Tegyük fel, hogy rád jöttek a plusz kilók, és hogy a hiúságodon túl azért már az is ott mocorog a fejedben, hogy hosszabb távon nem biztos, hogy olyan jó szervezeted számára, ha már öt lépcsőfok megtételébe beleizzadsz. Mit teszel? A fogyókúra mellett döntesz. Na de melyik módszer mellett? Inkább hagyd, hogy egy szakember megmondja neked.

A megfelelő diéta és fogyókúrás eljárás kiválasztása nem egyszerű feladat,  hatmillió féle – kontár, kevésbé kontár és nekem tökre bevállt! – lehetőség közül lehet válogatni, így nem csoda, hogy teljesen elveszik az ember. Sokan például bedőlnek az olyan hívószavaknak, amik rövid idő alatt nagy súlyvesztéssel kecsegtetnek.

Itt pedig egy fontos, pszichés faktor lép be a képbe: ha a várt eredmény elmarad, a kudarcélmény következtében sokkal nagyobb az esélye annak, hogy visszatérünk a korábbi életmódunkhoz és tágra tárt karokkal üdvözöljük a plusz kilókat.

Jó, ha tudsz arról, hogy a szakemberek szerint a heti 0,5-1,5 kg fogyás számít ideálisnak, ennél nagyobb súlyvesztésnél – a vízvesztésen túl – nemcsak zsír helyett izomból fogysz, hanem még az egészségedet is komolyan kockáztatod.

Dr. Bajnok Éva obezitológus – a túlsúly és elhízás kutatásával foglalkozó – szakorvos szerint

– így ugyanis elkerülhető, hogy visszaszedjük azt, amit (nagy nehezen) leadtunk – jojó effektus –, valamint az is, hogy ne rontsunk tovább egészségünkön, mert a túlsúllyal járó betegség is súlyosbodhat*.

Ráadásul a szakembertől kapott személyre szabott információkkal, a rendszeres támogatással és motivációval pedig mindenki saját testének orvosává válhat.

*A plusz kilók nemcsak szív és érrendszeri, illetve vérnyomás problémákat okozhatnak, de alvásproblémákat is. Fogyásnál viszont javulhat a cukorszintünk, enyhülhet az asztmánk, valamint a migrénünk is, mérséklődhetnek az ízületi és vizelettartási betegségeink is, mivel a fogyás következtében csökken a szerveinkre, ízületeinkre nehezedő nyomás.

Csak azért, hogy tudj róla! 10%-os testsúlycsökkenés esetén:

  • 10-20 Hgmm-rel csökkenő vérnyomás
  • 10-15%-kal csökkenő koleszterin szint
  • 30%-kal csökkenő triglicerid szint
  • 50%-kal csökkenő vércukor szint
  • A diabétesz visszafejlesztése prédiabéteszbe (a cukorbetegséget megelőző állapotba)
  • A prédiabétesz normalizálása
  • 40%-kal kevesebb elhízás függő daganat
  • 30%-kal kevesebb diabéteszes halálozás
  • 20%-kal csökkenő összhalálozás

Az elhízással foglalkozó tanulmányokból kiderül, hogy...

  • A felnőtt magyar lakosság közel kétharmada túlsúlyos vagy elhízott, ezzel pedig 2018-ban Magyarország volt a világ negyedik legelhízottabb országa.
  • Akin többletsúly van, annak 3-10 évvel is megrövidülhet az élete, ráadásul a túlsúlyos személy betegen eltöltött évei száma akár a 25-öt is elérheti.
  • A fogyást követően a betegek általános életminősége jellemzően 95%-ban javul, ami nagyrészt az egészségügyi állapot javulásának köszönhető.

Talán ez is érdekelhet:

(Forrás / fotó: Duna Medical Center / Pixabay)

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon