Már tavasszal elkezdődött az anyázás az ezer forintos üvegpohárra, az ötszáz forintos metapayre és az ötven forint per vécézésre. A helyzet a tizedik, szeptemberi Főzdefesztre olyannyira kicsúcsosodott, hogy a Fótiak nem is jönnek idén. Cenzúra, be nem tartott ígéretek, sírnivaló kommunikáció és sznobulás: valami nagyon-nagyon bűzlik idén a Főzde körül.

A tavaszi korsó ősszel is jó lesz – ja, várjatok, mégse!

Izing Róbert kolléga számolt be a kilencedik Főzdefeszt körüli szarviharról; tavasz végén a kézműves sörrajongók csapatai kommentlövedékekkel sorozták meg a fesztivál Facebook oldalát. Mivel senkinek sem tetszett az üvegpohár kötelező megvásárlása ezer forintért, sem az, hogy ötszáz forintot kell tarcsiba fizetni a metapay kártyáért (vagy kétszáz forintot lehúznak a paypassos bankártyádról, választhatsz) és attól sem tapsolt állva mindenki, hogy ötven forint minden egyes pisilés – ami valljuk be, sörözés közben eléggé exponenciálisan működik.

Azt vártuk volna, hogy a feszt szervezői azért egy kicsit magukba néznek, miután látják a nemtetszéseket kifejező kommentlavinákat és szeptemberre változtatnak a felálláson. De nem. Az első anyázás azért indult el a X. Főzdefeszt Facebook oldalán, mert a szervezők a saját ígéretüknek ellentmondva, miszerint a tavaszi, vissza nem váltott üvegpoharakat ősszel is lehet használni, kijelentették: újra meg kell venni azt a csetresz üvegpoharat. Azt meg már csak halkan jegyezzük meg, hogy a szeptember 4-5-6-án megrendezésre kerülő feszten a vécézés ötven forintról százra emelkedik.

Rengeteg az ökölrázás és a csalódott sörkedvelő az oldalon, akiket az adminok szépen cenzúráznak: ezt konkrétan onnan tudom, hogy részt vettem egy cirka harmincöt kommentes posztolásban az oldalukon, ami már teljesen le lett törölve.

És nem csak a „civilek” részéről jönnek a negatívumok: a Fóti Kézműves Sörfőzde most posztolta az oldalán, hogy nem lesznek jelen az őszi Főzdén.

Szóval úgy fest elég sok fronton baj van az immár ötödik éve működő Főzdefeszttel:

Erre a kicsit rázós kommentek:

„5 évvel ezelőtt azért fogtunk bele a Főzdefeszt szervezésébe, hogy megtörjük a nagyüzemi sör hegemóniáját, és elérhetővé tegyük a jó magyar kézműves sört.”

– hangzik a Főzdések manifesztuma a weboldalukon. Na meg a kedvenc mottójuk:

„A jó sör demokratikus alapjog.”

Akkor most jön a kérdés: a demokratikus alapjogomhoz ezerhatszáz forint a belépő (ha beleszámolom az első hugyozást is)? És ezzel már ki is záródtak azok, akik csak egy vagy két sört mennének kóstolni; akik összesen akarnak ezerötszázat elkölteni a feszten, nem fognak ugyanennyit kifizetni csak a cécóért, hogy eljussanak egy pohár sörig. Elérhetővé tegyük a jó magyar kézműves sört? A jó magyar kézműves sör már évek óta elérhető számtalan kocsmában; a fesztiválnak pontosan az lenne az egyik fontos küldetése, hogy az új, eddig sehol sem kapható sörök kóstolása mellett egy laza, fapados sörfeszt legyen, ami az eddig kommerszebb söröket fogyasztó réteggel is vidám, fesztiválos kötetlenségben megismertesse az egyedi, jó magyar söröket.

Az Olof Palme sétány nem egy palotanegyed, hogy ennyibe kerülne a helyszín bérlése. És most sem azt mondják, hogy ezer forint a belépő, hanem azt, hogy a belépés feltétele az üvegpohár megvásárlása – amit szép emléknek és a feszt szimbólumának titulálnak. Közben pedig egy ikeás pohár szintjét is alulról súroló, legfeljebb ötven forintos üvegpohárról van szó, amit sokszoros haszonnal adnak el. Az Octoberfest Münchenben 1810 óta üzemel ingyen és elég népszerű sörös esemény, közel hatmillióan látogatják. Biztos nekik is voltak veszteséges évtizedeik, de megoldották úgy, hogy ingyenesek maradjanak és a fesztivál virágzik.

Át kellene végre gondolniuk a szervezőknek, hogy amilyen irányba haladnak az nagyon sok embernek, köztük saját, sörös partnereiknek sem szimpatikus; míg az első, házibuli-szerű fesztiválokon valóban a sörökön és a felhőtlen bulin volt a hangsúly, addig az idei évre annyi nyerészkedő húzást játszottak be a Főzdések, hogy elég sokaknak egy karcos ipánál is keserűbb a szájízük a feszttel kapcsolatban.

(Képek: Főzdefeszt, Fóti Sörfőzde, Wikipédia)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés