Az izmos alkoholok közül kérdés nélkül a whisky viseli a férfiasság és elegancia babérkoszorúját. Így ezt a csodás, borostyánszín nedűt szeretjük egy hozzá méltó pohárból kortyolni. Ha te is, akkor meg kell ismerned a Norlan whiskypoharát.

Imádjuk a whiskyt, ezt igazolandó már több bizonyítékot is olvashattál a hasábjainkon. Most pedig megtaláltuk azt a poharat, ami egyszerre ötvözi a dizájnt, a luxust, az eleganciát és a whiskyfogyasztás művészetét, méghozzá tudományos tökéletességgel, teljesen elérhető áron.

A tervezésnél figyeltek rá, hogy az aromákra helyezzék a hangsúlyt és a ringató mozgás közben az etanol elpárologjon, hogy te csakis a tiszta illatjegyekre figyelhess.

A Norlan poharat kifejezetten úgy alkották, hogy a whiskyben található összes aromát egyszerre érezd: a tervezés az öblös poharak és a vékony, talpas, szűk szájú kóstolópoharak keresztmetszete. Emellett az esztétikus kivitelezésnek köszönhetően a pohár maga gyönyörű, könnyed és légies, plusz miközben iszol, nem kell totál hátrahajtanod a fejed.

A másfél éves tervezés eredménye ez a tökélyre fejlesztett pohár, amelyet a Kickstarteren már négyszeresére szponzoráltak. Így már most előrendelheted kettes, négyes, hatos vagy nyolcas csomagban már 48 dollártól (ez a duó csomag ára és kb. 14 ezer forintnak felel meg). Ennyit szerintünk teljesen megér ez a tökéletesen formatervezett pohár ahhoz, hogy a legminőségibb italt az őt megillető pohárban élvezzük és fogyasszuk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés