Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Találtunk neked egy életmentő tippgyűjteményt a modern bárkultúra hazájából, Amerikából, amit ráadásul profi pultosok tanácsaiból állítottak össze. Ha egyedülálló férfi vagy, ezek simán rendberakhatják a legszutykosabb péntek estédet is.

Szerintünk nem feltétlenül gáz egyedül elmenni iszogatni. Sőt, igazából csak akkor gáz, ha kifejezetten azért indulsz neki az éjszakának, mert ortó módon szét akarod csapni magad. Ha sűrűn - értsd hetente legalább kétszer - csinálsz ilyet, azt alkoholizmusnak hívják, ami nem túl áldásos sem az egészségedre, sem az emberi kapcsolataidra nézve, szóval nagyon gyorsan szokj le róla!

Ezzel szemben, ha egyedülálló férfiként szeretnél egyedül beülni valahova, azzal legfeljebb csak azok szerint lehet baj, akik folyton azzal baszogatnak, hogy a harmicas éveidre már régen házasnak kellene lenned. Hagyjuk a múlt századi beidegződéseket, oké? Inkább nekünk higgy, és a fárasztó nap végén, vagy egy unalmas péntek estén, ha egyik ismerősöd sem ér rá, nyugodtan menj el egy kellemes helyre, és szipkázz valami finom italt!

Az viszont, hogy ezt hogyan csinálod, már nagyon nem mindegy. Itt jön a képbe a következő tippgyűjtemény, ami - ahogy fentebb írtuk - amerikai bartenderek tanácsaiból állt össze, szóval ha ezeket magadévá teszed, azzal tutira nem lősz mellé.

Csevegj a bartenderrel!

A legegyszerűbb módja annak, hogy ne tűnj szánalmasnak, az, ha elcsevegsz a pultossal. Ez gyakorlatilag a munkánk része. Még egy olyan klasszikus koktél kikeverése, mint mondjuk a Manhattané is lehet az alapja egy beszélgetésnek. "Miért úgy kevered? Miért kell úgy rázni? Mire jó az a nagy jégkocka?" - ez mind egyszerű módja annak, hogy megtörd a jeget. - Natalia, Scottsdale

A bár nem az a hely, ahol ítélkeznek az ember felett. Egy jó bartender megtalálja a módját annak, hogy összehozzon két egyedül érkező embert, akár romantikus, akár üzleti értelemben, vagy mondjuk csak azért, mert a két embernek azonos az érdeklődési köre. - Cody, New York

Itt az ideje, hogy barátkozz! A pultnál foglalj helyet! Ne légy az a magányos farkas, aki az asztaloknál ül le tök egyedül! Ha tényleg ismerkedni akarsz, menj olyan bárokba, ahol kocsmakvízt rendeznek! Ez nem csak nagyon jó móka, de kiváló alkalom az ismerkedésre. - Morgan, Tampa

Kérdezd meg a bartendert, iszik-e veled egy rövidet! Ha a bartender nem fogadhatja el a felajánlást, megpróbál majd keríteni valakit, akivel ihatsz egyet. - Bryan, San Diego

Tudd, hol a határ!

Elég vékony a határ a között, hogy könnyed társalgásba bonyolódsz a bartenderrel vagy az egyik sorstársaddal, vagy beleütöd az orrod mások dolgába. Vedd észre, ha a másiknak éppen nincs kedve beszélgetni, és ha így van, ne erőltesd a dolgot! - Cole, New Orleans

Tudd, hogy mikor kell elhallgatni! Egy nyüzsgő bárban a pultosnak sok emberrel kell foglalkoznia. Hagyd, hogy tegyék a dolgukat, ha menniük kell! Tudatni fogják veled, mikor érnek rá. - Dave, Palm Springs

Ha a melletted lévő csaj, akinél bepróbálkoztál, nem nyitott a közeledésre, hagyd békén! - Lucia, Portland

Mi, bartenderek, az anyád, a tesód, a pártfogód és bizalmasod vagyunk egy személyben, de ne élj vissza ezzel! Ne terhelj minket minden unalmas részlettel csak azért, mert jó hallgatóság vagyunk! Vannak törzsvendégeim, akikről nagyon sokat tudok, de mire idáig jutottunk, évek teltek el. Ha új vagy egy helyen, ne kürtöld szét azonnal a házasságod titkait az első látogatáskor! Ha így teszel, akkor is jó fejek leszünk, ugyanakkor kicsit ódzkodni is fogunk tőled. - Xan, Charleston

Szállj le a telefonodról!

Az egyik leggyakoribb hiba, amit az egyedül iszogatók elkövetnek, hogy azonnal ráugranak a telefonjukra. Ez azért sem jó, mert követendő példát állít a többi egyedül érkezőnek, és végül mindenki csak a mobilját nyúzza, ahelyett, hogy egymás társaságát keresnék. Ha a telefonodat nyomogatod, azt kommunikálod magadról, hogy nem akarsz ismerkedni. - JB, Philadelphia

Ha a telefonoddal foglalkozol, úgy nézel ki, mint aki elfoglalt. Ehelyett inkább csináld a következőt: amint megkapod az italod, kicsit emeld meg az állad, és nézz a távolba. Ha tartod ezt a pózt és közben aprókat kortyolsz, 5-10 perc után garantáltan közeledni próbál majd valaki. Rengetegszer láttam, hogy valaki így kezdte az estét, aztán valami különleges történt vele. - Dylan, Chicago

Hozz olvasnivalót!

Hozz magaddal egy könyvet! Egyrészt így tudsz valamit csinálni, amíg meg nem szólít valaki, másrészt érdekesnek fogsz tűnni. - Colin, Portland

Újságot is vihetsz magaddal. Mondjuk egy hosszabb cikket, melynek elolvasására napközben nem tudsz időt szakítani. - Turlough, New York

Ne foglalj túl sok helyet!

Arra figyelj, hogy akárhova is ülsz le - leginkább a pult környéke legyen! - hagyd szabadon a melletted lévő székeket! - Bennett, New York

A kabátod vagy a táskád ne tedd a melletted lévő székre, használd inkább a fogast! Légy figyelmes! - Turlough, New York

Rendelj jól!

Ne rendelj vodkát jéggel, ha ismerkedni akarsz! Ez a rendelés szinte üvölti, hogy "unatkozom, részeg vagyok, és kilépőt akarok, mielőtt hazatántorgok". - Xan, Charleston

A kék színű koktélok és a kis esernyő azt üzeni, "Szólíts meg!", ezzel szemben a whiskey tisztán azt mondja, "Kopj le!". - Lucia, Portland

Érkezz a nyüzsgés előtt és kezdd valami alacsony alkoholtartalmú itallal! Az Americano remek választás, hiszen arra találták ki, hogy az ember lassan szürcsölgesse. Ezt követheti például egy Highball, esetleg egy pohár bor vagy sör. Csak arra vigyázz, hogy ne rúgj be! - Michael, Chicago

De komolyan, ne csapd szét magad! Még a legjobbakkal is előfordul, hogy túl sokat isznak, de ha ezt egyedül csinálod, az olyan, mintha egy barátod sem lenne. - Dave, Lakewood

Élvezd a szituációt!

Néha jól esik csak figyelni a dolgokat. Ha egyedül iszol, igyál valami lassú, de erős italt! - Jane, New York

Rendelj valamit, amiért érdemes volt eljönnöd! Legyen egy Martini vagy egy Manhattan, egy scotch vagy egy jó bourbon, egy finom belga sör vagy valami élvezetes keserű. Ha egyedül iszol, jobb, ha élvezed! - Patrick, Denver

Csak élvezd a szituációt és rendelj bármit, amit csak a tested megkíván! Ne foglalkozz azzal, hogy mit gondol rólad a többi vendég! Egyedül lenni egy bárban tökéletes alkalom arra, hogy elmélyítsd a különböző italokkal kapcsolatos tudásodat, és hogy kipróbálj valami újat. - Johnny, New York

Az embereknek nem kellene attól parázniuk, hogy egyedül csinálnak valamit. Egyedül enni, inni, moziba menni igazi pihentető tevékenységek. Nem kell semmivel foglalkoznod, nem kell senkit szórakoztatnod. Nagyszerű időtöltés. - Celine, Brooklyn

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.