Roland Schwertner 1990-ben alapította a német óraipar ékkövének számító Nomost egy kisvárosban, Glashüttében. Két évvel később a kontinentális piac egyik központjában, Bázelben is bemutatta első négy óráját: a Tangentét, az Oriont, a Ludwigot és a Tetrát, a publikumnak pedig azonnal elnyerte a tetszését.

A cég bár rálépett a siker útjára, Schwertner nem akarta, hogy a luxusórapiac egy identitás nélküli manufaktúrává váljon, így több innovációt is bevezettek az évek során. Az első nagy újítás a háromnegyed híd volt, majd nem sokkal később saját dátummechanizmust mutattak be, amit nem a szerkezetre, hanem a szerkezet köré építettek – az egyedi megjelenésnek köszönhetően pedig a vastagsága mit sem változott, később pedig a járástartalék-kijelzés módját is sikerült síkban megoldják. És el is érkeztünk jelenlegi történetünkhöz, amelyben a Mr. Porter Robin Swithinbankot, a közismert óraszakértőt szólaltatta meg, hogy vegye górcső alá a Nomos négy híres luxusóráját (Tangente 38 date – 2780 dollár; Metro neomatik 39 silvercut – 4200 dollár; Orion neomatik 39 – 3920 dollár; Zürich world time – 6100 dollár.)

Ez is érdekelhet:

Íme a 25 ezer dolláros óra, amely a Bitcoin 10 éves szülinapjára készült

Természetesen csakis bitcoinnal lehet megvásárolni.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában