Megnéztük közelről, milyen kulináris varázslatok zajlanak Kosztolányiék egykori kedvenc helyén. Szerintünk nézd meg te is.

Hadik kávéház a „lágymányosi pampák” (ahogy Kosztolányiék nevezték a városrészt) legendás kávéháza volt. Ide járt a '20-as években Karinthy, Kosztolányi és feleségeik, de gyakori vendég volt Móricz, Rejtő, Déry, sőt József Attila is megfordul itt. A kávéházat a szomszédos Hadik laktanyáról nevezték el, első tulajdonosa ugyanis egykor még onnan várta a vendégeket. A helyet azonban a kor ünnepelt bohémei vették birtokba, és ezt tette a Hadikot legendássá, annak ellenére, hogy állítólag a kávéjuk borzalmas volt. A háború azonban térdre kényszerítette ezt a helyet is, egészen a 2010-es újranyitásáig. A mai Hadik megőrizte a hajdani polgári miliőjét, és azóta a kávé is fantasztikus. Nagyobb részben a Szatyor vette át a helyét, ami a nevét egyébként Karinthytól kapta, aki a Hadik pincéjét hívta Szatyornak, a falon lévő gyékényborítás miatt.

Ma ebben a pincében helyezkedik el az ország egyik legizgalmasabb konyhája. Debreceni Zoltán, a Hadik és Szatyor séfje, napi szinten kísérletezik, és megalkotja frankóbbnál-frankóbb ötleteit, amiket saját kútfőből, valamint a világ legjobb éttermének kikiáltott dán Noma étteremből vesz. Főként a természetbe való visszanyúlást alkalmazza, mind díszítésein, mind ízvilágában. Legújabb alkotása az Eperföld, ami egy belga csokoládémorzsába temetett, lágy epermousse, friss földieperrel, ami első ránézésre egy szép tányér földre hajaz, pár földes eperrel. Másodjára is. A látszat viszont csal, és isteni finom!

A földbe beletúrva krémes, rózsaszín manna akad a kanálon, benne minden eperséggel, ami csak belefért. A ropogós-krémes elegy a legdurvább fine-dining termékekkel vetekszik anélkül, hogy belegondolnánk. Megkérdeztem Zolit, hogy a mousse esetleg egy vakondot szimbolizál-e a földkupac alatt, de ő csak nevetett és bizarr gondolatnak tartotta. Esetleg ha még epervelőt is fecskendeznénk a mousse-ba...

Karinthyéknak majd' száz éve még csak a sakk és a rossz kávé jutott, ma viszont újra régi pompájában tündököl a Hadik, és a Szatyorral kiegészítve egy egyedi kulturális teret alkot, ahol a reggeli kávét különleges polgári hangulatban, a vacsorát pedig igazi kultúrparadicsomban fogyaszthatjuk el. Éjjel egy jó fröccs és melegszendvics-kombó a Szatyorban felidézi az egykori költők éjjeleit a lágymányosi pampák szívében. Csak, azt hiszem, akkor még nemigen volt melegszendvics.

(Forrás: Men & Tál)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában