Nálunk is vannak más népek számára visszataszítónak tűnő ételek, szóval semmiképp sem akarunk megbántani senkit, de bevalljuk, nem hittük, hogy ennyi őrült desszert van a kontinensen.

Az utazás, a különböző kultúrák megismerésének egyik legizgalmasabb része a gasztronómia feltérképezése. Következő gyűjtésükben néhány különleges desszertet gyűjtöttük össze Európa minden tájáról.

Heringfagyi (Hollandia)

Hollandiában már a 14. századtól hatalmas népszerűségnek örvend a hering, 2016-ban pedig egy fagyalaltkészítő úgy döntött, hogy az édességek piacára is behozza a kedvelt halat. A fagyi íze rendkívül erős, így azt javasolják, hogy egyszerre csak keveset fogyasszunk belőle. Az ízesítést jelenleg Rotterdamban, illetve a kitaláló szülővárosában, Meentben kóstolhatjuk meg.

Sült Mars (Skócia)

Skóciában sétálgatva a fish and chips mellett az olajsütőben sült Mars csokiszeletet is megkóstolhatjuk. Az édességet először lehűtik, hogy ne olvadjon meg a forró olajban, később pedig vastag tésztával borítják és aranybarnára sütik. A legtöbb árusnál egyébként Twixből vagy Snickersből is kérhetjük a különleges desszertet.

Csirkemell-puding (Törökország)

A törökül tavuk göğsü nevet viselő desszert eredete még az Oszmán Birodalom időszakára nyúlik vissza. Ekkoriban általános volt, hogy a különböző szárnyasokat desszertként szolgálják fel. Ezen puding elkészítésekor a csirkemellet édes fehér szósszal, rizzsel, vajjal, cukorral és tejjel keverik, a kész édességet pedig végül fahéjjal vagy vaníliával szórják meg. A desszert egész Isztanbulban kapható, de ha a legjobban elkészített, legautentikusabb verziót akarjuk megkóstolni, akkor meg kell látogatnunk egy pudingüzletet, török nevén muhallebicist.

Citromlevelek (Spanyolország)

Spanyolország délkeleti részén a citrus egyetlen része sem megy kárba. Az étel eredetének kutatásakor egészen az ország muzulmán uralmáig kell visszanyúlnunk, ekkor ugyanis Murciában minden tavasszal összegyűjtötték a citromfák fiatal, zöld leveleit (paparajotes), ezeket a növényi részeket különböző technikával megédesítették, majd olívaolajban megsütötték. Végül fahéjjal vagy cukorral szórva tálalták. A név azonban csalóka, mert nem magukat a leveleket fogyasztották el, (azok ugyanis minden próbálkozás ellenére keserűek maradtak) hanem a sütés során keletkezett réteget lehetett megenni. Az ételt manapság csak Murciában kóstolhatjuk meg, a legnagyobb eséllyel valamilyen tavaszi fesztivál során akadhatunk bele.

Disznózsír-puding (Portugália)

Braga városának különleges étele a puding, melyet tojássárgája, cukor, portói bor és disznózsír felhasználásával készítenek. Az étel portugálul Pudim Abade de Priscos néven fut, egy vallási vezetőtől kölcsönözve a nevet, aki gyakran szolgálta fel az ételt előkelő vendégeinek. A desszertet egész Portugáliában árulják, de a legfinomabb változat Bragában kapható.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

PUDIM do ABADE® (@pudim_do_abade) által megosztott bejegyzés,

Algapuding (Írország)

Írország partvidékein nagy számban élnek különböző algák és moszatok, így nem meglepő, hogy a helyi gasztronómia is felhasználja ezeket a különös alapanyagokat. Az algapuding esetében az algát tej és tojás kíséretében főzik meg, majd vaníliával, mézzel, gyümölccsel vagy csokoládéval ízesítik. Bár az egész országban találkozni az étellel, azt tanácsolják, hogy mindenképp tengerparti városban kóstoljuk meg, hiszen ott a legfrissebbek az alapanyagok.

(Forrás, képek: Euronews)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.