Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Mit lehet kihozni abból, ha a területed szinte semmi másból nem áll, mint egy hatalmas sziklából? A gibraltáriaknak van rá ötletük.

Nagy év volt a 2018-as a brit tengerentúli terület számára: először Gibraltár válogatottja elkente Lettország száját, ami nem kis teljesítmény egy olyan államtól, ahol összvissz annyian élnek, mint Gyöngyösön, emellett pedig sikerült az eddiginél sokkal hasznosabbá tenni a városállam nagy részét elfoglaló hatalmas sziklát is, amire egy egészen zseniális kilátót építettek.

Az Arc Skywalkot egy régi katonai megfigyelőállásból alakították át, és a remek elhelyezkedésének köszönhetően tökéletes kilátást nyújt mind Afrika, mind pedig Európa felé. Meg persze a bámészkodók alatt elterülő négyszáz méteres mélység felé is, hiszen az egész kilátó üvegből épült.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.