A népszerű célpontokra szinte egyáltalán nincs alacsony árfekvésű jegy, ráadásul a csomagokért is egyre többet kérnek el. Van azért olcsó jegy.

A magyar nemzeti légitársaság tavalyi csődje után természetes hatásként megnőtt a diszkont-légitársaságok Budapestre irányuló forgalma, ami egyrészt a turisták számának növekedését vonta maga után, másrészt a magyar fővárosból induló járatokon jelentősen csökkentek az árak. Ez a trend a téli időszakban megfordult,és ma már nemcsak a jegyek kerülnek jóval több pénzbe, mint akár egy évvel korábban, de például a poggyászok feladásáért is egyre többet kérnek a légitársaságok.

A drágulás egyfelől arra vezethető vissza, hogy a népszerű célállomásoknak számító repülőterek folyamatosan emelik a légitársaságok által fizetendő költségeket, elsősorban a légi irányítás díját, és az üzemanyag ára is lassan, de folyamatosan nő. Ezekkel a költségekkel mindenképpen számolniuk kell a légitársaságoknak, ráadásul például a spanyol hatóságok emelték a Madridból és Barcelonából induló utasok után fizetendő adót is. A légicégek spórolni pedig csak úgy tudnak, ha a járatok sűrűségét csökkentik. Ezzel viszont értelemszerűen drágulnak a jegyek is.

Elsősorban a törzsutasoknak okoz bosszúságot, hogy már egyik nagy fapados társaságnál sem lehet kártyadíj nélkül foglalni. A Budapestről indulók számára az sem jó hír, hogy alábbhagyott a Wizz Air és a Ryanair közötti árháború is az ír fapados budapesti drasztikus kapacitáscsökkentésével, ez pedig a látványosan olcsó jegyek eltűnését eredményezte.

Ami nagyon drága

A járatszám csökkentése leglátványosabban a két kedvenc spanyolországi célállomás esetében mutatkozik meg. Madridba és Barcelonába a nyári hónapokban 25 ezer forint alatt gyakorlatilag lehetetlen jegyet találni egy útra, és a szezon előtti időszakban is 15 ezer a legolcsóbb megoldás, már ha egyáltalán hozzájutunk. Ehhez természetesen még hozzáadódik a poggyászok után fizetendő összeg is.

Nagyot drágultak a Párizsba szóló jegyek is: Budapestről tavaly még 4500 forintért is lehetett jegyet venni egy útra a Ryanair járatára, ma már 12 ezer forint alatt szinte képtelenség. A mindig népszerű Dublin is kikerült a szuperolcsó kategóriából, de kis szerencsével még lehet 12–15 ezer forintos áron jegyet találni az ír fővárosba.

A szintén népszerű londoni úti cél esetében is megfigyelhető a drágulás, igaz, nem annyira látványos, mint a korábbi példáknál. A brit fővárosba a következő hónapokban tízezer forint körüli ár a legkedvezőbb.

És ami nem

Noha, drágulás tapasztalható a legnépszerűbb olaszországi célállomások, Róma és Milánó esetében is, ezekre a helyekre még lehet tízezer forint alatti áron jegyeket találni májusi és júniusi időpontokra. Szintén olcsónak számítanak azok a városok, ahol a két nagy, a Wizz és a Ryanair továbbra is versenyeznek egymással, és ahová még mindig sok gép közlekedik. Ilyenek Brüsszel–Charleroi, Varsó, Göteborg, Stockholm. Ezekbe a városokba könnyedén találhatunk két–három ezer forintért is jegyet, természetesen egy útra. Jó választás lehet az Easyjetnél Genf vagy Dortmund, a két helyre is találtunk háromezer forintos jegyeket. Utóbbi városba egyébként a Wizz Air is indít járatokat.

Új helyek kelet felé

Új útvonalakat az utóbbi hetekben egyedül a Wizz Air jelentett be, igaz ezek között néhány kifejezetten izgalmas is van. A Tel Avivba és Kijevbe induló járatokat már meg is nyitotta a cég, az utóbbi napok fejleménye pedig, hogy októbertől Dubajba, júniustól pedig Azerbajdzsán fővárosába, Bakuba is repülhetünk a cég A320-asaival.

A nyári időszakban a kijevi és tel-avivi járatok naponta közlekednek, az ukrán fővárosba ötezer forintos alapáron már vannak jegyek, Izraelbe pedig kis ügyességgel tízezerért is megcsíphetünk egyet.

Dubaj elsősorban azért lehet majd vonzó a téli időszakban, mert Budapestről eddig csak átszállással, vagy Bécsből közvetlen járattal lehetett eljutni az Egyesült Arab Emirátusokba, méghozzá meglehetősen magas áron. A Wizz Air a járat bejelentésekor húszezer forintos bevezető árat adott meg, de a napok párosításakor kiderül, hogy ezen az áron majdhogynem lehetetlen jegyet foglalni, a retúrjegy ára legalább ötvenezer forintra jön ki, de Dubaj esetében ennyivel sajnos nem lehet megúszni az utazást. Az emirátusokba ugyanis csak vízummal utazhatnak a magyar állampolgárok, ennek beszerzése pedig nem egyszerű feladat, ráadásul nem is olcsó.

Maga a vízum nagyjából harmincezer forintba kerül, és ha hozzávesszük, hogy a dubaji szállásárak nem tartoznak éppen a legolcsóbbak közé, egy sivatagi hosszú hétvége nehezen hozható ki 110–120 ezer forint alatt, költőpénz nélkül.

Mikor foglaljunk?

A fapadosok megjelenésekor általánosan elfogadott módszer – miszerint minél korábban foglalunk, annál olcsóbb a jegy –, mára már nem érvényes. A légitársaságok eltérő árazási politikája miatt ez a tendencia lényegesen megváltozott, de a Wizz Air és a Ryanair esetében általánosságban elmondható, hogy indulás előtt két–három hónappal érdemes nézegetni a kínálatot, mert ilyenkor a járatok töltöttségének függvényében rendszerint csökkentik áraikat.

(Fotók: wizzair.com, ryanair.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés