Táplálkozási szokásaink az elmúlt három évtizedben megváltoztak, csökkent például a só iránti igényünk, és kevesebb kalóriára is vágyunk. A gyorséttermek azonban éppen ezekkel mentek szembe, ugyanis nemcsak az adagok mérete nőt, de a só is több bennük és a kalóriaértékük is nagyobb – derült ki egy amerikai tanulmányból.

A kutatók 1986 és 2016 között elemezték az amerikai gyorsétteremek menüit, majd jutottak arra a megállapításra, hogy

a tíz legnagyobb gyorsétteremlánc* 39 grammal, 90 kalóriával és 13,8% nátriummal növelte az előétel adagokat, ez a desszertek esetében 72 grammot, 186 kalóriát és 3,6% plusz nátriumot jelent.

*Arby’s, Burger King, Carl’s Jr., Dairy Queen, Hardee’s, Jack in the Box, KFC, Long John Silver’s, McDonald’s, Wendy’s.

A tanulmány ugyan elismeri, hogy bizonyos gyorséttermek salátákkal bővítették az étlapot, ugyanakkor a szakemberek szerint összességében ez nem sokat változtatott a kínált gyorséttermi ételek egészségügyi hatásán:

rendszeres fogyasztásuk elhízáshoz, kövérségez vezethet, ami pedig többek között szív- és érrendszeri betegségek kockázatát növeli.

A tanulmány szerint az amerikai felnőtt lakosság több mint 40%-a túlsúlyos, és a probléma a 18 év alattiakat is egyre inkább érinti. Az elhízás második helyen áll a mozgásképtelenség okai, míg negyedik a halálhoz vezető okok között.

A szerzők ugyanakkor megjegyzik, hogy a kalóriában gazdag ételek fogyasztása, nem feltétlenül egyenlő az egészségtelen táplálkozással, ugyanis kalória és kalória között is van különbség, léteznek „jó” és „rossz” zsírok, „jó” és „rossz” fehérjék, és így tovább.

(Forrás: / fotó: Szuperfarm / Pixabay)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés