Ebben az innovatív üzemben egészen új szintre emelték a "jó rezgések" fogalmát.

Ha van olyan hely a világon, ahol hisznek a zene erejében, akkor az a Spirit Works Distillery. Ebben a kaliforniai szeszfőzdében már évek óta kísérletezgetnek azzal, hogy a hordókra erősített hangfalakból játszanak zenét a bent érlelődő szesznek, valahogy úgy, ahogy a várandós anyukák is szoktak a hasukban fejlődő csöppségnek.

A zenének hála vígan érlelődik az italocska

Az ötlettel maga a tulajdonos, Timo Marshall állt elő, és habár elsőre őrültségnek tűnik, állítólag működik a dolog. A fejhallgatókból különböző zenék szólnak, például Michael Jackson, Daft Punk, Prince vagy épp Led Zeppelin. Akadnak olyan hordók, amelyeknek már 3 éve játsszák folyamatosan ugyanazt a számot. Persze mellettük kontrollcsoportot is hagytak, vagyis olyan szeszeket, amelyeknek némaságban kell érlelődniük. Így a végén vakteszteken össze lehet hasonlítani, hogy melyiknek van jobb íze.

Timo Marshall, a szeszfőzde és az ötlet tulajdonosa

A kóstolók pedig esküsznek rá, hogy érezni lehet a különbséget. Timo felesége szerint a legjobb az, amelyik 3 éven keresztül hallgatta A diótörőt. Valami pedig csak lehet ebben az egészben, hiszen 1-2 másik üzemben is használják ezt a technikát, amit szónikus érlelésnek neveznek.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Méheknek és virágoknak indult társkereső Bécsben

További cikkeink a témában