Aliko Dangote nigériai üzletember, aki 1977-ben létrehozott egy vállalkozást, melynek köszönhetően ma nettó 10,6 milliárd dollárra rúg a vagyona.

A saját nevét viselő cégcsoport érdekeltségekkel rendelkezik árukereskedelemben, cementgyártásban és az élelmiszeriparban. Dangote hatalmas vagyonával a Forbes listáján a világ 23. leggazdagabb embere.

Egy átlagosan tehetős ember azt gondolná, hogy valakinek, aki ennyire sikeres, teljesen természetes, hogy zsebből kitokolja a legújabb Bugatti árát a szalonban. Dangote ezzel szemben egy konferencián előadott egy sztorit, hogyan megy ez azoknál, akik saját erejükből, a semmiből építkezve tesznek szert egy ilyen hihetetlen mértékű vagyonra.

Mert az ember ugyan tudja, látja, hogy a számláján egymás mellett sorakoznak a nullák milliós helyiértéktől lefelé, de azért a számokat egy idő után nem könnyű elhelyezni a fizikai világ koordinátarendszerében. Ezzel így volt hősünk is, aki, amikor ráébredt, hogy most már nem százezrek, hanem milliárdok sorjáznak a számláján, szépen elment a bankba, és felvett tízmillió dollárt.

Nem volt vele semmi különösebb célja, egyszerűen csak kivette az összeget, bepakolta az autója csomagtartójába, hazavitte, és nézegette. Saját szavaival:

Oké, most már elhiszem, hogy tényleg van pénzem.

Na persze. Mi inkább így képzeljük el azt az estét:

Másnap aztán fogta magát, visszament a bankba, és úgy ahogy van, visszatette az egész összeget. A pénzintézet minden bizonnyal nagyon örült Dagonte hóbortjának.

Pontosabban az azzal járó zsíros ügyleti költségeknek.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában