A gyanútlan vásárlók gyakran szembekerülnek olyan helyzettel, amikor inkább sikítva kellene menekülniük a felkínált palackokat látva, vagy fel kellene ismerniük a rossz bort. Nem a vacakot, hanem a hibásat – előbbiért ugyanis nem reklamálhatunk, ha már megvettük, utóbbiért viszont kötelező. Lássuk, miket érdemes észben tartani egy gyakorlott borvásárlónak!

Hogy hol csúszhat félre egy bor? Mondhatnánk, hogy már az első tőke elültetésénél, az alkalmazott technológiáknál vagy a szüret időpontjának megválasztásánál, de nem szeretnék ilyen messzire menni. Maradjunk annyiban, hogy ha a borász kitűnő minőségű szőlőt kap, még akkor is fennáll a veszélye a hibás bornak. És ha nem figyelünk eléggé, a végén a drágán megvásárolt italt a csapba önthetjük, és joggal érezhetjük magunkat átverve.

A borász hibája

Azt a legtöbben már tudják, milyen a kénes bor. Kénszagú, persze. Szerencsére az esetek legnagyobb részében a kén az oxigénnel való találkozás után távozik a borból, így elég kicsit megszellőztetni a folyadékot. Divatos még a brett szó használata is. A brettes, vagyis a Brettanomyces nevű gombák által megtámadott bort viszont már csak azért is nehezebb felismerni, mert a jellegzetessége, az istállószag, lóra emlékeztető jegyek és a füstösség sokak által kedvelt ízösszetevők a borban. Alapvetően nincs is velük baj, igen izgalmasak lehetnek, és csak akkor hivatkozhatunk rájuk hibaként, ha túlmennek egy bizonyos határon, és már inkább kellemetlen jelleget öltenek. Sokan ennek ellenére élvezettel próbálják inni, mert az animális ízek rajongóinak tartják magukat. Nem kell erőltetni, ami rossz, az rossz.

De előfordulhat, hogy káposztaszagú és -ízű a borunk, ezt mannitíznek nevezik. Ha egérvizeletre hasonlító szag árad a pohárból, az sem természetes – baktérium és gomba is kiválthatja a jelenséget, amit szaknyelven egéríz kísér. Ilyenkor ízben főleg lenyelés után jelentkezik egy kellemetlen érzet a torokban. A tejsavbaktériumok a kálium-szorbátból, vagyis a tartósítószerből egy muskátliszagú löttyöt képesek varázsolni (ez a muskátliszag), a dugószag pedig penésszel fertőzött dugókból eredhet. Ha a borász a parafán akart spórolni, és láthatóan olcsó dugót használt, fennáll a veszélye a dolognak.

Borhibák vannak, és mindig is lesznek, ez önmagában még nem átverés. A kérdés inkább az, ilyen esetekben mit tehetünk, vagy mit teszünk. Ha borszaküzletben vettük a palackot, semmi gond: visszavisszük, az eladók közül valaki – vagy a tulajdonos, mint végső döntőbíró – megszagolja, megkóstolja a tételt, és eldönti, igazunk van-e. És az esetek nagy részében persze igazunk van, hiszen mi másért hagytunk volna félbe egy élvezetes bort, és fáradtunk volna el ismét a boltig? A hipermarketekben már nehezebb a dolgunk, vagy elhiszik nekünk a reklamációt, vagy nem. Katika, hívd ide Pistát!, satöbbi.

Nem szabad félni tehát visszavinni egy bort, ha az bármilyen módon is kellemetlen élményt nyújt. Ez persze nem vonatkozik a pár száz forintos palackokra, azoknál a fent említett hibák közül bármelyik előfordulhat.

A kereskedő hibája

Sokan hipermarketekben vásárolják a bort, pedig ez több veszélyt is magában hordozhat. A reklamáció lehetőségének fent említett nehézségein túl alapvető szállítási-tárolási problémák adódhatnak.

Szállításkor szétrázhatják, vagy éppen extrém magas, esetleg extrém alacsony hőmérsékletre hozhatják a bort, amik egyike sem tesz jót az italnak, egyes esetekben tartós minőségromlást is okozhat. Állítólag a neonfény sem tesz jót bizonyos palackoknak, és a készleteket elnézve ne legyen kétségünk, hogy egyes tételek hosszú hónapokon vagy éveken keresztül éjjel-nappal megkapják ezt a fényterápiát. Ennyi idő után a függőlegesen tárolt palack dugója pedig kiszáradhat, beengedve az oxigént a bor felszínéhez, ami szintén végérvényesen hazavágja az italt.

Egy bor tárolására alkalmas hűtő egyenletes hőmérsékletet és páratartalmat biztosít a palacknak, és nem is rázza szét a kompresszorral az italt. Ha túl száraz a tárolótér levegője, folyadék távozhat a dugón keresztül/mellett, ezért a boroknak tervezett hűtőkben a kondenzvizet visszavezetik a hűtőtérbe. Olyan helyen érdemes tehát bort vásárolni, ahol az öt–tíz éves palackokat is ilyen körülmények között tárolták – esetleg az eladás előtt nem sokkal hozatták a pincészettől.

A vásárló hibája

Mi is lehetünk hibásak, ha nem kellő gondossággal választunk. Ha hagyjuk magunkat becsapni olyan tételekkel, amiket csak olcsóbban, vagy egyáltalán nem szabadna egyébként megvásárolni.

Gyakorlott borvásárlóknak nagyon fontos információ a palackon szereplő négy darab, évszámnak tűnő számjegy. Ha nem is képezzük magunkat borszakértővé, a kedvenc borvidékeink legrosszabb évjárataival mindenképpen érdemes tisztában lenni, és ezeket inkább a polcon hagyni. Egy rossz évjáratból származó, nagynevű bordeaux-it vagyonokért megvenni ugyanis hatalmas hiba, ha létezik a túlárazásnak szinonimája, akkor ez biztosan az.

Néhány példa: Magyarországra vonatkozóan mindenki hallott már a szőlészeti szempontból bűnrossz 2010-es évről, Bordeaux-ban a 2007-es és a 2003-as évjáratokat érdemes elkerülni, míg mondjuk az olaszországi Montalcinóban 2002-ben szüreteltek kevésbé jó Brunello-termést.

Ennél még fontosabb, hogy szem előtt tartsuk, mely borból érdemes, és melyikből nem szabad korosat vásárolni. Egy nagy, testes-tanninos-savas vörösnek jót tesz az idő, mertlassan érnek be, és sokszor évtizedek múlva is a csúcson vannak. Könnyű vörösökhöz már nem mindig ilyen kegyesek az évek, egy friss, ropogós rozét pedig kifejezetten kár egy–két év elteltével kóstolni. Ha tehát egy 2010-es (vagy ne adj isten, még korábbi) évszámot látunk az akciós rozén, vegyük figyelembe, még a leértékeléssel sem valószínű, hogy jól járunk.

Igazi átverés azonban az idős Beaujolais Nouveau borok értékesítése. Ezt a habkönnyű, gyümölcsös vörösbort augusztus végén-szeptember elején szüretelik, és november harmadik csütörtökjén kerül forgalomba. Minél korábban isszuk ehhez az időponthoz képest, a bor annál jobb, frissebb arcát mutatja. Azt mondják, a következő év májusáig meg kell inni a Beaujolais-t, csak egyes kivételes évjáratokban (például ilyen a 2000-es) lehet még a következő szüretkor is fogyasztani a borból.

Egy biztos: Beaujolais Nouveau-t nyáron már illetlenség kínálni, november után az előző évjáratot pohárba tölteni pedig kifejezetten tilos. Ennek ellenére találkozhatunk áruházak polcain még 2009-es tételekkel is, magas áron. Pedig ennek a friss korában tényleg remek bornak az értéke akkorra pontosan nulla forint.

Tovább:
A legfrissebb Player-cikkekhez

A rovat többi cikkéhez
A szerző e heti kedvencéhez: Pannonhalmi Apátsági Pincészet – Isten, és egy hemina bor

(A szerző fotói.)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon