Négy napon át a Millenáris lesz az ország gasztronómiai Halálcsillaga, kulináris erőközpontja, kajás csimborasszója, mi pedig kiválasztottunk öt helyet, amit meg kell nézned.

Ezúttal a pünkösdi hétvégén, május 21-24. között, de idén is a Millenárison jelentkezik a magyar gasztrokultúra meghatározó rendezvénye, a Gourmet Fesztivál. Újdonság, hogy idén a fesztivál már csütörtökön megnyitja kapuit, az év étele pedig a paprikás csirke, amelyet számos változatban az ország kiemelkedő éttermei mutatnak be. Emellett felsorakoznak majd a legkiválóbb fővárosi és vidéki éttermek, borászatok, cukrászdák és a gasztro-világ más jeles képviselői is. Két éve a gulyás, tavaly a rakott krumpli volt terítéken, idén pedig a paprikás csirke kerül a figyelem középpontjába a Pünkösd hétvégéjén megrendezésre kerülő Gourmet Fesztiválon.

Mi a követező öt helyet mindenképpen ajánljuk figyelmedbe.

1. Anyukám mondta – Encs. Ők a legjobbak, kész, pont. Focacciával és borjúszegy bahn mivel várnak.
2. A Kreinbacher Birtoknál érdemes inni egy korty pezsgőt, ők az Arany kaviárral közösen egy elég hedonista pezsgő-kaviáros párosítással készültek.
3. És Deli. Ők a budai éttermek részlegen vannak, remek kávékat is lehet beszerezni náluk.
4. Faszaládé. Budapesti csípős, citromdisznó és kacsamájas csirkekolbász. Imádni fogod.
5. Funky Pho. Vietnami taco és Csirke pho faszénen grillezett csirkemellel és három különleges, friss vietnami zöldfűszerrel boldogítva.

A nemzetközi konyha is megjelenik a Gourmet kínálatában. Az éttermi kiállítókon túl - a magyarok mellett – külföldi sztárséfek is főznek majd a gasztro színpadon, ahol non-stop étel- és italkóstolókkal várják a vendégeket. A fesztiválon street food kategóriában kulináris újdonságként jelenik meg a grillezés és a barbecue (BBQ), és kiderül majd, hogy a grillezéssel össze nem téveszthető BBQ, azaz a füstön sütés lassú tűzön miért az egyik legnemesebb ételkészítési filozófia.

Az idei Gourmet-n külön helyszínen mutatkozik be a magyar Bocuse d’Or Akadémia, a világ legrangosabb szakácsversenyének hazai “epicentruma”, ahol a januárban megrendezett lyon-i Bocuse d’Or magyar standján nagy sikert arató hazai éttermek öt fogásos menüjét is kóstolhatja a nagyérdemű. S természetesen a nagyközönség idén is megízlelheti a legjobb vidéki éttermek ételeit, a legizgalmasabb vidéki ízeket és találkozhatnak Michelin-csillagos éttermekkel a kiállítók között és a színpadi programokban egyaránt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés