Tavaly én úgy gondoltam, hogy egy időre feladtam a Gourmet fesztivált, miután elég csalódást keltő produkciókba sikerült belefutnom, de - és ez egy nagy DE, 18-as betűmérettel -, idén visszanyerte a szívemet a "gurmé". Igaz történet alapján.

A hitemet az Esca tonhal levese adta vissza, amiről annyit mondhatunk, hogy látványra, egy pohárba öntve a költőitől nagyon messze van, de ne ítéljünk meg egy könyvet a borítójáról, ne ítéljünk meg egy levest a papírpohárral, amibe beleöntötték! Fehér Gáborék produkciója a legtöbb, amit egy levestől elvárhat az ember, két kanál után új tudatállapotba emeli az embert. Ízbomba, ami olyan intenzitással pörgeti fel az ember érzékeit, mint egy soha nem létezet távol-keleti Elvis.

Sajnos ez a fogás csak pénteken volt elérhető, de az vörös tonhaluk juzuval és egyéb boszorkányságokkal legalább ilyen jó, ha nem jobb. A fotók sajnos nem tesznek igazságot az utóbbi fogással, szofisztikált, művészi alkotás, tele escaikus energiákkal.

Bori Mamiék Gyöngyösön próbálják kiforgatni sarkából a gasztró-univerzumot, és a Millenárison ugyanezt művelik. A kakasherés, kakastaréjos fogásuk a Gourmet egyik legvagányabb húzása, ráadásul nagyon finom: ropog, lédús, selymes, ízgazdag és kellemes.

Az Onyx idén lett a közép-európai régió első két Michelin-csillagos étterme, így aki egy kicsit is foodie, annak kötelező kipróbálnia a szilvás gombócukat.

A Gourmet-n természetesen nem csak enni, hanem inni is lehet, főzdék, pincészetek, és koktélbárok is vannak kint, utóbbiból a Boutiq Bárt emelnénk ki, ahol remek Unicum Riservát, és az Unicum paletta darabjaiból készül koktélokat ittunk.

Az igazi hedonizmust idén a Kreinbacher hozza, akik a kiváló pezsgőik mellé idén beszerezték a Platános Pesti Istvánt és saját séfjüket, Toldi Józsefet.

Utóbbi két úr olyan ment tett le az asztalra, hogy azt nagyon nehéz überelni: a rántott csirkéjük a legszebb gyermekkori emlékeket idézi fel, egyszerre ropogós és szaftos, a Szent Jakab kagyló olyan egyedi és elbűvölő, hogy nem véletlenül volt a pénteki nap slágere, a wonton pedig úgy idézi meg Ázsiát, hogy egy Jackie Chan és Kuroszava retrospektív sem szebben.

És ha hozzátesszük, hogy a legjobb Kreinbacher pezsgőket, és tizenötféle champagne-t lehet kóstolni (köztük Piper Heidsiecket és Pol Rogert), akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Kreinbacherék nemhogy puskát hoztak a késpárbajra, hanem egy repülőgép anyahajót.

A finomságok, a minőség, a kiszolgálás színvonala miatt a Kreinbacher Bisztró olyan hely, hogy ha sehova máshová nem megyünk a Gourmet-n, akkor is megérte kimenni.

Ez is érdekelhet:

A fél világra eljutottak a barbecue megszállottjának Gyöngyösön gyártott sütői - Roadster

Adorjányi Máriuszban napjaink hazai vizein csordogáló barbecue-hajójának vezérevezősét tisztelhetjük, aki saját fejlesztésű szmókerjével segíti a sütőtársadalmat és társszerzőként jegyzi az első magyar nyelvű autentikus barbecue-szakácskönyvet. Mivel ebben a hónapban a Roadsteren a glampingre koncentrálunk, és a barbecue és a glamping gyakran kéz a kézben járnak, alaposan kikérdeztük Adorjányit.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezer jobb programötletünk van ezzel a lánnyal, mint ezresek után kapkodni

További cikkeink a témában