Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Itthon hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy nálunk vannak a világ – vagy legalábbis Európa – legelrejtettebb és legvadabb kocsmái. Nos, Szófia szép köröket ír erre az elhamarkodott kijelentésre. A bolgár éjszakai élet két párhuzamos műszakban folyik: a plasztikus szőkeségek és nonfiguratív tetkós izomemberek hatalmas csillogó üvegdiszkóinak árnyékában szájhagyomány útján továbbadott névtelen, elrejtett, de mégis zsúfolásig tömött kocsmák százai várják, vajon te is felfedezed-e őket. Igazi városi legendák és bolgár lifestyle a Playeren.

A bolgár fővároshoz fúződő, először igen óvatos és távolságtartó viszonyom elég hamar nagy lelkesedésbe csapott át, miután először belekóstoltam a szófiai éjszakai életbe. Mikor elkezdtem készülődni a bolgár fővárosban töltendő ösztöndíjamhoz, az útlevél, a kinyomtatott cirill ábécé és az usánka mellett felvérteztem magam a lehető legtöbb jó kocsma nevével és címével is. Ezalatt a kutatómunka alatt hallottam egy bolgár barátomtól a Hambara (Хамбара) nevű kocsmáról is, amelynek a címét azzal a jó tanáccsal írta fel nekem, hogy vigyázzak, mert nem egyszerű megtalálni. Budapesti kocsmajártasságomból merített enyhe fitymálással tettem zsebre a papírcetlit, mondván, azt hiszem, boldogulni fogok.

Akkor valóban nem tudtam elképzelni, hogy ezt a kis kitépett cetlit fogom szorongatni, és újra meg újra elolvasni a megadott cím előtt, mínusz tíz fokban dideregve, teljesen értetlenül, vajon rosszul emlékezett a srác? Ugyanis a házszám, amit leírt, nem létezett. Volt előtte egy épület és utána is, két tökéletesen normális, lepukkant posztkommunista bolgár blokk. Kocsmának se híre se hamva, a két lakóház között csak egy üres, húgyszagú sikátor szomorkodott szemetesekkel. Meg valami fadeszkás, düledező kis kalyiba, öreg, korhadt, régi tagekkel és leázott hírdetésekkel az oldalán, teljesen beleolvadva a körülötte lévő tűzfalba.

Ez lenne a bejárat? Vettem egy nagy levegőt, és kinyitottam a kunyhó ajtaját. Ezután volt még egy lerobbant, hajdan talán pirosra festett ajtó. Megpróbáltam azt is kinyitni, de zárva volt. Hallgatóztam, hátha kiszűrődik valami, de nem sikerült egy hangfoszlányt sem elkapnom a süvítő szélben. Ekkor eszembe jutott, hogy valamit említett a srác a kopogtatásról, így bekopogtam és reménykedtem, hogy nem egy csöves nyitja ki az ajtót – már ha kinyitja egyáltalán valaki. Nem történt semmi. Még egyszer kopogtam. Semmi. Majd amikor el akartam menni, gyorsan kinyílt az ajtó, és invitált egy kedves fiatal lány. És akkor leesett az állam.

Körülbelül húsz méter magas, tömör, sötétbarna fagerendákkal kicsúcsosodó kocsmatérbe értem. A falakat absztrakt műalkotások, kétértelmű szentképek és régi hirdetések borították – már amít láttam belőle a közel szelhető tömörségű cigarettafüsttől. A zsúfolt hely egyszerre vidám és komor, művészi, vallásos és egyben ironikus hangulatát nehéz lenne megfogalmazni. A régi falakból és a végeláthatatlan gerendázatú tetőszerkezetből, az elegáns, de mégis durva faasztalokból és bárszékekből, de leginkább a rajtuk ülő bolgárokból valamilyen meghatározhatatlan, barátságos keménység áradt.

Később egy bolgár művésztől megtudtam, hogy a Hambara eleinte illegális kulcsos kocsmaként és alkotóbázisként működött: akinek volt kulcsa, az bemehetett és akár ott is aludhatott egy ideig, ha épp nem volt hova mennie, vagy itt készített valamilyen műalkotást.

Letelepedtem egy épp felszabaduló bárszékre, rendeltem egy sört és egy helyi whiskeyt – igen, van bolgár whiskey, és nem is olyan rossz! –, amit nem kaptam meg, mivel, mint kiderült csak külföldi és nagyon minőségi italokat tartanak. Az ár is igen meglepő volt: ahhoz képest, hogy milyen könnyedén, egyszerűen fellelhető és agyonreklámozott a hely, alacsonyabb összegekre számítottam. De ezért a felejthetetlen kocsmáért hajlandó voltam egy kicsit mélyebbre nyúlni szűkre szabott ösztöndíjamba.

Ez az este egy új, azóta is tartó ismeretséget szerzett nekem egy skót sráccal, akinél ezután kanapészörföltem két hétig, otthagyva romos, nyolcadik emeleti koliszobámat.

Mivel ő is elég új volt még a városban, elhatároztuk, hogy együtt felfedezzük a többi rejtett bolgár kocsmát. Így jutottunk el egy harmadik emeleti lakásból átalakított bárba is. A The Apartment (апартаментa vagy A:part:mental) névre keresztelt vendéglátóipari egység (ahova kapucsengőn kell bejelentkezni) 8–10 szobából állt, és inkább laza koktélozgatásra csábított, mintsem masszívabb ivászatra.

A kínálatban ugyan sör vagy bor nem szerepelt, de megkóstolhattuk a helyben facsart gyümölcsökből készített organikus koktélokat, vagy kérhettünk egy felturbózott sangriát. Az asztalokkal, kényelmes puffokkal és két-/négyszemélyes ágyakkal berendezett, tarkára festett és néhol kopott szobákban nagyon abszurd érzés volt fizető vendégként üldögélni: valóban olyan a hely, mintha egy szolid házibuliban lennél.

Hasonló élményben volt részünk a Kufara Klubban (Клуб Куфаръ) is, amely pontosan olyan, mintha a nagymamád vidéki nyaralójában lennél. Sárgás, kopott falait (de vajon mi nem kopott Szófiában?) régi képek dekorálják, a húszfős, sötéthajú, drótszemöldökű bolgár családot ábrázoló fekete-fehér fotók alatt (amelyeken nehéz megállapítani, ki férfi és ki nő) utazóládát, étkészletet és régi ruhákkal telerakott komódot helyeztek el – vagy épp hagytak ott, nem tudni.

A kocsmához tartozik egy zongora is, amelyen az játszik, aki és amikor szeretne – és a semmiből random jam sessionök is kialakulnak. Egy kerthelyiségen át lehet eljutni a klubba, le egy kőlépcsőn – de legalább van utcai cégér, amit már-már túl egyszerűnek éreztem az eddigiek után. Ott ismerkedtem meg egy fiatal bolgár lánnyal, akivel pár rakija után hamar megtaláltuk a közös hangot, és akinél később másfél hetet kanapészörföltem.

A sor még folytatódhatna: a város, ahol az igenhez rázzák a fejüket és a nemhez bólogatnak, még rengeteg elképesztő helyet tartogat. Voltunk partihostelben, szoci áruházba épített lakás második emeletén található dohányzó ír kocsmában, vörösfüggönyös ijesztő talponállóban, aranytrónos vad szultándiszkóban és punk-rock spirálbárban: helyeken, amelyeknek nincs hivatalos oldaluk, és csak lelkes szóbeszéd vagy netes véleménycsere által ismerhetsz meg.

Úgyhogy ha Bulgária fővárosába tévednél, ne higgy a látszatnak: Szófia szocialista, omladozó épületei számtalan elvetemülten jó helyet rejtenek, szürke utcáiból a legjobb bulikba csak egy bátor lépés a távolság – és szófukar, távolságtartónak tűnő lakosai is sokkal nyitottabbak és barátságosabbak, ha egy-egy ilyen eldugott kocsmában ismerkedsz meg velük, és általuk a bolgár életritmussal.

(Képek: Hambara nem hivatalos Facebook-oldala, The A:part:mental Facebook-oldala, Kufara nem hivatalos Facebook-oldala, a szerző fotói)

Tovább:
A Player legfrissebb cikkeihez
Az utazásrovat újdonságaihoz
A világ legjobb spáihoz 

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.