A japán teaszertartás kívülről nézve olyan, mintha a résztvevői egy levél váliumot vettek volna be előtte. Valóban nyugodtan fel lehetne gyorsítani az egészet, és látszatra nem maradnánk le semmiről. Én jó tíz éve vettem részt egy teaszertartáson, amit az ország egyik szakavatott mestere, a Kiotóban tanult Palotás Gábor celebrált. A kedvünkért kicsit felgyorsította, és úgy is negyvenöt perc volt.

A Japán Tea Egyesület ezt írja honlapján a teaszertartásról:

„A teaművészet – japánul Chadō – a tea készítésének, felszolgálásának, s elfogyasztásának egy olyan szisztematikus módszere, melyben számos művészet és filozófia egyesül, ötvöződik egymással.

A chadō eredetének, történetének áttekintése, valamint lényegének tömör ismertetése előtt mindenképp elengedhetetlen egyfajta elhatárolásba, választóvonalak meghúzásába kezdeni. Szükségszerű a zöldtea hétköznapi értelembe vett fogyasztásának és a teakészítés - felszolgálás - elfogyasztás művészi keretekbe foglalt formájának elkülönítése, azok tiszta elhatárolása. Egyesületünk az Urasenke teakultúra, azaz a művészet hirdetésével foglalkozik. Értelemszerűen így a továbbiakban a tea szó alatt nem annak a hétköznapi fogyasztását értjük, hanem arról, mint művészetről írunk, beszélünk. Arról a művészetről, melyben az évszázadok során számos japán tradicionális művészeti ág fonódott össze, mely kapcsolódó művészeti ágaknak (azoknak a teaművészet részét képező elemeiből) így idővel kialakult egy-egy sajátos, a teaművészet szabályainak megfelelő „változata", formája.”

Ahogy a videóból látjuk, New Yorkban is pörög ez a kultúra, a tradicionális meleltt a modernizált formája is.

Utóirat: A porított levelekből készített macsa fantasztikus volt, azóta sem felejtettem el, ha ráérek, akkor megint elmegyek egy ilyenre a Japán Tea Egyesülethez.