Kate Moss-ról egyet biztosan tudunk, hogy még mindig iszonyatosan dögös. Jöjjön most róla néhány érdekesség is a képek mellé.

Ágynak esett a Calvin Klein kampány miatt

A világhírű márka egyik leghíresebb kampánya volt, amiben Kate Moss szerepelt. A modell ennek ellenére utálta azt a munkát és azt is, hogy utána mindenhol belefutott a plakátokba. Még ágynak is esett emiatt és csak gyógyszer segítségével tudta összeszedni magát

Több, mint 300 magazin címlapján szerepelt, ebből 32 a Vogue címlapja volt, először 19 évesen.

Álprofilja van az instán

Természetesen van egy hivatalos insta fiókja, amit az ügynöksége kezel és több, mint egymillió követővel rendelkezik. De van egy álprofilja is, amit ő maga használ, méghozzá, a saját bevallása szerint kémkedésre, hogy képben legyen, miről is szól az instagram....

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@elfiereigate for @alexandermcqueen AW20 … Photographer @chloeledrezen Casting @jesshallettcast

Kate Moss Agency (@katemossagency) által megosztott bejegyzés,

Kitűnő szakács

Nem néz ki tipikus háziasszonynak, de Kate Moss imád főzni, sőt még lekvárt is szokott készíteni.

Nem fejezte be az iskolát

Nem a tanulmányai voltak számára az elsők, 14 évesen kezdett modellkedni, így a középiskolát sem fejezte be.

Imádja a különleges születésnapokat

Hol partit ad a kedvenc regénye, a The Beautiful and Damned, stílusában, hol pedig a playboy-nak pózol, mint ahogy a 40. születésnapján is tette.

Egy igazi Law keresztanyja

Igen, a modell Sadie Frost és Jude Law lányának, Iris Law-nak a keresztanyja. Még az egyik koszorúslánya is ő volt.

Egy film miatt ment férjhez

Hát igen, a lányoknak vannak furcsa dolgaik. Kate Moss nem igazán vágyott esküvőre, akkor viszont kedvet kapott hozzá, amikor megnézte a My Big Fat Gypsy Wedding című filmet. 2011-ben ment hozzá (emiatt) Jamie Hince-hez, a The Kills gitárosához, 5 évig voltak házasok.

Van hangja

Mármint énekhangja, ráadásul egészen jó. Amit modellként nem igazán tud kamatoztatni, de lépett már színpadra Pete Doherty és Babyshambles együttesével énekesnőként.

Akár nyugdíjba is vonulhatna

Nem a kora, hanem természetesen a vagyona miatt, ami sajtóértesülések szerint 80 millió dollár.

Szép kis summa, nem igaz?

via

(címlap fotó: getty)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés