A Nature Human Behaviour című folyóiratban közölt tanulmány szerzői elsőként bizonyították, hogy a női és a férfi agy eltérően reagál az önzetlen és az önző viselkedésre. A Zürichi Egyetemen elvégzett kutatás során az alanyoknak többek között arról kellett dönteniük, hogy miképpen osztozkodjanak egy adott pénzösszegről másokkal.

Az előagyban található striátum (csíkolt test) felelős a jutalomérzetért, és ez az agyterület aktiválódik döntéshozatalkor. A kutatási eredmények alapján a striátum sokkal erősebb aktivitást mutatott a nőknél az önzetlen, mint az önző döntések meghozatalakor.

Ezzel szemben a férfiaknál az önző döntés váltott ki hevesebb reakciót a jutalmazó rendszerből.

Ennek a hírnek nem feltétlen örülünk

Alexander Soutschek, a Zürichi Egyetem munkatársa szerint még ha ezek a különbségek nyilvánvalónak is tűnnek biológiai szinten, semmiképpen sem szabad ösztönös vagy az evolúcióra visszavezethető tulajdonságokként tekinteni rájuk:

„A jutalmazásért és tanulásért felelős agyterületek szorosan együttműködnek egymással. Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a lányok dicséretet kapnak az önzetlen viselkedésért, aminek eredményeként az agyuk jutalmazó rendszere megtanulja, hogy a segítőkész cselekedetért várjon el valamilyen jutalmat, és ne az önző viselkedésért. Ennek fényében pedig az általunk megfigyelt nemi különbség leginkább a férfiakra és a nőkre vonatkozó eltérő kulturális elvárásoknak tulajdonítható.”

Ez is érdekelhet:

Íme, még egy óriási különbség a férfi és a női agy között

Érdekes, hasznos felismerések a leideni és barcelonai tudósok jóvoltából.

(forrás: Phys.org, MTI, Nature Human Behaviour)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában