Sorozatunk sikeres vállalkozókat mutat be, akik friss, eredeti üzleti koncepcióval rendelkeznek.

Szenvedélyes kütyü-szeretet és élethosszig tartó tanulás jellemzi Horváth Andrást (38), az egyik legdinamikusabban fejlődő hazai Apple kereskedés tulajdonosát. Az egykori gyári munkásból lett kereskedő egy véletlennek köszönhetően talált rá az Apple termékeire a kilencvenes évek végén. „Már teljesen kiábrándultam a Windowsból, de még nem láttam, hogy mi jöhet utána. Egy barátom bemutatott nekem egy gyönyörű és méregdrága MacBook-ot, amibe azonnal beleszerettem” – mondja András.

Bár a barátja meg volt győződve arról, hogy nem az Apple lesz a jövő üzlete a számítógépek világában, András erről pont az ellenkezőjét gondolta. Megérzését csak megerősítette Steve Jobs egyik könyve, amit éppen akkoriban olvasott el 26 évesen. „Talán túlzás nélkül mondhatom, hogy ez a könyv, de inkább maga az Apple-szemlélet megváltoztatta az életem. Nemcsak vállalkozói bátorságot adott, hogy merjek belevágni a saját üzletembe, de szemléletet és irányt is mutatott” – mondja András, aki 2002-től lépett be az akkor 20 boltból álló viszonteladói piacra, mert úgy látta, hogy sokkal jobban tudná csinálni az üzletet, mint a versenytársak.

Különleges hozzáadott érték, stabil vendégkör

András jó érzékkel felismerte, hogy mi kell a vevőknek. „Az akkori számítástechnikai boltok eladói borzalmasak voltak és 6-8 hét volt a szállítás, mert nem volt raktárkészletük” – mondja. Első lépésként jelentős készletet halmozott fel, és ráerősített a minőségi értékesítésre. „Ha egy vevő bejön azzal, hogy ő 1 millió forintos gépet szeretne, de az igényeihez egy 300 ezres laptop felel meg jobban, akkor inkább az utóbbit ajánlom neki. A nagy cégeknél ez pont fordítva van” – mondja üzleti filozófiájáról. A vendég igényére koncentráló modellnek köszönhetően néhány hónap alatt stabil és elégedett vendégkört sikerült kiépítenie – akkor még az XMS elődjének tekinthető Hegedűs Gyula utcai üzletben.

A legjobb marketing maga a termék

András Steve Jobs-al együtt azt vallja, hogy a legjobb marketing maga a termék, amely eladja magát. Ebből a szempontból András vállalkozása elvben szerencsés helyzetben van. Olyan ütős terméket árul, amelynek hátterében ott áll az azonnali visszacsatolást jelentő közösségi média. Ha ezt valaki jól használja, könnyen megelőzheti versenytársait. Az XMS egyik jelentős hozzáadott értéke éppen ebben rejlik. A konkurenciával szemben szinte alig költenek drága hirdetésekre, ellenben újszerű módon használják a közösségi médiát. „Az XMS Facebook oldalán, a személyes blogomon, illetve a bolt weboldalán állandó és naprakész kommunikáció zajlik” – mondja András, aki a személyes hangvételű, szakmai értékeléseket emeli ki, amelyek nagyon népszerűek az olvasók körében. András egy személyben kezeli a kommunikációt, ő írja az összes posztot. Napi 5 órát netezik, ennek túlnyomó része a közösségi médiával és szakmai oldalak látogatásával telik. Facebook oldalukon már több mint 30 ezer felhasználót érnek el naponta.

(A helyszínért köszönet a Doblo Bor & Bárnak!)

Kis piacon, nagy részesedés

Apple szempontból Magyarország kis piacot jelent, ahol alacsony a vásárlóerő, a termék drága, és az értékesítők között óriási a verseny. Jelenleg az XMS-ben a gépek átlagára 340 ezer forint körül van, az értékesítők haszonkulcsa 6-7 százalék. A költségek ugyanakkor magasak. Egy forgalmasabb bevásárlóközpontban 20-22 euró a bérleti díj négyzetméterenként, amely egy nagyobb üzlet esetén 1,2-1,5 millió forintot jelent havonta. Egy Apple Premium Reseller üzlet teljes költsége a munkabérekkel együtt havi 4-6 millió forint körül lehet.

Mi kell ma egy Apple üzlet megnyitásához?

András szerint egy új Apple Premium Reseller bolt elindításához jelenleg 150-200 millió forint kell. Magához a nyitáshoz 80 millió, de az első 1-2 év tuti felemészt még legalább ennyit. De nem ajánlja senkinek, hogy ilyenen törje a fejét, mert a piac rendkívül telített. „Eleve csak az a bolt életképes, amely legalább napi 10 ezer fős közlekedési csomópont mellett van. Budapesten szinte az összes ilyen lokáció foglalt” – mondja. Másrészt egy új szereplő nem tud nagyságrendekkel jobb lenni, mint a többiek, így viszont már nem éri meg a bolt.

Szigorú szabványok, üzleti jelentések írása

Persze tíz évvel ezelőtt még más volt a helyzet. A XMS 2007-ben költözött át a Duna Plazába, és az üzlet kialakításához még elegendő volt 20 millió forint - melyből csak a bútorok értéke 2,5 millió volt. „Az Apple az egész világon ugyanúgy rendezi be értékesítési pontjait, nagyon szigorú standardok alapján. A bútorokat például mindig tőlük kell megvásárolni, a berendezést pedig három évenként teljesen le kell cserélni” – mondja András. Az Apple egyébként csak 2009-ben jelent meg cégként Magyarországon. Azóta Andrásnak is jóval több munkája akad. Havi üzleti jelentéseket kell írnia, tréningeken kell részt vennie, értékesítési előrejelzéseket kell gyártania. „Ezek nagyon időigényes feladatok, de meg kell csinálni őket, hiszen ettől is jobb lesz az üzlet ” – vallja András.

Első vállalkozása majdnem csődbe ment

András első vállalkozását – egy internet cafét – 75 ezer forintból nyitotta 1996-ban. A tervek szerint 3D kártyákat is forgalmazott volna, ám az amerikai partner váratlanul visszamondta a megrendeléseket, így a második évben majdnem csődbe mentek. Ekkor került a képbe András jelenlegi üzleti partnere és egyben mentora, akinek a kölcsönével átvészelte a nehéz időszakot. A csendestárs segítségével 2000-ben nyitotta meg a XMS elődjének tekinthető üzletét a XIII. kerületi Hegedűs Gyula utcában. Kezdetben házimozi rendszereket, hangfalakat, plazmatévéket árultak. Két évvel később elhagyták a házimozit – „a kínai gagyival nem lehetett versenyezni” –, hogy a fent említett megvilágosodásszerű fordulatnak megfelelően ráálljanak az Apple termékek árusítására.

Jó üzleti döntések

András 2004-ben azt is jó érzékkel felismerte, hogy az XMS-nek minősített Apple értékesítési hellyé kell válnia, különben lehúzhatja a redőnyt, sok más bolthoz hasonlóan. A cég életében komoly fordulópontot jelentett, hogy megszerezték a rendkívül szigorú Premium Seller minősítés az Apple európai disztibútorától. Innentől kezdve indult be igazán a bolt – az XMS szinte minden évben megduplázta forgalmát. Az ugrásszerű fejlődést mutatja, hogy amíg 2002-ben évente 100 Mac-et adtak el, jelenleg évente több mint 2000 gépet értékesítenek – és kb. ugyanennyi iPad-et. A hazai piac kis méretére jellemző, hogy Londonban ez a szám 6000 eladott gépet jelent havonta.

Egy kellemetlen mérföldkő: a válság

A Duna Plazába 2007-ben költöztek át, amivel egyre inkább a nagy kiadás-nagy bevétel üzleti modell felé mozdultak el. Óriási pechjükre közbejött a válság, amely nagyon érzékenyen érintette őket. „Kiszámoltam, hogy az üzletileg sikeres működéshez havi 60 milliós forgalmat kell realizálnunk. A válság alatt 13 millió forintra esett vissza a forgalmunk. Szerencsére ez csak fél évig ment, 2009 nyarától már újra visszaállt a rendes üzletmenet” – mondja András, akinek óriási szívfájdalma, hogy iPhone telefonkészülékeket az Apple értékesítési stratégiája miatt nem árulhatnak.

Folyamatos fejlesztés

A cég a forgalomnövekedéssel együtt folyamatosan bővült. Kezdetben 2 fővel indultak, jelenleg 12 munkatárssal dolgoznak. András jó főnöknek tartja magát, aki képes delegálni a feladatokat, illetve megfelelően motiválni munkatársait. A munkatársak a jutalékos rendszertől függően, bónuszokkal együtt akár havi 300 ezer forintnak megfelelő jövedelemre tehetnek szert. „Büszke vagyok arra, hogy tíz év alatt a cégnél egyetlen felmondás sem történt” – mondja.

Piaci helyzetük

A Player saját piaci információi alapján tudni lehet: jelenleg három cég uralja az Apple termékek piacát Magyarországon. A piacvezető cég nagyjából 2 milliárd forintos forgalmat termel összesen négy üzlettel. A másodiknak 1,5 milliárdos forgalma lehet összesen öt bolttal. András bevallása szerint az XMS 1,1 milliárd forintos forgalmat realizál, ám mindössze egyetlen boltjuk van. „Az XMS jelenleg nagyjából 30 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik a hét országos Apple Premium Seller bolt közül – a gépeladásokat tekintve” – mondja András.
Arra a kérdésre, hogy mihez kezdene 50 millió forinttal, azt válaszolta: egy 4-5 fős webdizájner céget gründolna, mivel kiterjedt kapcsolatrendszere révén komoly megrendeléseket tudna szerezni. „100 millióból viszont már nyitnék egy újabb XMS boltot Budapesten. De az is lehet, hogy eladnám a régit, és már nem csinálnék semmit egész életemben” – mondja András.

Profil

Horváth András 1974-ben született a budapesti Ferencvárosban. Eredeti szakmája műszerész, első munkahelye 17 évesen egy orvosi eszközöket összeszerelő gyár volt Angyalföldön. Miután ez csődbe ment, egy rézbútor-gyártó kisiparosnál helyezkedett el, majd egy PC játékokat árusító boltra váltott, ahol több évig dolgozott. Itt tanulta meg, hogy „a vevő elégedettség élménye a legfontosabb”. András egy lakáshitelből vásárolt XIII. kerületi lakóparkban él barátnőjével és macskáival együtt. Innen jár be dolgozni tízmillió forint értékű céges autójával. Szülei már nem élnek, középfokon beszél angolul.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés