Nyilvánvaló, hogy a különböző koktélok esetében már nagyon régóta használjuk a kólát, ám a világ egyik legnagyobb vállalata eddig nem jelent meg önállóan az alkoholpiacon. Most tesznek egy kísérletet rá.

Még a Wikipédián is azt írják, hogy "A The Coca-Cola Company (TCCC) a világ legnagyobb alkoholmentes üdítőital- és szirupgyártója és eladója." És tényleg ez volt eddig, most azonban ideje lenne kihúzni az alkoholmentes szót ebből a mondatból.

Az 1892-ben alapított vállalat kis híján 130 év után törhet be az alkoholbizniszbe, azt azonban túlzás lenne állítani, hogy ránk rúgják az ajtót. Egyelőre tényleg csak egy szerény próbát tesznek, az új italuk csak a japán piacon lesz elérhető. Túl sokat nem is tudni róla, csupán annyit, hogy alacsony alkoholtartalma lesz, egy helyi párlat adja az alapját, kifejezetten japán specialitásnak számít, és arrafelé Chu-Hinek hívják az ilyesmit.

A hírt egyébként egy interjúban jelentette be Jorge Garduño, a cég japán elnöke, aki arra is kitért, hogy a világ többi részén egyelőre ne számítsunk hasonlóra, hiszen "a Japánban született egyedi és speciális termékek általában ott is ragadnak." Kár, egy Coca-Cola / Jack Daniel's partnerségben azért lenne fantázia, nem?

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában