A skót színész az életben korántsem olyan, mint a 300-ban volt, öltözködési stílusa inkább egyszerű és maszkulin, de kellően érdekes ahhoz, hogy megvizsgáljuk.

A negyvenkét éves skót színész nyitott és aktív személyisége már az egyetemen megmutatkozott, ahol jogot tanult. Színészi képességeit a kilencvenes évek végén kezdte kamatoztatni, amikor a Trainspotting színházi átiratában kapott főszerepet; ez a darab terelte a színészi pálya felé. Mellékszereplőként játszott Pierce Brosnan mellett A holnap markában című Bond-filmben, Angelina Jolie-val a Lara Croft: Tomb Raider 2. – Az élet bölcsője című kalandfilmben, de világszerte ismert a 300-zal lett, amelyben Leonidász királyt alakította olyan lendülettel, hogy az azóta klasszikussá vált mondatával még az internetes kultúrába is bekerült.

Azóta játszott romantikus filmekben és akciófilmekben is, de ami ennél érdekesebb, hogy tavaly óta elindult a rocksztárstátusz felé, dalai ugyanis lenyűgözték Johnny Deppet, sőt még Jack Blacket is. Tavaly szörfbalesetet szenvedett, aztán rászokott a gyógyszerekre és az alkohollal is küzdött, de szerencsére egyik függősége sem volt olyan súlyos, hogy komolyabb baja legyen belőle. Skót lévén nagy focirajongó, a Celticnek szurkol, egy jótékonysági meccsen még be is állt hozzájuk. Amióta Amerikában él, nagy médiafigyelem irányul rá, ennek köszönhetően bőven készülnek róla fotók, hogy megfigyelhessük, hogyan öltözködik.

Városi tekerés

Kissé múltidéző ez a szerelés, amiben a biciklire pattant. Butler imádja a bőrdzsekiket, tökéletesen passzolnak az általában borostás külsejéhez, de itt látható, hogy a többi ruhadarabot is kiválóan választja meg. Kedveli a földszíneket és kerüli a feltűnősködést – el is hisszük, amikor azt írják róla, hogy kedves és jókedvű fickó.

G Star Cords Tapered Fit £ 109 / H&M Grandad T-shirt 3990 Ft / ASOS Leather Biker Jacket £ 125 / Converse All Star Classic Leather Boots £ 70 / Bailey of Hollywood Ferris Flat Cap £ 30

Meccsközelben

NBA kosármeccset a pálya széléről végignézni keveseknek adatik meg, a skót színész viszont erre az alkalomra sem bonyolította túl a szerelést. Ismét bőrdzsekit vett fel, amit egy kivágott felsővel, kordnadrággal és bakanccsal párosított. Mi a felső helyett erre a szomorkás őszi időre inkább egy vastagabb pulcsit ajánlunk, kiegészítőként pedig a fekete monokróm Timex óra lehet tökéletes egy hasonló szetthez.

United Colors of Benetton Cord Trousers £ 37 / H&M Sweater 5990 Ft / Zara Zip Jacket 17 995 Ft / Zara Lace-Up Boots 25 995 Ft / Timex Original Analogue Leather Watch £ 49

Cannes mindenkiből kihozza a legjobbat

A filmfesztivál Cannes-ban elég puccos esemény, így Butler is elővette legjobb szerelését, és kifogástalanul jelent meg. A szürke öltönyhöz választhatunk a fehér helyett egy halvány barack, vagy eperszínű inget, és máris érdekesebb lesz a szerelés.

Zara Grey Harringbone Blazer 29 995 Ft / Zara Grey Herringbone Trousers 13 995 Ft / Richard James Cotton-Poplin Shirt € 137,38 / Zara Oxford Shoes 25 995 Ft

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez
A rovat többi cikkéhez
Öltözz úgy, mint Adam Levine, a Maroon 5 énekese!

(Fotók: Just Jared)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában