Megmutatjuk, mire számíthatsz, ha boltokban, pékségekben keresed a tökéletes hamburgerzsemlét.

Tizennégy versenyzőt felvonultató tesztünket átfogó kutatás előzte meg, sajnos ennek ellenére is kimaradt pár lánc (Auchan, Aldi, Lidl) a kínálatból, őket egy következő alkalommal fogjuk bevizsgálni. A zsemléket természetesen aznap reggel szereztük be, hogy a lehető legfrissebb árut teszteljük.

A beszerzés végeztével a Varieté Bisztróban gyűltünk össze a háromfős tesztbrigáddal: Dávid, a hely egyik tulajdonosa és séfje, Totyi, a fotósunk, valamint jómagam voltunk a mindent eldöntő gépezet.

A teszt kétkörös volt, először is nyersen ízleltük meg a bucikat, utána mindegyik kapott egy enyhe pirítást, vaj nélkül, hogy így is megnézzük, mit tud.

Fontos megjegyezni, hogy pár pékségnek alapértelmezettként nincs a kínálatában hamburgerzsömle, így én kértem be tőlük. Misi, a pék ismerte fel a lehetőségben rejlő marketingértéket, így háromfajta zsemlével is ellátott, valamint a Brótpékségtől is kérésre kaptunk zsömlét (ami mondjuk fura, hogy bár alapvetően nem árulják, mégis be volt árazva a pénztárgépben). A Marmorstein pékség sajnos két e-mailemre sem válaszolt, a Pékműhelyben pedig beígérték, de amikor odamentem, senki sem tudott semmiről – kár értük.

A pontozás húszpontos skálán történt, vizsgáltunk illatot, ízt, állagot, és textúrát is, de nem is feszengtük túl a dolgot, elvégre ha már ez az első ilyen teszt itthon, akkor próbáljunk reális konyhai körülményeket teremteni hozzá.

1. Misi, a pék #1

Klasszikus hamburgerzsemle. A teszt talán legszebb darabja külalakra, a zsemle állaga is remek, a szájban viszont érdekesen betömörült az amúgy szellős állaga.

2. Kemencés Kedvencek (Tesco)

Ez volt az a zsemle, amiben körülbelül semmi jót sem találtunk: savanykás, műanyag ízével heveny utálkozásra ítélte a zsűritagokat. "Ez borzasztó, le sem tudom nyelni" – hangzott el, és ezzel annyiban is hagytuk a dolgot.

3. Quickburry (CBA, Spar)

Ez az édeskés zsemle a fullasztós alfajúak családjának egyik díszes tagja, és már ránézésre lehet sejteni, hogy túl sok jót bizony nem fog nyújtani – így is lett.

4. Flórián pékség

Szintén tömör jellegű, de hamburgerbe egy kicsit sok.

5. Brunch

A pékség zsemléje majdhogynem véletlenül került be a kínálatba, egy ismerősöm ajánlotta a teszt reggelén a neten. Ez is tömör, úgy néz ki, amolyan gyermekbetegség lehet ez.

6. Numan pékség

Egyik zsűritagunkat az alföldi nagymamájának az egyik sütijére emlékeztette, a másikat a kalácsra.

7. Vita puffancs (Spar)

Na, ha valami, akkor ez az igacsi kalácsos jellegű buci (mit buci, puffancs!), vegye, aki meri! Van, akinek a petróleum ugrik be róla, már az első falatnál elég fullasztós.

8. Spar hamburgerzsemle

Újabb bolti zsemle, újabb fajta védőgáz- és műanyagszag. Édeskés, de nem rossz. A pirítás kifejezetten ártott neki.

9. Tesco hamburgerzsemle

"Úristen, ez olyan, mint egy büdös toastkenyér" – mondta egyikünk, amikor túltettük magunkat a műanyagszagon.

10. Misi, a pék #2

Egy focacciáról beszélünk. Egy kissé túlontúl zsíros/olajos, a papírt is átitatta. Van, aki szerint ízetlen, és neki sem tett jót a pirítás.

11. Misi, a pék #3

Ez a zsemle egyértelműen nem hamburgernek való. Egyik tesztelőnk szerint elképzelhető, hogy egy kiöregedett amalgámtömést is képes lehet kitépni a fogadból.

12. Americana Range (Steak Shop)

Már a nulladik pillanatban szétomlott, gyakorlatilag zsemlemorzsa volt a fele. A másik felében sem volt több köszönet, sajnos.

13. Quality Bakers (CBA)

Kritikán aluli az egész, és ezen még a sütőlap sem segített. Műanyag- és védőgázszag, újfent.

14. Brótpékség (Villa Bagatelle)

Az egyik tesztelő kovász ízét véli érezni benne, amúgy teljesen korrekt darab.

Most pedig jöjjenek a pontszámok!

Végeredmény

Gyártó – Pontszám
Misi, a pék #1 – 16,16
Brótpékség – 14,6
Misi, a pék #2 – 12,6
Brunch – 12
Flórián pékség – 11,8
Numan pékség – 11,6
Misi, a pék #3 – 10,6
Spar hamburgerzsemle – 7,6
Quickburry (CBA, Spar) – 6,8
Kemencés Kedvencek (Tesco) – 4,83
Vita puffancs (Spar) – 4,6
Tesco hamburgerzsemle – 4,3
Quality Bakers (CBA) – 4
Americana Range (Steak Shop) – 3

Láthatjuk, hogy az első helyeken pékségek szerepelnek, és ez nem véletlen: szóval ha otthon egy jó burgert készítenél, érdemes nem a nagyobb üzletláncokban kutakodni. A Brót és Misi elviekben csak rendelésre gyártanak, de azt javasljuk, kezdd el őket bombázni igényekkel, és meglátjuk, mi fog kisülni a dologból. Hamarosan pedig érkezünk a nagy darálthús-teszttel!

Nem volt elég a hamburgerből? Akkor irány a burger.blog.hu!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában