A Béterv lakásétterem gasztróirodalmi estjén Rejtő Jenő művei által inspirált ételsorral rukkolnak elő. Ne tegyél úgy, mintha nem tudnád, ki az a Nagy Levin!

Mindenki tudja, ki az a Nagy Levin, persze csak akkor, ha olvasta a zseniális Rejtő Jenő idevágó műveit. A Bétervben ismerik, ugyanis gasztroirodalmi estjeik következő, január 23-i témája éppen P. Howard és a Nagy Levin névre hallgat. Megkérdeztük az est séfjét, Bíró Botondot, hogy miről is van pontosan szó.

– A finom ételek nemcsak minket, hétköznapi embereket foglalkoztatnak, hanem számos a világ- és magyar irodalomban jelentős szerzőit is. A Béterv lakáséterem új gasztroirodalmi sorozata nagy irodalmi alakok kedvenc ételeit mutatja be. Először a fogás kerűl terítékre, majd beszélgetés, anekdotázgatás következik a szerzőről és az adott ételhez fűződő viszonyáról. Hogyan és miért „részeges” a Tersánszky-féle nyúl? Vagy Hrabal és a sörgulyás. Ebbe nyerünk betekintést Cserna-Szabó András és egy meghívott vendég segítségével.

Az ételekért a Béterv lakásétterem parfümséfje a felelős, de mindhárom szereplő kötényt köt, fakanalat ragad, és közösen készítik el a vacsorát a vendégek számára. A három fogást egy pohár bor kíséri, valamint egy irodalmi folyóirattal is gazdagabbak lesznek a vendégek. Az esemény kötetlen beszélgetéssel végződik, amit akár az állandó borlapról kínált borok társaságában is megtehetünk.

Legutóbb egy nagy illatvacsorát toltunk itt, szerintünk ez is rendben lesz. Részletek itt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Budapesten is megnyit a világhírű gasztropiac

További cikkeink a témában