A Padron első látásra szuperül néz ki, nagyon eltalált dizájnnal, ami nem a véletlen műve, ugyanis a Minusplus tervezte, az a cég, amely például a Prezi központján is dolgozik. Meglehetősen nagy elvárásokkal ültem be a Horánszky utcai tapasbárba – nem véletlenül harangoztuk be mi is őket még nyitásuk előtt –, és talán ez a hozzáállás volt a probléma.

A Padron nem étterem, hanem bár, vagyis a privát tér szinte nem létezik, nem nagyon lehet elbújni és kettesben beszélgetni, úgyhogy randira nem tudjuk jó szívvel ajánlani, egy nagyobb baráti társasággal viszont megfelelő lehet.

Olívabogyóval és serrano sonkával indítottunk, mindkettő remek volt, igaz, sok munkája ilyesmivel nincs a séfnek. A hozzájuk kínált kenyér is teljesen rendben volt. Utána begyorsultak az események, gyors egymásutánban, de kissé hektikus ritmusban érkeztek az ételek. Volt, hogy egyszerre két fogás is az asztalon volt, utána hosszú percekig viszont semmi. Volt valamilyen tengeri hal, tintahal saját nedvéből készült fekete szószban, patatas bravas aiolli szószban, húsgombócok paradicsomos szószban.

Egyedül a sonkás croquetas emelkedett ki a mezőnyből, amely technikailag is jól kivitelezett darab volt (nem olyan könnyű elkészíteni egy tojás méretű krokettet úgy, hogy szépen, egyenletesen körbe legyen sütve), az íze is intenzív volt, és ezt nagyon hiányoltam mind a húsgolyóból, mind a halból, mind az aiolli szószból. Nem volt egyik sem elrontva, nem volt benne hiba, de aznap este mégis kevés volt ahhoz, hogy elégedetten fizessem ki a számlát.

Az ár-érték arány nagyon érdekes, mert elméletileg alacsonyabbra lőtték be a légvonalban nem túl messze lévő, évek óta működő spanyol étterem, a Kálvin téri Pata Negra árainál, az adagok viszont itt kisebbek, az albondigas esetében például feleakkorák. Ezt persze indokolhatja az alapanyag magasabb ára, igaz, ilyesmiket a vendég nem szúrhat ki elsőre. Az egy főre eső fogyasztás egy pohár pezsgővel és négy fogással 3000 forint körül jött ki, ami az adagok mennyiségét tekintve egy hajszálnyit magasnak tűnik, és bár elégedett nem voltam, de éhes sem maradtam.

Megrendeltük a tapasbár névadóját, az olajban kisütött paprikát, a padront is (ami egyedül itt kapható az országban), de sajnos elfelejtették kihozni. Ellenben a számlán rajta volt, de a tulajdonosasszony azt javasolta, ha majd legközelebb arra járok, akkor bepótolom (a lehetőség, hogy esetleg sztornózzák a számlát, komolyabban fel sem merült). Napokig tűnődtem azon, hogy akarok-e még egyszer arra járni, és úgy döntöttem, hogy talán. Sem az energiát, sem a pénzt nem sajnálták ettől a helytől, a dizájn tetszetős, és bár a tulajdonosok érezhetően újak ebben a vendéglátásnak nevezett, nehéz szakmában, a szándék megvan, hogy valami kiemelkedőt nyújtsanak.

Ebben a rovatban szeretünk lelkesedni, és jó dolgokat mutatni, és ha valami nagyon rossz, akkor inkább nem írunk róla. A Padronról írunk, mert ha a megfelelő úton haladnak, akár még egy kultikus belvárosi hellyé is válhatnak.

Padron Tapasbár, Budapest VIII. ker., Horányszky u. 10.

(Fotó: hivatalos Facebook-oldal)