)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában