Építs hamburgert!

A hamburger egykoron német bevándorlók magánügye volt, aztán amerikai állampolgár lett, napjainkban pedig már szinte minden nemzet magáénak érzi.

A hamburger egyike a nagy amerikai sikersztoriknak, adatok szerint ugyanis csak az Egyesült Államokban évi 13 milliárd darabot adnak el. Amellett, hogy egy mindenütt jelenlévő entitás, a kevés eredeti amerikai dolgok egyike, és ezzel egy polcra került a jazz-zel, és a westernnel. A hamburger ugyanis hamisítatlanul amerikai, az eredetéhez kapcsolódó legendák ellenére.

Egy legenda születése

Mindenféle mendemondák, kijelentések, címkövetelések ellenére nincs semmilyen pontos adat arról, hogy ki, mikor, hol, milyen formában készített először „hamburgert”, így az is lehet, hogy olasz bevándorlók találták ki, csak viccből nevezték el hamburginak, mert nem voltak büszkék a zsemle közé rejtett fasírtra, ezért rákenték a németekre, bár ez nem valószínű. Annyi bizonyos, hogy közmegegyezésen alapuló megállapodás szerint a hamburgert német bevándorlókhoz kötjük.

Mit adtak nekünk a németek?

A német bevándorlók igazi úttörőnek számítottak Amerikában. Ők alapították meg az első óvódákat, ők vezették be a karácsonyfa használatát, de a legnagyobb hatást mégis az Új világ gasztronómiájára tették, hiszen a hamburger és a hot dog megszületése a német géniusznak köszönhető.


Hamburgert csinálni otthon még mindig sokkal jobb, mint gyorsétterembe menni, a végeredmény úgyis sokkal közelebb van az eredeti koncepcióhoz, mint a mélyfagyasztásból felengedett franchise-ok megoldásai. Nem vagyunk gyorsétterem-gyűlölők, de kétségtelenül sokat ártottak a hamburger megítélésének, ugyanis az egész világon, így kis hazánkban is a McDonald’s, a Burger King és hasonlók munkássága alapján ítéltetik meg ez az egyébként teljesen korrekt étel.

The real deal

Ha kíváncsiak vagyunk az igazi amerikai burgerre, akkor csekkoljuk George Motz oldalát. Az X-men rozsomákját idéző arcszőrzettel bíró George számára a hamburger nem pusztán egy húspogácsa két szelet zsömle között, hanem egy életforma. George az elmúlt években filmet készített, és könyvet is írt kedvencéről, ezért nála tökéletesebbet aligha találhatunk, ha a hamburger eredetére vagyunk kíváncsiak. A honlapján meg is lehet nézni, hogyan festenek az a gyorséttermeken kívüli, Amerika hátországában – Oklahomában, Iowában és hasonló helyeken készülő - ínycsiklandó csodák. Nézzétek meg a lenti kisfilmet, amelyben George hamburgert épít - egyszerűen briliáns.

Elkészítés

A hamburgernek két fontos része van: a húspogácsa és a zsemle. Logisztikailag az a helyes, ha elsőként a zsemléket készítjük el, mert ez időigényesebb, ezután jöhet a hús!
Fél kiló liszttel összekeverjük a margarint, és eldolgozzuk, ami azt jelenti, hogy addig kell morzsolgatni a lisztet, amíg a margarint teljes mértékben a magáévá teszi. Az élesztő általában egy kis sárga kocka, totális szocreál csomagolásban, a tejtermékek környékén, hűtőpultban fogod megtalálni. Ennek a negyedét, harmadát tedd bele két és fél deci langyos tejbe, és várd, hogy megtörténjen a varázslat. Az élesztő jó esetben széf fog terülni a tej tetején, és ronda, habos valamiként fog úszni rajta, de ez jó. Ha nem így néz ki, akkor ki kell dobnod az egészet, és a maradék élesztővel újabb adagot legyártani. Tedd ablakba a cuccot, és takard le negyed órára. Ha hideg a tej, akkor nem fogja elérni a hatást, az élesztő besül. Ha megvan az élesztős tej, akkor elkeverjük a liszttel, egy darab tojással, egy kiskanál sóval és egy nagy evőkanál cukorral átgyúrjuk, majd 45 percre nem hideg helyre tesszük letakarva, hogy megkeljen. Jól fel fog puffadni, de ne ijedj meg, ez is jó dolog! Ezek után a tésztát zsemlényi darabokra osztjuk, és 180 °C fokos sütőben megsütjük.

Fincsi, mi?

A húspogácsához vegyünk fél kiló darált marhahúst, fűszerezzük frissen őrölt borssal és sóval. Marha helyett lehet sertés, vagy pulyka, vagy bátran mixelhetjük is őket. Dolgozzuk össze, majd formázzunk belőlük pogácsákat. A fűszerezés teljesen opcionális, tehetünk bele a szerecsendiótól kezdve a mustáron át bármit, amihez éppen kedvünk szottyan, de a só, bors, vöröshagyma szentháromság is elegendő alap. A sütés módja nagyon fontos. George Motz szerint Amerikában is léteznek olajban kisütött húspogácsák, de ha lehetséges, ne ezt az utat válasszuk! A legjobb faszén felett grillezni, de lakásban is működhet konyhai grillsütőn, de ha nem rendelkezünk ilyennel, akkor teflonserpenyőben pár cseppnyi olajon vagy kevés vajon. Ha nincs teflonserpenyőnk, akkor sütőbe is tehetjük, de vigyázzunk, hogy ne száradjon ki, mert az az igazi, ha a közepe szaftos, a külseje pedig kicsit kérges, ropogós.

Összeállítás

Ha megvan a két fő alkotóelem, akkor megépíthetjük a hamburgert. Itt semmi sem szabhat határt a fantáziánknak, bátran kísérletezzünk. Klasszikus megoldáshoz kovászos uborkát és cheddar sajtot ajánlunk. A mustár és a ketchup örök kísérőnek tűnik, de megszabadulhatunk tőlük, és akkor egészen új élmények fognak érni bennünket.

 

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon