A St James Gate az egyik legtutibb hely, ahová férfiember elvetődhet. Nem egy unalmas múzeum, hanem a zseniális ital élő emlékműve. Mutatunk pár remek fotót.
Nem tudni, hogy Arthur Guinness, a cég megalapítója mit látott a helyben, de az biztos, hogy komolyak voltak a szándékai: évi 45 fontért röpke 9000 (!) esztendőre bérelte ki a területet. Mint az idő tájt mindenki Írországban, ő is ale-típusú söröket készített. Ám pont ekkoriban gyűrűzött be Londonból a porterek (barna sör) divatja, és Guinness úgy döntött, ez lesz az ő útja.
Persze a végső sikerhez még le kellett győzni néhány akadályt. Egy nap például a helyi tanács Guinness nyakára küldte a dublini sheriffet és az embereit, hogy kissé megsarcolják a főzdét a vízhasználatért cserébe. A mester először a szerződésre hivatkozott, majd amikor ez nem bizonyult hatásosnak, fejszével a kezében hajtotta el a „yardot” udvaráról.
Arthur Guinness néha-néha erőszakba torkolló sörszeretete busásan megtérült. Néhány évtized alatt a 100 font örökség 27.000 fontnyi magánvagyonná hízott, nem beszélve a virágzó üzemről, amelyet a fiaira hagyott. Innen már csak egy lépés volt a világhírnév. 1870-re a cég söreinek 10 százalékát már a tengerentúlon hörpintgették a szomjazók, beleértve a nem éppen közeli Új-Zélandot is.
Ekkor tűnt fel a hordókon és a palackokon a ma is ismert embléma: középen a Guinness felirat, alatta az alapító aláírása, felette a híres O’Neill-klántól kölcsönzött hárfa. És hogy hányan szemeznek manapság ezzel a címkével? A hivatalos statisztika szerint napi 10 millió pohár, évente 1.8 milliárd pint Guinness fogy világszerte. A legszorgalmasabban fogyasztó országok sorrendje: Nagy-Britannia, Írország, Nigéria, USA, Kamerun.
A cég szakemberei állítják, egy tökéletes Guinness csapolása pont 119.53 másodpercet – sem többet, sem kevesebbet – vesz igénybe.
A gyár tornyában lévő bárban el lehet fogyasztani a jegy árában benne lévő korsó Guinnesst – meg persze többet is, közben pedig lehet gyönyörködni Dublinban.
(Forrás: Supercompressor)