A 28 éves brit testépítő, Ryan Terry nem hiába nyerte meg az idei Arnold Classic Men's Physique Champion címet. Elég ránézni a képeire ahhoz, hogy megértsük mivel érdemelte ki ezt az elismerést.

A siker titka ezúttal is a kiegyensúlyozott, szigorú edzéstervben, illetve még inkább a tökéletesen megtervezett étkezésben rejlik. Hiába, megfelelő edzés és táplálkozás nélkül nem nőnek azok a fránya izmok.

Alapvetően minden izomcsoportomat ugyanannyi ideig edzem a hét folyamán. Aztán, ha valamelyiket gyengébbnek érzem, lemarad a többihez képest, akkor előtérbe helyezem és megpróbálok úgy edzeni, hogy végül elérjem azt a külsőt, amit szerintem a zsűri és a világ elvár tőlem

- magyarázta Ryan Terry az Unilad hasábjain olvasható interjúban.

Az edzését a következőképpen osztja el:

Hétfő - Mell és tricepsz

Kedd - Láb és kardió

Szerda - Hát és bicepsz

Csütörtök - Vállak és has

Péntek - Láb, ferde hasizom, kardió

Szombat - Pihenő

Vasárnap - Úszás és pihenés

És akkor itt van még az étrendje is, amelyet a saját elmondása alapján szeretni tud, élvezi az ételeket, amiket elfogyaszt. Nem tartja túl monotonnak és nem feladatként tekint az evésre. Egy nap összesen 6 alkalommal eszik, méghozzá nagyjából két és fél óránként. Persze odafigyel arra, hogy a fehérje, a szénhidrát és a zsír aránya megfelelő legyen.

Olykor-olykor még egy kis csalókaját is megenged magának, hiszen az amerikai hamburgereknek nem tud ellenállni. Ez nem okozott gondot neki addig, amíg nem kezdett el az Államokban is versenyezni, ám azóta gyakran elcsábul, persze nem akkor, amikor épp versenyre készül. Az ilyen időszakokban szigorúan tartja az étrendet és az edzéstervét is. Talán a Mr. Olympa címet is elnyerheti majd ezzel a recepttel?

(via) (Instagram)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés