És még egy kilátót is átadnak.

A téli szezon elején ismét megnyitott Svédország elsőszámú jéghotele, az idei a harmincadik telük, amit 15 új lakosztály megnyitásával tesznek még ünnepibbé.

1989 óta a Jéghotelt minden évben hó és víz segítségével építik fel a sarkkörtől 200 kilométerre fekvő Jukkasjarvi, a Torne-folyó partjainál.

Ez a lakosztály az Éjszaka a színházban névre hallgat, a tervezője Jonathan and Marnie Green.

Ebben a szobában egy jégmacska ül az ágy lábánál. A szobát stílusosan a Macskabarlangra keresztelték.

A Jégbárban van egy jégből kifaragott hullámvasút, továbbá játékok és forró levegővel töltött hőlégballon is.

A bejáratnál álló tornyot Jens Thoms Ivarsson és Mats Nilsson tervezte.

30 ezer köbméter hójeget – a jég és hó keverékét – felhasználva 16 ország művészei építették meg a Jéghotelt. A 30 ezer köbméter jég nagyjából 110 millió jégkrém mennyiségének felel meg.
Luca Roncoroni, az új kreatív vezető irányításával heteken át dolgoztak a tervek megvalósításán.

Robert Harding, angol szobrász alkotása a Bone Room. A szoba annak állít emléket, ahogyan a hotel minden tavasszal elolvad, és a vize belefolyik a Torne-folyóba.

Az Ünnepi csarnok a kínai gingko fák előtt tiszteleg, amelyek a reményt, az erőt, és a hosszú életet szimbolizálják.

Az idén egy új éttermi csapat is bemutatkozott, a vezető Henrik Lööv lett, a séfek Samuel Jahn és Sebastian Olsson lettek.

Már a kezdetektől fogva tudtuk, hogy a Jéghotel valami különleges dolgot kínál – mondta Clive Stacey, a hotel foglalásait intéző cég igazgatója. – Ez volt az, ami miatt 2006-ban beindítottunk egy közvetlen járatot Kirunába. Azt akartuk, hogy hétvégékre elérhetőbb és könnyebben megközelíthetőbb legyen a szálloda, és ne kelljen átszállásokkal bajlódnia a vendégeinknek.

– Büszkeséggel és örömmel teli csodálatos utazás volt ez – mondta Yngve Bergqvist, a Jéghotel alapítója – ennek oka pedig az, hogy csodálatos munkatársaink voltak az évek során. Ők végig mindent beleadtak, hogy a vendégeink a lehető legjobban érezzék magukat, amíg a hotelben voltak.

Ez is érdekelhet:

Ennek a hírnek nagyon fog örülni minden síelő

Egy biztosító nemcsak baleset után fizet, hanem akkor is, ha az időjárás miatt elmarad a síelés.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában