Hamburgerfronton ember legyen a talpán, aki tudja, hol lehet belenyúlni a tutiba. Engedtessék meg, hogy bővítsük ezt a tudástárat, egyenesen a Mester utcából.

Úrias vonalvezetésű fekete csodabogár, a kizárólagos autótípus, ha taxizásra adnánk a fejünket Londonban - ez a black cab. Gondoltuk, afféle közepesen erős britmánia lehet az oka, hogy valaki erről nevezze el az étkezdéjét, és többet ebbe nem is érdemes beleképzelnünk. Első blikkre kiderült azonban, hogy tévedésben vagyunk: fekete-fehér csíkozású, messziről is kiszúrható arculat jön velünk szembe, az ablaktábláktól a belépőszőnyegen át a pepita asztalokig, ahol a székek nem hosszában helyezkednek el, hanem fifikásan a sarkokhoz illeszkednek. A harmadik domináns szín a piros, az összhatást pedig végül betetézi az, hogy rendelésünket egy olyan nyíláson át adhatjuk le, ami alakjában tényleg a névadó taxi lekerekített szélvédőjét utánozza. Koncepcióból jeles. Ilyen erős nyitány után okkal tornyosult fel bennünk a kíváncsiság: vajon az ételek is lesznek ennyire jók, a tartalom felér-e majd a formához? Amikor kikértük a fejadagunkat, majd végignéztük, ahogy az orrunk előtt sütik ki a marhapogácsákat, és ezerszer elgyakorolt mozdulatokkal építik fel köré a hamburgert, haspókösztönünk már jelezte, hogy nekünk itt valami jóban lesz részünk. Aztán amikor eljött az első harapások ideje, nyugalommal dőltünk hátra: erről van szó.

Miért hamburger, miért nem new yorker?

Miután a tatárok a középkorban behozták Európába is a tatárbifszteket, egyre többen fedezték fel a fűszerezett, darált hús előnyeit, így az óriási forgalmat bonyolító német kikötőváros is. A 18-19. században kivándorlók tömegei utaztak innen Amerikába, és persze magukkal vitték kedvenc eledeleiket, többek között a Hamburg steaket, ami New Yorkban elég hamar népszerű lett - sózták, füstölték, majd hagymával és kenyérrel szolgálták fel. 

Hogy miképp került a hús zsemlék közé, arra több teória is létezik. A mi kedvenc - és talán leghihetőbb - verziónk egy Charlie Nagreen nevű tizenöt éves fiút említ, aki 1885-ben kitalálta, hogy az egyik vásáron ilyet fog árulni, ám mivel az emberek mászkálni szerettek volna az étellel, összelapította a fasírtgolyócskákat, és kenyerek közé rakta. Ez annyira népszerűnek bizonyult, hogy Charlie 1951-es haláláig minden évben elment a vásárra árulni - szülővárosában, Seymourban máig fesztivált tartanak a tiszteletére, még akkor is, ha a zsemlés hamburger pontos eredete máig nem tisztázott.

A piros tálcán, fekete szalvétán és - már meg sem lep - egyedi csomagolásban érkező nagy Cabbie Burger (1000 forint) és a mellé igényelt nagyméretű sültkrumpli (500 forint) nem csak gusztusosan néz ki, hanem úgy is ízlik. Az árak nem diákpénztárcára szabottak, de ezen nem is csodálkozunk annyira: a hamburgerhús párját ritkítja, pont jól átsütött és helyénvalóan fűszerezett, a rajta elrendezett jalapeno paprika, jégsaláta, paradicsom és grillezett bacon pedig úgyszintén a minőségi alapanyagok közül való. Sehol egy furcsa mellékíz, egy fáradt textúra - ahogy a zsemle is megfelelően foszlik a szájban. A gourmet-szint innen már csak egy lépés. Vagy kettő.

Burgonyaügyben pedig megkockáztatjuk, hogy Budapest egyik legkomolyabb versenyzőjével van dolgunk: nincs vékony férfiatlankodás, zömök jószágok buggyannak ki a kartontasakból, mégis rendesen átsütve, olyan ízképlettel, hogy szinte azt érezzük tőle: ezek itt velünk barátkozni akarnak, máskülönben miért tennének ennyire a kedvünkre.

Black Cab Burger
1095 Bp., Mester u. 46.

Értékelés 5 pontból

Kiszolgálás: 5
Ár-érték: 4,7

Vannak egyéb remek helyek is, amiket teszteltünk: disznótoros és vietnami gyöngyszemek, kurd gyrososmagyaros vendéglőmexikói tacqueria, artisztikus környezetben működő kávézó, és egzotikus hangulatú hummuszbár csak itt, csak most, csak nektek!

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon