És mindez Bruce Springsteennel kezdődött.

Eric Meola nemrégiben megjelent Vad szépség: a nagy síkságok viharai című könyvében négy évtized során készített fotóit gyűjtötte egybe.

Az 1977 és 2019 között készített fotók az Amerika szívében található úgynevezett tornádó-övben készültek.

Az amerikai fotográfus négy évtizede vadássza a Sziklás-hegységtől keletre fekvő hatalmas síkságokon végigvonuló viharokat.

A története 1977-ben keződött, amikor Nevadába utazott, mégpedig azért, hogy lefényképezze az egyik legnépszerűbb amerikai rocksztárt, Bruce Springsteent. Útközben beleütköztek egy viharba, Meola pedig meg is ragadta a kínálkozó lehetőséget. A Springsteenről készült fotó végül a zenész The Promise című albumának borítója lett.

– mondta Bruce Springsteen.

A vihar és az arról készült fotó Springsteenben is mély nyomott hagyott, ez az esemény ihlette ugyanis az 1978-ban született The Promised Land című dala szövegét is.

– Én viharvadász túrákra mindig a Tempest Group nevű texasi csapattal járok, és ők nem kockáztatnak, szóval mindig biztonságban érzem magam. Távol tartjuk magunkat a villámlásoktól és a tornádóktól – nyilatkozta Meola.

– Megértettem az alapját annak, hogy születnek meg a szupercellák és a tornádók, és ez az egyszerűbb rész, de a tudományos része sokkal összetettebb. Eleget tudok, hogy élvezzem a viharokat és értelmesen tudjak róluk beszélni. Ismerem a legjobb viharvadászokat és meteorológusokat és tudom, milyen nehéz megjósolni az időjárást, legfőképpen gyorsan mozgó viharok esetében. Imádom a viharokat, de szakértőnek azért nem nevezném magam – mondta Meola.

Ez is érdekelhet:

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon