Négy hónapnyi londoni tartózkodásom alatt tizenhat helyen sikerült laknom szerte a városban a brixtoni gettótól kezdve egy camdeni tetoválóművész stúdióján át egy hoxtoni litván divattervező lakásáig, de hajón is aludtam Docklandsnél, és végül a foglaltházak sem maradtak ki a repertoárból. Pedig nem könnyű bejutni a squatokba, ugyanis a félig vagy teljesen illegálisan elfoglalt ingatlanok átmeneti tulajdonosai rendszerint nem szívesen látják az idegeneket.

Átlag magyarként elsőre a foglaltház – már ha mond valamit – olyasmit jelenthet, hogy fiatal, csellengő drogosok bemásznak egy üres, hideg, dohos, csótányos-egeres, beázott házba, és ott lövik be magukat a nyílt utca helyett. A squatting azonban, ahogy ismert angol nevén hívják, sokkal több ennél: több mint hatszáz éves hagyománnyal vert gyökeret a szigetországban, valamint politikai és társadalmi szerepe több mint nem elhanyagolandó. Mi is az a squatting igazából? Utánajártunk.

Squatter: hobó vagy hős?

Hans Pruijt holland szociológus ötféle kategóriába sorolja azokat az embereket, akik házakat foglalnak. Ezek a kategóriák a következők: lakhatási igényként, alternatív lakhatási stratégiaként, örökségvédelemként, politikai vagy aktivista-megmozdulásként, valamint vállalkozásként. Az első kettő elég érthető: emberek, akiknek nincs pénzük lakásra és nem akarnak az utcán kikötni. A maradék három viszont némiképp magyarázatra szorul. Az örökségvédelemért foglalók olyan műemlékszámba menő épületekbe vetik be magukat, amelyeket az önkormányzat például lebontásra ítélt, vagy Tescót szeretne nyitni a belsejében. Politikai és aktivista-megmozdulásként pedig a házfoglalók nem csak a túlélésért tengetik az életüket egy lakatlan épületben, hanem szociális központokká alakítják őket, ahol az éppen aktuális rezsim ellen szőnek terveket. Utolsóként pedig vannak, akik szociális tereket nyitnak a foglaltházból: például egy kocsmát, bulihelyet, vagy kiállítóteret.

Ha már Londonban sodort partra életem egyik kiszámíthatatlan hullámverése, na meg ez a punkdolog sem áll olyan távol tőlem, úgy döntöttem, mindenképpen be kell csekkolnom, milyen is egy foglaltház, egy igazi angol squat a valóságban. Egy squatot megtalálni viszont egyáltalán nem olyan egyszerű ebben a nyolc és félmilliós metropolisban. Emellett rengeteg squatos fél a kilakoltatástól, ezért nem fogadják tárt karokkal a látogatókat. De elég nagy adag online utánajárással és egy kis szerencsével végül kapcsolatba kerültem három foglaltházzal. Akkoriban még fontolóra is vettem, hogy lakjak egy ilyen helyen, mert mekkora buli lehet, meg bohém életérzés, Sex Pistols, 0–24 party-animals, plusz ingyen is van. Az első tapasztalatom viszont eléggé meghúzta a féket naiv lelkesedésem fogatán.

High Barnet közelében léptem be az első squatba. A semmi közepén álló, bedeszkázott ablakos, elhagyatott kocsmában a londoni házfoglalók közt elég nagy hírnévre szert tevő Bohemia-squatosok laktak. A nyolc-tíz fiatal onnan kapta a becenevet, hogy egy környékbeli kocsmát, a Bohemiát bezáratta az önkormányzat, ők pedig önerőből, illegálisan újra megnyitották, és olyan partit dobtak, hogy a BBC-től kezdve a CNN-ig szinte minden komoly nemzetközi médium tudósított róluk. A Bohemia befoglalása előtt pedig szintén nagy hírverést csaptak körülöttük, amikor egy bezárásra ítélt könyvtárat önkéntes könyvtárosként újranyitottak. Érdekesség, hogy a rasztahajú, munkanélküli, mindig kissé ápolatlan fiatalokat akkor az egész környék támogatta, különösképpen egy csapat helyi idős néni, akik teát meg süteményeket hordtak a könyvtárba tetszésnyilvánításként.

Ha nem tudtam volna ezeket a sztorikat róluk, akkor egy betyáros perdüléssel már kint is lettem volna a befoglalt kocsmából. Az antialkoholista, de elég fűbarát hely egy hippi rehab osztályra emlékeztetett: a lepusztult, de nagyon autentikus angol kocsma évtizedes dzsuvájú kárpitján hálózsákokban és csikknyomoktól pettyezett takarók alatt aludt a társaság háromnegyede (délután négykor), a maradék öt-hat fiatal közül az egyik rohadt zöldségekből főzött valami ebédszerűt rohangászó egerek közt, a másik katatón módon sálat kötögetett egész ottlétem alatt. Minthogy senkinek nincs munkája, így elfoglaltsága sem nagyon, ezért egy idő után elkezdtünk társasjátékot játszani. Ekkorra már többen felébredtek, és keselyűként vetették magukat az asztalon hagyott dohányomra, köztük egy ötvenes éveit taposó, szemüveges, intelligens kinézetű holland fickóval, aki minden fél órában eltépett egy olyan erősségű füvet, hogy már a szagától megvoltam. Egy normális párbeszédet nem tudtam lefolytatni a hat ott töltött órám alatt, elég nagy csalódás volt.

A következő squat már jobban ízlett: Hackney dokkjainak szélén rendezkedett be húsz, eléggé agylövött fiatal egy elhagyatott közösségi házba. Itt már tudtam két-három emberrel normálisan beszélni, és kiderült számomra, hogy a squatosok gyakorlatilag jogászok. Valljuk be, hogy a legtöbben eléggé megijedünk egy egyenruhától, és ha kell, ha nem, megmutatjuk az iratainkat, igazoljuk magunkat, és a többi. Nos. ezek a fiatalok gyakran jobban ismerik a házfoglalásra vonatkozó rendelkezéseket, mint az őket kilakoltatni akaró közeg. Amellett, hogy megtanultam az ACAB rövidítés jelentését (All Cops Are Bastards!), ezeket tudtam meg egy esti sörözés alatt a squatolásról:

Így indíts squatot!

144-es cikkely: Angliában 2012-ben hivatalosan bűncselekménnyé nyílvánították bármilyen magánterület engedély nélküli elfoglalását. A rendelkezés azonban csak az elhagyatott lakóépületekre vonatkozik, így közösségi használatú épületeket, mint kocsmákat, iskolákat, kórházakat, szociális otthonokat még el lehet legálisan foglalni.

Kiszemeltél egy elhagyatott házat? Nézz utána a könnyen elérhető online nyilvántartásban, hogy mik történtek az adott ingatlannal az elmúlt években. Ha csak halogatott felújítási terveket látsz, akkor egyszerűbb dolgod lesz a foglaláskor, plusz tovább fenntarthatod a squatot.

Befoglaláskor ne törd fel a zárat, mert az a tulajdon rongálásának számít, inkább mássz be az ablakon vagy javítsd meg az okozott kárt. Amint befoglaltad, hívd fel a helyi villamosműveket, és jelentsd be, hogy te ott laksz és szeretnél villanyszámlát fizetni. Ugyanis ha a nevedre érkezik oda egy boríték, akkor már bizonyíthatod, hogy szándékodban állt fizetni, és ezt bemutathatod a rendőrségnek.

A rendőröknek ne nyiss ajtót, hanem határozottan mondd meg nekik, hogy a nem magánterületeket szabadon be lehet squatolni, így ha betörnek a foglaltházadba, azt illegálisan teszik. Bírósággal egybekötött jogi procedúrával jár a kilakoltatás, ami több hónapig is tarthat – de addig te már be is lőheted az újabb squatot, ahol lakni szeretnél.

Végül Peckhamben találtam meg azt a squatot, ahol még akár éltem volna is egy darabig. A DIG becenévre hallgató hatalmas gyárépületet befoglaló lelkes fiatalok festőstúdiókat, próbatermeket, táncteret meg minden finomságot kialakítottak – olyan életteli és inspiráló volt a hely, hogy visszakaptam a squatokba vetett romantikus hitemet.

Budapesten is volt pár foglaltházas megmozdulás – talán a Sirály és a Trafó a leghíresebbek –, és esetleg nem lenne utolsó gondolat a lassan elsorvadó, évtizedek óta üresen álló épületekkel kezdeni valami kreatívat. Mindenesetre Angliában él és virul a házfoglalás – úgyhogy, ha tetszik az ötlet, akkor pattanj fel egy londoni gépre, és nézd meg közelebbről – vagy csináld meg a magad forradalmát Nagy-Britanniában.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon