Éta tapéta

Az amerikai központú étteremlánc étkezdéiben kínált ételek visszafordíthatatlan egészségügyi károkat okoznak az orosz lakosságnak – állapították meg az egészségügyi tárca és a fogyasztóvédelmi hivatal szakemberei. Az orosz FogNews hírügynökség értesülései szerint a hatóságok már két éve figyelik árgus szemmel az országban üzemelő McDonald’sok működését, és ezalatt komoly szabálysértéseket tártak fel” – szól a hír, mi pedig csak azon csodálkozunk, hogy erről miért csak pár angol nyelvű orosz és amerikai fórumon cikkeznek, meg persze itthon, ahol úgy söpör végig a hír a Facebook profilokon, mint egy hármas erősségű hurrikán. Ez azért felkeltette volna az Economist figyelmét, nem?
Ezzel szemben a moscowtimes.com cikke arról ír, hogy a hamburgeróriás most aztán tényleg akkora lesz, mint még soha, feljebb lépnek egy szinttel, hogy még több húspogácsás zsömlét tuszkolhassanak az oroszok arcába.
Ami pedig a derék orosz emberek egészségét illeti, az első az lenne, hogy betiltják a vodkát, mert az évi kb. húsz liter fejenként (évi 3-4 milliárd liter összesen) picit jobban rombolja a távárisok szervezetét, mint pár sajtburger.

Big Mac menni Szibéria

Lehet köpködni a gyorséttermekre, de 1. munkahelyeket létesítenek., 2. akinek nem tetszik, ne menjen be oda, és az sincs megtiltva, hogy erről embertársaikat is meggyőzzék.
Az amerikai gyorsétterem hálózat jelenleg 314 éttermet működtet Oroszországban, 2010-ben pedig 135 millió dolláros beruházással erősítették meg pozíciójukat. Minden oroszországi üzlet a McDonald’s 100%-os tulajdonában van, ami nem jellemző más országokban található hálózataira. A cég oroszországi történetében először üzleti partnereket keresnek, ennek oka pedig az, hogy a Wendy’s és a Burger King is beleerősített a helyi piacon. (Tényleg, őket is ki kellene tiltani!) A tervek szerint Szibéria felé terjeszkednének (ebbe már Napóleonnak és Hitlernek is beletört a bicskája), így hamarosan Novoszibirszkben is lehet happy mealen csámcsogni. Nem úgy hangzik, mintha év végén szednék a sátorfájukat.
A nagy kérdés persze az, hogy Putyin szereti-e a Big Mac-et? Mert ha nem, még akármi is megtörténhet.

(fotó: gizmodo.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés