Azt már régóta tudjuk, hogy az vagy, amit megeszel. Ez a szabály az edzés és a sport világában is megállja a helyét – sőt, itt válik igazán relevánssá –, ugyanakkor kicsit az is vagy, amit magadra veszel.

Hiszen nem mindegy, hogy milyen kiszerelésben vágsz neki egy hosszú bringaútnak, egy maratoni távnak vagy a mindennapi intervallumedzéseidnek. Egy jól megválasztott edzésszerkó ugyanis nemcsak a komfortszintedet, hanem a teljesítményedet is növelheti, valamint a sérülésektől is jobban megóvhat, na meg csökkenheti a regeneráció és a rehabilitáció idejét. Mostani anyagunkban a pólókra helyezzük a hangsúlyt.

Rhone

68 dollár, 19 300 forint

Iszonyú kényelmes és testhezálló, lélegző anyagból készült, nagyon vékony és bőrbarát, így a mellbimbódat is békén hagyja, ha mondjuk a májusi Ultrabalatont bevállalnád. Emellett pedig motiváló idézetek vannak belevarrva, hiszen az edzés nagy része fejben dől el.

Lululemon

78 dollár, 22 200 forint

Avagy hosszabb nevén Lululemon Metal Vent Tech Surge Short Sleeve, ami hangzásra kiköpött olyan, mint valami ultimate szörny a Digimonból. A cucc egyébként hasonlóan ütős: légáteresztésben az egyik legprofibb pólóval állunk szemben – ezeket főként a nagyobb lyukaknak köszönhetjük, amelyek mégsem zavaróak, hiszen mondhatni láthatatlanok. Többféle árnyalatban csaphatsz le rá, nekünk ez a szürkés eléggé bejön.

Under Armour

28 dollár, 8 000 forint

Egy kompressziós pólóra mindig szükséged lehet, hiszen ez kicsit úgy viselkedik, mintha a második bőröd lenne. Testhez álló szabása révén úgymond összefogja az izmokat mozgás közben, valamint jól elvezeti a verejtéket is. Az izmokat továbbá melegen és folyamatos nyomás tartja, így serkenti helyileg a vérkeringést, ami nemcsak a teljesítmény szempontjából, hanem sérülés-megelőzés miatt vagy rehabilitáció során is nagyon fontos. Az Under Armour megoldása kiváló lehet, ár-érték arányban szinte verhetetlen. Ajánljuk.

New Balance

55 dollár, 15 600 forint

Ha a New Balance poly-spandex alapú pólóját magadra öltöt, az a benyomásod tesz, hogy pamut van rajtad. Mégis, a légáteresztő és vízelvezető képessége olyan, mint a legtöbb edzőpólónak; emellett pedig a spandexről tudni kell, hogy rugalmas, kényelmes, kopásálló és gyűrődésmentes. Ha majd a tél elköszönése után nyomnál kint egy pár kört kora reggel vagy sötétedés után, vagy bicajra pattannál benne, akkor a neon árnyalatot ajánljuk, hiszen kiválóan növeli a láthatóságodat, de más színt is nyugodtan választhatsz, hiszen fényvisszaverőcsíkok is vannak a pólón – hátul, a gerinc mentén, illetve az ujjvégeken.

Ha továbbgondolnád a témát:

Korunk okosruhái büszkén tolják az arcunkba a high-techet

Mi pedig sóvárogva figyeljük őket, még akkor is, ha nincs szükségünk rájuk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában