Mondjuk úgy, hogy a szexben nem elsődleges szempont az illedelmesség, de az első közben azért talán mégis.

Nem könnyíti meg a dolgot, hogy manapság a kérdésre nincsenek egyértelmű szabályok, inkább csak ilyen-olyan hiedelmek, amelyek többnyire a nő személyiségéről vonnak le következtetést abból, hogy mennyi idő után fekszik le valakivel. Ezen a ponton azt jegyeznénk meg, hogy attól, hogy veled lefekszik azonnal, nem jelenti, hogy mással is ezt tenné, illetve ez fordítva is igaz. Szóval kettőtökön múlik, és nincs rá szabály, hogy hányadik randin kell lefeküdni egymással.  Egyébként is: ne kelljen már.

Női körben gyakori dolog, hogy a csaj csupán azért lefekszik a pasassal, hogy az utána megint elhívja randizni, mert még csak "majdnem biztos", hogy tetszik neki. Te ne legyél az a csávó, akiről azt mesélik a barátnőiknek, hogy "de hát most mit kellett volna tennem, nem akartam megbántani, olyan aranyos volt egyébként". Amerikában azt, ha a nőnek nem igazán volt kedve, de azért belement, sokszor perrel jutalmazzák az utólag berágó nők; itt ez nem jellemző, de azért nyomást gyakorolni nem túl elegáns.

Női részről sem az: mindannyian hallottunk már olyan sztorikat, amikor a csaj egy mulatós este után felcsalogatja magához a rég kiszemelt  srácot, aztán éktelen szidalmakkal szórja tele a tudatlan áldozatot,  ha az nem hajlandó kinyitni a nadrágját. Ezekre a helyzetekre szoktuk azt mondani, hogy "nem lehetett megúszni". Az elnevezés magáért beszél: ezt próbáljátok meg elkerülni mindkét oldalról!

Ahhoz, hogy ne te legyél az, akit nem lehetett megúszni, vagy hogy ne az történjen, hogy a csaj felháborodva tessékel ki a lakásából, miután elkezded levenni az ingedet, arra kell odafigyelned, hogy ne hitegesd magad. Ha a nő megcsókol ugyan, de inkább csak röviden, és utána zenét tesz be, bort hoz, vagy mond valamit, akkor nem felhúzni akar, hanem időt nyerni.

Ha megcsókol, de nem engedi, hogy a ruhája alá nyúlj, akkor sem valószínű szexre vágyik. A nők nem hülyék: tévhit, hogy "kéretik magukat" az első alkalommal. Ha kéreti magát, akkor maximum rávenni tudod. Biztos volt már olyanban részed, amikor teljesen egyértelmű volt, hogy a nő annyira kívánt, hogy szó nélkül odaadta volna érted az összes ruháját és a teljes CD-kollekcióját: ezt a pillanatot kéne kivárni.

Ez a pillanat pedig nem valószínű, hogy az első randi után reggel kilenckor, a kávé után lesz. Előfordulhat, különös esetekben, de azért kicsi az esélye. A férfimagazinok mindig adnak tanácsokat a hangulat megteremtésére, azokat ismerjük, de valójában vannak olyan nők, akik nem vágynak rá, hogy rózsaszirommal behintsék nekik a konyhapultot, sőt a gyertyafény is okozhat stroboszkóphatást, úgyhogy az ilyen trükköket alapesetben simán lehet hanyagolni. Kivéve, ha azt látod, hogy a csajnak masszív plüssdelfin-kollekciója van, és az Alkonyat-DVD-ket nézi elalvás előtt: ez esetben öltözz királyfinak, érkezz lóval (fehér), és nagyon figyelj oda rá, hogy úgy feküdj le vele, hogy egy másodpercre se lássa a nemi szervedet (fúj).

A többit nagyjából mindenki tudja, de azért a pornóból tájékozók kedvéért ismételjünk: a csaj nem pornószínész, vagy ha az is, akkor sem "dolgozni" akar veled. Tehát a fejének a letolása, a csúnya beszéd, az análszexre való utalgatás és a hasonló pofátlanságok nem túl megnyerőek. Ha ezt csinálod, megkockáztatod, hogy ha – némi képzavarral élve – tökösebb a csaj, azonnal elhajt és körberöhög, egyéb esetben pedig végigcsinálja, de meglesz a véleménye rólad.

Első szex közben mindenki igyekszik a legjobb oldalát mutatni, de azért ne bízd el magad, ha úgy tűnik, hogy nagyon jó vagy. Lehet, hogy pofátlanul kamuzik, vagyis hülyének néz, és majd azt fogja mesélni a barátnőinek, hogy azt hiszed magadról, te vagy a világ legjobb szeretője. A nő nem fogja elhinni, hogy allergiás vagy a latexre, ne tegyél úgy, mintha pornósztár lenne – persze  később játszhattok olyat is.

Elsőre sosem a legjobb úgysem, és az is pont elég, ha kiderül, hogy nem vagy pszichopata baltás gyilkos vagy büdös, és máris lesz kedve a nőnek a másodikhoz.

Tovább:
A Player legfrissebb cikkei
Medencék a szomszédban, avagy a környező országok legjobb fürdői
Ki fizessen az első randin?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés