Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A stoppolás szinte egyidős a modern közlekedés megszületésével, és hosszú évtizedek óta olyan szubkultúra, amely sajátos szabályok és törvények szerint működik. De Chatel Tamás társaival, az El Camino végigjárása után, egy friss spirituális élménnyel gazdagodva vágott neki a Spanyolországból Budapestig tartó útnak. A túra klasszikus példája lett annak, hogy aki feltartott ujjal áll az autópálya szélén, annak semmin sem szabad meglepődnie. Európai útikalauz stopposoknak, avagy kalandos tanmese modern nomádokról.

Az El Camino kipipálása után hogyan fogtatok neki a stoppolásnak?

– Santiago de Compostelában elváltunk (Gurban) Líviusztól, aki repülővel ment haza, így (Vér) Marcival ketten kezdtünk el stoppolni. Először is megtanultunk egy nagyon fontos spanyol kérdést: ¿Nosotros vamos a Burgos, podria ayudar a nos? – avagy: Burgoszba megyünk, nem tudnál segíteni? Ezt a mondatod, ha százszor nem mondtuk el, akkor egyszer sem. A spanyolokról azonban hamar kiderült, nem szeretnek felvenni senkit – de nagyon kedvesen és barátságosan hazudnak. Érdekes, hogy mindegyik spanyol, akihez odamentünk, épp véletlenül a másik irányba igyekezett – ami elég értelmetlen volt, mivel autópálya melletti benzinkutaknál mondták ezt, ahonnan lehetetlen is lenne visszafordulni. Spanyolországban tilos stoppolni, ezért nehezebben ment a dolog, mint hittük.

Zarándokként úgy gondoltuk, egyszerűbb dolgunk lesz, ezért közvetlenül az El Caminónál próbálkoztunk először, de pár óra után feladtuk, mert nagyon sokan hitték ugyanezt és vártak fuvarra, valamint később kiderült, rossz helyen is álltunk. Tehát első nap nem vettek fel, így lecuccoltunk, és ott aludtunk egy benzinkút mellett. Spanyolországban egyébként végig benzinkutaknál aludtunk.

– Azért sikerült végül továbbjutni?

– Igen, de nagyon nehéz volt. Reggel szerencsére sikerült fuvart találnunk: egy taekwondo edzőnő elvitt minket Lugóig. Utána azonban sötétedésig nem vettek föl minket, úgyhogy bementünk a benzinkútnál lévő boltba, két sört ittunk, majd elaludtunk. Másnap délután kettőkor sikerült fuvart szereznünk: egy spanyol teherautós elvitt minket Leonig és kitett egy kamionmegállónál, ahonnan körülbelül lehetetlen továbbjutni, mert csak szállítmányozók használják, és a legtöbben nagyon félnek felvenni bárkit is, mivel a céges biztosítás ránk is vonatkozna, ha elvinne és baleset történne.

Ott beszöktünk a benzinkút zuhanyzójába egy rövid tusolásra, mert akkor már vagy hat napja nem fürödtünk. Aznap egy fedett autóbeállóban aludtunk, és egész este egy németjuhász körözött körülöttünk – reméltük, hogy csak éhes. Onnan másnap elvittek Ottornóig, ami egy reménytelenül kicsi falu, két óra alatt öt autó állt meg. Ezért úgy döntöttünk, elbuszozunk Barcelonáig, mert onnan már egyszerűbb dolgunk lesz – tévedtünk. Hosszú órákig nem vett fel senki. Végül is később sikerült fuvart szereznünk Montpellier-ig, így átjutottunk Franciaországba.

– Mi a megfelelő stratégia, ha stoppolásról van szó? Csak úgy random kiálltatok az út szélére feltartott hüvelykujjal és reménykedtetek?

– Nem, egész idő alatt nagy segítségünkre volt egy hitckwiki.org nevű oldal – onnan tájékozódtunk arról, hogyan lehet egyből kijutni benzinkutakhoz, hol lehet átmászni az autópályára, vagy épp merre vannak a stopposbarát helyek. Montpellier-ben eléggé alfa szintre jutottunk a vezető segítségével – elég esélytelen volt, hogy így bárki is felvegyen. Aztán bekajáltunk, összeszedtük magunkat, és úgy döntöttünk, hogy különválunk Marcival, mert mindenhol csak egy hely lett volna. Engem elvitt egy hetvenéves bácsi Orange-ig.

Így stoppolj!

Hitchwiki.org: egy oldal stopposoktól stopposoknak
Nyelv: angol, német, francia, orosz, török, finn, lengyel, spanyol, kínai, portugál
Főbb funkciók: Google Mapsen rámehetsz minden országra, és megnézheted az adott városok körül, hol vannak a jó helyek. A honlapon fent vannak a legaktuálisabb stopposhírek: útlezárásoktól, stoppolásellenes rendelkezésektől kezdve vad stoppos sztorikig. A fórum, a blog és a chat oldalon több konkrét infót is találsz a stoppolásról, tapasztalatot cserélhetsz másokkal, valamint csatlakozhatsz a Hitchgathering elnevezésű találkozóhoz is és megismerkedhetsz hüvelykujjal utazókkal a világ minden tájáról.

– Milyen szólóban stoppolni? Nem volt egy kicsit magányos az út egyedül?

– Nem igazán, mert minden vezetővel baromi jól eldumáltunk kevert nyelven, még az idős bácsival is, aki aztán kirakott Orange-nál.

Ott a benzinkúton állva láttam, hogy a közelben álldogál egy másik srác is, és ott volt a fésűkagyló a hátizsákján, ami az El Camino hivatalos jelzése. Csak néztem és nem hittem el: egy elcaminoista. Elkezdtem neki vadul integetni, hogy jöjjön már ide, lóbálva a saját fésűkagylómat. Összeölelkeztünk és próbáltunk beszélgetni, de a srác csak franciául meg spanyolul tudott, én pedig magyarul és angolul, úgyhogy esélytelen volt a verbális kommunikáció, így aztán beindult az activity.

Együtt felvettek minket, a srác Lyonban lakott, és azt mondta, aludhatok náluk. Ennek nagyon megörültem, és megegyeztünk abban, hogy másnap a szülei majd felvisznek valamelyik autópálya bejárati kapujához, ahonnan jól lehet stoppolni. Az az este fantasztikus volt: kaptam meleg ételt enni, ami már hat napja nem történt meg, kádban rendesen fürödhettem, ami meg már úgy hét napja nem játszott, és ágyban aludtam, ami meg... uhh... nagyon sok ideje nem volt. Ettől annyira feltöltődtem, hogy teljesen leszartam, hány nap alatt érek haza. Mondjuk, a ruháim még mindig botrányos módon bűzölögtek, de én magamat nem éreztem koszosnak. Úgyhogy új energiákkal stoppoltam tovább.

– Marcival tartottátok a kapcsolatot?

– Igen, végig sms-eztünk, hogy tudjuk, ki hol jár. Tudtam, hogy ő is jó irányban halad, és szerencsére vele sem történt addig semmi gáz. Aznap reggel egy üzletember elvitt valami B betűs helyig (mint később kiderült, Besançon-ba), majd felvett egy öreg néni, aki félóránként félreállt pihenőkbe cigizni, mert ő kocsiban nem dohányzik, de amúgy láncdohányos volt. Vele egészen értelmes beszélgetésbe elegyedtünk valamilyen vegyes-mutogatós franglishsel. Épp mikor a néni kirakott, akartam írni egy sms-t Marcinak, hogy ő merre van. Egyszer csak látom, hogy valaki baromira integet a másik oldalon – és nem lehet igaz: Marcit is pont ugyanazon a jelentéktelen kis benzinkúton rakták ki két perce, mint engem! Mennyi esély van erre?

– Ezután együtt folytattátok az utat?

– Hát még nem egészen: miután elsztoriztunk és bekaptunk valamit, megint szétváltunk, én Strasbourgig szereztem fuvart. Ott kiraktak egy benzinkútnál, majd pár perc múlva Marcit is kirakták pontosan ugyanott. Ezt égi jelnek vettük, és elhatároztuk, hogy onnantól együtt megyünk. Azon a helyen sokat vártunk, mert mint kiderült, nem volt a legszerencsésebb stoppolás szempontjából, ugyanis a legtöbb német nem ott szokott átmenni, csak a kamionosok Baden-Badennél. Végül egy német, lakókocsit vontató házaspárt sikerült meggyőznünk, hogy vigyenek tovább – a férj bizonytalan tekintettel megkérdezte a feleségét, jöhetünk-e, mire a nő anyai gondoskodással a szemében ránk bólintott: jöhetnek.

Ők átvittek minket Karlsruhéba. Nagyon rossz helyen raktak ki minket, valami hatsávos nagyforgalmi út fölötti feljárónál, megállási hely sehol. Egy forgalomtól elzárt területre álltunk, hátha lesz valami. Szerencsére a Stuttgart táblánkra megállt egy félig német, félig amerikai 22 éves srác, aki éppen Münchenbe igyekezett, úgyhogy Németországot egy fuvarral átszeltük. Közben beszélgettünk a kocsiban, és kérdeztük, volt-e már Magyarországon és mondta, hogy persze, imádja, Bukarest tök jó hely...

– Azt mondtad, Barcelonában azért bíztatok, mert egy nagyvárosban könnyebb fuvart találni, és pont az ellenkezője történt – nem féltetek, hogy Münchenben hasonló lesz a helyzet?

– Ebbe nem gondoltunk bele, csak örültünk ennek a hosszú fuvarnak. De hál istennek, Münchentől kezdve iszonyatosan beindult a dolog. Salzburgig rögtön felvett minket három fiatal, hosszú szőke hajú, piercinges metálsuhanc, fehér Audival. Öltönyben voltak, de azért a hátsó ülésen ott figyeltek az acélbetétes bakancsok – azért öltöztek ki így, mert épp mentek valahova kaszinózni. Salzburgban felvett egy linzi villanyszerelő és elvitt Linzig.

Onnan két magyar üzletemberrel mentünk tovább egész Budapestig, de ők nem voltak jó fejek. Szárazon megkérdezték, merről jövünk, elmondtuk nekik, hogy Spanyolországból stoppolunk sokadik napja és legyalogoltuk az El Caminót. Erre ránk néztek, majd színtelen, lenéző hangon megkérdezte az egyik: na és, megérte? Akkor azt mondtam magamnak, na ne, állj, ha lehetne inkább visszafelé stoppolnék... Ezután még két órán keresztül hülyeségekről beszéltek, úgyhogy alvást tettettem. Hajnali háromkor értünk Budapestre.

– Hogyan váltatok el több mint egy hónap együtt vándorlás után?

– Azt megbeszéltük az elején, hogy ha már kocsmában kezdődött az egész, akkor kocsmában is kell végződnie, úgyhogy beültünk a Hattyúháznál egy helyre, és reggel nyolcig ittunk. Volt a pultnál egy ügyvéd fazon, aki nagyon rejtőien ivott magában, és rettentően megörült nekünk, hogy honnan jöttünk, és sok kör italra meghívott – ez nagyon jól kompenzálta az előző fuvarunkat. Aztán a hazafelé tartó buszomon átaludtam a megállómat és még utána párat, ezért mit volt mit tenni, visszastoppoltam hazáig, úgyhogy végül is teljesen stoppal értem haza.

Stoppolás-kisokos

  • Legalitás: Európa legtöbb országában legális. Van, ahol támogatják (pl.: Hollandia), van, ahol megtűrik (Németország), de van, ahol kifejezetten büntetik (pl.: Nagy-Britannia, Amerika egyes államai)
  • Hol stoppolj: benzinkutaknál vagy autópályák bejárati kapuinál, olyan helyeken, ahol az autós egyszerűen meg tud állni
  • Hol ne stoppolj: belvárosban nem érdemes. Utak mellett sose állj meg: amellett, hogy balesetveszélyes és az autósok nem tudnak megállni, még pénzbírságra is számíthatsz!
  • Jelzései: feltartott hüvelykujj és célállomást jelző tábla (Európában), mutatóujjal az útra mutatás (Amerika sok államában), felfele tartott tenyér (Afrikában)
  • Híres stopposok: Jack Kerouac, Che Guevara, Jim Morrison, Joe Bennett, Allen Ginsberg, Kinga Freespirit
  • Stoppolás az irodalomban: Jack Kerouac: Úton, Kurt Vonnegut: Bajnokok reggelije, Jon Krakauer: Út a vadonba, Gerhard Holtz-Baumert: Autóstoppal a tengerekhez, Kenneth Means-Varga Péter: Autóstoppal a Föld körül

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez

A rovat többi cikkéhez
De Chatel Tamás másik kalandjához: "Ledobni magadról a megjátszást” – El Camino magyar vándorokkal

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.