A szumátrai orangutánok otthona, az esőerdő folyamatosan pusztul. Mára már csak 14 600 vadon élő példány maradt belőlük, így nem csoda, hogy a súlyosan veszélyeztetett fajok közé vannak sorolva.

November 30-án a kézzel készült, friss kozmetikumok egyik vezető gyártója és forgalmazója, a Lush ismét elindította a Szumátrai Orangután Társasággal (SOS) és az Orangután Információs Központtal (OIC) közös #SOSsumatra kampányt.

A Lush célja, hogy felhívja a figyelmet az erdőirtás tragikus következményeire, és segítsen megvásárolni 50 hektárnyi olajpálma-ültetvényt, melyet az SOS és az OIC helyreállíthat és ismét élhetővé tehet.

Az első #SOSsumatrakampány 2017 novemberében ért véget, és igencsak sikeres volt.

A Lush a limitált kiadású Orangutan szappan segítségével 126 014 fontot (körülbelül 45 millió forintot) gyűjtött össze az SOS és az OIC számára.

Ez lehetővé tette 50 hektárnyi földterület megvásárlását Indonéziában, Észak-Szumátrában, a Leuser-ökoszisztéma határán; a terület korábban olajpálma-ültetvény volt, de már javában zajlik a természetes állapot visszaállításának folyamata. Most pedig az SOS samponkoronggal is besegítenek a kampányba.

A samponkorong és a szappan eladásával is nemes célt támogatnak

„Eltávolítjuk a pálmákat, esőerdei növényeket ültetünk, és helyreállítjuk a talajt. Pár éven belül a terület ismét az orangutánok és más fajok otthona lesz”

– magyarázta Helen Buckland, az SOS igazgatója a nagyszabású terveket. Az Orangutan szappan és az SOS samponkorong eladásából befolyt összeg lehetővé teheti, hogy további területeket vásároljanak meg, biztonságos védőzónát alakítsanak ki a veszélyeztetett állatok számára, visszaállítsák az eredeti ökoszisztémákat és megóvják a még érintetlen esőerdőt. Gyönyörű projekt, minden elismerésünk!

A finnek így próbálnak tenni egy élhetőbb és fenntarthatóbb környezetért:

Finnországban összehozták álmaink turkálóját

A finnek ezentúl szupermarketekben is vásárolhatnak majd használt ruhákat, könyveket vagy bútorokat, de ez csak a történet egy része.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Budapesten is megnyit a világhírű gasztropiac

További cikkeink a témában