Alekszej Szedoj a szpecnaz – az orosz hadsereg és biztonsági szolgálat különleges alakulatainak és kommandóinak összefoglaló elnevezése – egyik tiszjte volt egykor.

Noha nem szívesen emlékszik vissza a szpecnazban eltöltött kemény éveire, Alekszej Szedoj úgy érzi, hogy nyugdíjaztatása után sem lélegezhet fel teljesen. Azóta mondhatni elvonult a külvilág elől: az elmúlt két évben magányos életet élt az általa kialakított – egyelőre még gyerekcipőben járó – természetvédelmi menedékhelyen, ahol jávorszarvasborjak megmentésére és gondozására fordítja ideje nagy részét.

Egy újabb háborúban találta magát, amely a helyi orrvadászok ellen folyik, akik tizenegy jávorszarvasból átlagosan ötöt megölnek.

Alekszej célul tűzte ki maga elé, hogy felvegye a harcot a helyi orvvadászat ellen, továbbá hogy minél több bajba jutott állatnak nyújtson menedéket. Kommandós harciasságából és elszántságából mit sem veszített: bár nem létezik számára olyan, hogy lehetetlen, egyedül nagyon is végesek a határai. Támogatásra van szüksége ahhoz, hogy megvalósítsa a céljait – legyen az fizikai vagy pénzügyi.

Alekszej elkezdte befogadni az elárvult jávorszarvasokat, amelyeket gondoz és étellel lát el.

Az orosz vadonban elterülő menedékhelynek nemrég a biztonsági kerítése is elkészült lelkes támogatók adományaiból, így már a befogadott állatok védelmét is hatékonyabban tudja biztosítani.

A jávorszarvasok számára a legnehezebb időszak a tél. A lomblevél- és rügyevő állatoknak nehezebb táplálékot is keresni, emellett a hó is lelassítja mozgásukat, és mivel agancsa nincs, csak a patájával tud védekezni. Így a gondozásuk és etetésük különösen nagy kihívást igényel télen.

Ilyenkor Alekszej naponta ötven kilogrammnyi gallyat visz nekik, az elemózsia mellé pedig tejjel eteti a borjakat.

Alekszej jelenleg négy jávorszarvas mellett egy nyolchónapos farkasnak is a gondját viseli.

Az álma az, hogy a menedékhelyet egy jól felszerelt mentőközponttá alakítsa, amelyben több elárvult állatnak is otthont tud nyújtani.

És bár ő elvonultan él egy ideje, nem áll szándékában a menedékhelyet elzárni a világ elől: szeretné, ha idővel bárki felkereshetné a helyet, hogy teljes valójukban megcsodálhatók legyenek a parkban felcseperedett állatok.

Alekszej nevelt borjai mára egészséges jávorszarvasokká cseperedtek:

Kölyökkorában talált rá erre a magára maradt szürke farkasra, amely egyedül valószínűleg nem élte volna túl a kemény orosz telet.

Alekszej a legfiatalabb jávorszarvas-csemetével, Biriuzával:

Ez is érdekelhet:

Öt év után bukkantak rá erre a birkára, és most úgy néz ki, mintha a kijárási tilalom kezdete óta afterezne

Baarack kicsit elhagyta magát, de az állatmentők szerencsére megszabadították a 30 kilónyi összegubancolódott gyapjújától, így újra rendesen lát.

(Forrás: Boredpanda)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában