Soha nem hallottál még a Fjällrävenről? Pedig a svéd márka nagyjából ugyanazt testesíti meg a túrafelszerelések területén, amit mondjuk a Klipsch a zenebolondoknak vagy a Ferrari az autók között, vagyis a kompromisszumok nélküli, legmagasabb szintű minőséget. Bár termékeik elsősorban a túrázók között népszerűek, a hozzánk került Travel Pack utazótáska közel sem csak azoknak lehet hasznos, akik szeretnek napokra elmeneküli a természet lágy ölére, hanem nagyjából mindenkinek, aki Kőbánya-Kispestnél távolabbra is szokott utazni.

Őszintén szólva ezelőtt még sosem gondolkodtunk rajta, hogy mitől lesz jó egy hátizsák, de amikor megkaparintottuk a Fjällräven tatyóját, kénytelenek voltunk feltenni magunknak ezt a kérdést, és nagyjából a következő szempontokat sikerült felállítanunk:

  • Tágas, vagyis elfér benne minden, amire egy több napos út során szükséged lehet.
  • Tartós. Nem szakad le a hátadról, nem kopik el, és a cipzárjai sem mennek tönkre.
  • Esztétikus. Ha utcára mész vele, az emberek nem kezdenek aprót nyomkodni a kezedbe, szóval kinéz valahogy.
  • Emellett pedig nem árt, ha kényelmes is, hiszen elég sokat lesz a hátadon.

A Fjällräven Travel Pack amellett, hogy a fentiek mindegyikének megfelel, egy olyan szemponttal egészítette ki a "tökéletes hátizsák" fogalmát, amire mi, amatőr utazók eddig nem is nagyon gondoltunk, vagyis hogy elképesztően jól strukturált, így véget vet a "bezacskózás" nemes hagyományának, amikor a cuccaid egymás hegyén-hátán, zacskókba gyömöszölve gyűrődnek a táskádban.

Összeszámoltuk: összesen tizenegy különböző zsebbe, rekeszbe, tárolóegységbe pakolhatunk, amelyek közül a legnagyobban kényelmesen elfér néhány napi ruha, a legkisebb pedig éppen elég nagy ahhoz, hogy a telefonunkat, iratainkat és egyéb, "mindig jó, ha kéznél van" cuccokat tároljuk benne. A táskában mindennek megvan a maga helye a laptoptól kezdve a táblagépen keresztül a fürdőszobai cuccokig, amit igazán csak azok tudnak értékelni, akikkel fordult már elő, hogy egy rosszul pozicionált (értsd: a táska aljára elsüllyesztett) pulcsi előkerítése érdekében tíz köbméternyi laptopot, fogkefét, mobiltöltőt és alsógatyát kellett kipakolniuk a repülőtér várójában.

Maga a túrahátizsák 46x32x27 centiméteres, vagyis pont akkora, mint egy kabinbőrönd, ennek megfelelően a repülőgépre is nyugodtan magunkkal vihetjük. A bőröndökhöz hasonlóan a ruháknak fenntartott rekeszeket cipzáros háló fedi, így a ruháink nem fognak szétszóródni, de a Fjällräven Travel Packet minden más részletben is a praktikum és az átgondoltság jellemzi: a jól kipárnázott, kényelmes vállpántokat például egy külön rekeszből varázsolhatjuk elő, így ha inkább kézben vinnénk a táskát, a lelógó pántok nem fognak zavarni (a kézi fogantyú bőrből készült belsejének köszönhetően pedig a kezünk a nap végére sem fog kidörzsölődni).

A táska minőségéről talán elég annyit mondani, hogy a Travel Pack a Fjällräven által kifejlesztett, G-1000 Heavy Duty Eco anyagból készült, aminek különlegessége, hogy az anyagot Greenland Wax viasszal itatják át, így különösen ellenállóvá válik a vízzel, a széllel és a kopással szemben is. Bár a cipzárokról nincsenek ilyen mélységi információink, de ránézésre simán túl fogják élni az emberiséget.

A Heavy Duty Eco másik nagy előnye, hogy a tartóssága ellenére igencsak könnyű, így a Travel Pack jókora mérete ellenére is könnyebb, mint mondjuk egy hasonló méretű puhafedeles bőrönd: az egész táska mindössze 1,5 kilogrammot nyom.

A minőségnek persze rendesen meg is kérik az árát, a túrahátizsák a Fjällräven oldalán 75 ezer forintba kerül, de tegyük hozzá, hogy ebből a kiadásból nem egy-két évre tudtad le a hátizsák-kérdést, hanem jó eséllyel az egész hátralevő életedre vásároltál magadnak egy menő és megbízható utazótáskát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Új helyszínen kóstolhatsz rumot, whiskyt, gint a GoodSpirit show-ján

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés