Domenico DeMarco hetvenhét éves, és zen szerzeteseket idéző letisztultsággal tolja be a kerek tésztát a forró sütőbe, immár ötvenhárom éve.
Az idős úriember maga az állandóság egy permanensen változó városban: 1965 óta ugyanezen a helyen gyártja a pizzáit, és mindig saját kezűleg. Vannak segítői, de ő keni be paradicsomszósszal a tésztát, ő teszi rá a feltétet, ő tolja be a sütőbe. Ha megbetegszik, a bolt bezár, és nincs pizza. Jellemző a hely horderejére, hogy amikor pár éve 4 dollárról 5 dollárra emelte egy szelet pizza árát, a Wall Street Journal egy teljes cikkben foglalkozott a lépéssel, és azzal, hogy ez milyen hatással lehet a New York-i pizza árakra.
Maga a hely elképesztően lepattant, mosdó nincs (illetve van, de évek óta nem működik), pár helyen lehet leülni, és egy teljes órát kell várni egy pizzára. Megéri-e? Természetesen.

Ez is érdekelhet:

Egy kis Valenciát találtunk a budapesti Vas utcában - Roadster

Az új Barcelonában mi is eltöltöttünk pár napot, és odáig voltunk érte, úgyhogy duplán örültünk a tavaly nyáron megnyitott Vas Mancinak, melynek megálmodója éveket töltött a spanyolországi tengerparti városban. Lengyel Polettre tehát mondhatjuk, hogy abszolút autentikusként importált némi mediterrán érzületet a Baleár-tenger partjáról a nyolcadik kerületbe.