Ehhez a kijelentéshez, azért vennünk kellett egy nagy levegőt: a BiteLabs celebek húsát töltené szalámiba. Igen.

A hír egyébként nem friss, hiszen a cég honlapja még 2014-ben indult, de valamiért most megint felkapta az internet. A lényeg röviden, hogy egy csapatnyi biomérnök különböző celebektől levett szövetmintákból növesztene laboratóriumi körülmények között fogyasztásra alkalmas húst, amiből aztán szalámit csinálna. Mivel ez nem olcsó eljárás, a kész termék csak 30%-ban tartalmazna celebhúst, a maradékot pedig struccal vagy sertéssel pótolnák.

A site indulásakor nagyjából mindenki arra tippelt, hogy az egész nem több egy vicces átverésnél, de a sajtó megkereséseire a BiteLabs képviselője kijelentette, hogy a vállalkozás teljesen komoly, igaz, nem kevés támogatóra lenne szükségük. Mivel azonban két év alatt sem sikerült felforgatni a piacot celebhúsból készült élelmiszerekkel, talán ki lehet jelenteni, hogy a vállalkozás igen döcögősen indul. Még mindig támogatókat keresnek, és arra kérik az embereket, hogy a Twitteren próbálják meg rávenni Kanye Westet, James Francót és Jennifer Lawrence-t, hogy legyen belőlük kolbász.

Nem hisszük, hogy a világnak éppen a Kanye-szalámira lenne szüksége, de ettől függetlenül el kell ismernünk, hogy a cég szlogenje nettó zseniális. Eat Celebrity Meat. Jár a vastaps.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában