Folyton azt mondták, sosem fog neki sikerülni, de megcsinálta – Kamarás Iván-portré

A személyi igazolványában fellelhető bizonyíték alapján 48 éves, pedig életmódját és formáját tekintve nyugodtan letagadhatna legalább 20-at. Othellótól kezdve Steel ügynökig megannyi szerepben láthattuk már. Most is ezer dolgot csinál, játszik a Mintaapák című sorozatban, hamarosan táncol a Dancing with the Starsban, de saját koncertje is van, ott is elcsíphető.

Duzzad az alkotói energiától, folyamatosan keresi a kihívásokat, egy átlagos napirendjéből kiindulva nehéz elképzelni, hogy csak 24 órából áll a napja. Bejárta a fél világot, kipróbált számtalan sportágat és motort, szenvedéllyel szereti a szakmáját, amit szíve szerint sose hagyna abba. Kamarás Iván Jászai Mari-díjas színésszel beszélgettünk, akit a Wallis Motor egyik márkanagyköveteként egy olyan cikksorozat keretében szólaltattuk meg, amely az „elsőnek lenni” motívum nyomában jár. Ez ugye sok mindent jelenthet, többek között azt, hogy az illető valami kiemelkedőt, újat és értékeset hozott létre.

Hogy, hogy nem, motorral érkezik az interjúra, bár ezt meglehetősen alacsony oddsszal adták volna a fogadóirodák. Leparkol, leszáll a gépről, bőrdzseki persze marad, úgyhogy máris adja magát az első téma.

Sokat motoroztam, motorozok a nyáron. Élvezem minden percét a forgalmi helyzettől kezdve egészen a parkolásig.

Nem indult pöccre az ismerkedés

Neki robogója volt, számomra pedig kiválasztott egy endurót, mondván, milyen jó lesz az nekem. Úgy kezdtem el, hogy nem is nagyon tudtam váltani. Magát a motorozást mondhatjuk megvalósult gyerekkori álomnak. Még kölyökként volt egy meghatározó élményem ezzel kapcsolatban: egy kis Rometre ültem rá, ami ugye egy gyerekméretű motor, akkor kapott el a motorozás, a sebesség iránti vágy. Kétsebességes járgány volt, szóval hamar beletanultam és irtó menőnek éreztem magam. Később a gimiben kölcsönkaptam egy Simsont, aminek a fékje helyett sikerült a kuplungját meghúznom, úgyhogy inkább elfektettem a motort a füvön.

Évek múltán a már említett Paczolay Bélával elmentem Szentendrére és vettem egy motort. Az alapokra ő tanított meg, én pedig mindenféle kiegészítőt vásároltam hozzá, ahogy kell. Az első hat évemben az enduróval csapattam, de akadt egy év szünet is, amikor a garázsban pihent a járgány, ezt nem értem azóta sem. Ennek egy BMW-őrült barátom vetett véget, aki nem értette, hogy lehet az, hogy van egy ilyen motorom az alagsorban, és nem használom?! Onnantól fogva le se szálltam róla. Ezt követően lett egy 600-asom, volt naked bike-om, 1000-es túragépem, 1600-os is, aztán visszamentem 600-asra.

Nem csak munkaidő után húzza a gázt

Számos vagány karaktert, nehéz-, vagy rosszfiút játszott már el a vásznon, a képernyőn és a színpadon. Azon kevés színészek közé tartozik, aki spórol némi költségtérítést a gyártásvezetőnek azzal, hogy alkalomadtán nem igényel kaszkadőrt egy-egy jelenethez.

Ha olyasmi a feladat, amit meg tudok oldani (például motorozni, autót vezetni kell), ahhoz valóban nem indokolt, és a verekedéshez sem feltétlenül – persze attól függ, a küzdelem mely részéről van szó. Az ütéssel, a rúgással nincs problémám, mint ahogyan az eséssel sem. Bár utóbbi azért elég specifikus: nem mindegy, hogy ki kell ugrani valahonnan vagy leesnem a magasból. Eszem ágában sincs elvenni a kaszkadőrök kenyerét és nem is értek hozzá a legmagasabb szinten. Azért ez más szakma, ráadásul veszélyes és komoly rizikókkal teli munka, így sokszor inkább a produkció kéri, hogy ne a színész csinálja a veszélyesebb részeket, mert ha a színész lesérül, az hatalmas kárt okoz a produkciónak, akár leállás lehet a vége, ami rettenetes plusz költség és borít mindent.

De a színész feladata az, hogy úgy a testalkata alapján hihető legyen, hogy ő csinálta az adott veszélyes jelenetet.

A kirobbanó formáért iszonyú sokat is dolgozik. Kipróbált, és rendszeresen űzött számos küzdősportot, most éppen az úszásban bukkant rá energiája forrására.

A futás nehezen megy, az úszás lett a fő csapásirány. Előbbihez valahogy mindig kicsit jobban össze kell szorítani a fogamat, hogy nekiinduljak, nehezebb, erőteljesebb dolog. De csinálom, amennyit csak tudom, heti egy-két alkalom azért összejön. Készülök a Tv2 Dancing With The Stars című műsorára, amire már most is minden nap két órát külön próbálok – most ez let az egyik főedzés.

Bruce Lee-től a jógáig

A miniszter félrelép kapcsán bejött az életembe a boksz, azt nagyon megszerettem. A forgatások után vissza-visszakeveredtem az edzőtermekbe, a szorító levegője megcsapta az orromat. Az edzések mellett autodidakta módon hozzáraktam még a zsákolást. Sokat kondiztam, de egy idő után elegem lett a vasak világából, akkor elkezdtem bringázni, falat mászni, majd egy zenész barátom elhívott kempózni. Hat-nyolc évet beletoltam abba is. Aztán úgy alakult az életem, hogy kiestem a gyakorlatból, hiszen helyt kellett állnom a színpadon és a kamerák előtt, közben megsérültem, úgyhogy rájöttem, nem muszáj ezt erőltetnem.

Még hallgatni is fárasztó ezeket, nemhogy éveken keresztül naponta végigcsinálni a feladatokat, hajnalban kelni, munka után nekikezdeni. Vajon hogyan merít ennyi erőt és lelkesedést minderre?

Nekem ez az egyik kikapcsolódás a napi munka előtt, után. Nem mindennap ugyanazt sportolok, így rendre újabb és újabb kihívások elé állíthatom magamat.

A bevállalós férfi zen-be kerül

Amikor belefutok egy róla készült egy cikkbe, riportba, fotóba vagy interjúba, külső szemlélőként hiperlaza, kalandvágyó, igazi macsós-férfias életmódot folytató, az életből nagykanállal merítő figurának látom, akiről el tudom képzelni, hogy gondol egyet és felpattan a motorjára, hogy aztán meg se álljon a legközelebbi tengerpartig vagy hegyekig. Ebbe a rátermett, bevállalós imidzsbe valahogy nehezen tűnik beilleszthetőnek a meditáció és a jóga, melyek állítása szerint legalább annyira fontosak az életében, mint az úgymond férfiasabb aktivitások. Rá is kérdeztem, mit keresett és mit talált meg ebben az abszolút nyugodt mozgásformában?

Egyensúlyt, harmóniát, stresszoldást. Valahol persze a jóga és a többi sportág is ugyanez.

Jó dolog, ha egy zsákon ki tudom püfölni magamból a feszültséget, de attól még nem biztos, hogy teljesen ki is jön. A harcművészetben a szellemiség is fontos, ami sokszor hiányzott nekem például a kempóból. Egy barátom hívott el különböző meditációs programokra, mind nagyon bejött és pozitívan hatott rám. A transzcendentális meditáció viszont egészen más polcon van abból a szempontból, hogy teljes önállóságot és saját gyakorlást igényel – ezt azt jelenti, hogy nem függsz időponttól, senkitől, és semmitől, hanem naponta kétszer megteszed. Nincs mire várni, nincs kire fogni, ha nem jön össze. Be kell integrálnod a saját hétköznapjaidba és csinálni kell, ha pedig csinálod, akkor változtathat az életminőségeden. Legalábbis én ezt tapasztaltam.

Ha úgy nézzük, a jóga sem feltétlenül passzol a bizonyos „macsófilozófiába”, bár…Ha jobban belegondolok, egy kicsit azért passzol. Nem tartom férfiatlannak. A nyújtás rendkívül fontos része az izomépítésnek, az erősítésnek, egyáltalán az egészséges életnek. Ami nem nyúlik, az szakad. A tánc sem ciki, vagy férfiatlan, ugyanakkor tele van kihívásokkal. Valahol ez is egy vágyálom volt számomra, mivel a szüleim táncosok, ezt pedig most megadta az élet.

Hangulatfüggő stílusok

Ha már férfiasság, azt gondolnám, sok időt fordít a megjelenésére, odafigyel a részletekre és bár többféle stílusban jelent már meg a nyilvánosság előtt, biztosan van sajátja, amit magának érez.

Valahol a kettő között. Ha egy ruhadarabot megszeretek, azt nem lehet leszedni rólam, de azt hiszem, ezzel sok férfi van így.  Húszas éveimben többféle stílusú ruha pihent a szekrényemben, olyankor mindig az aznapi hangulatom döntötte el, melyiket kapom magamra. Ezzel tudtam kicsit a személyiségemet is változtatni: ma egy kicsit ilyen leszek, holnap meg amolyan, de valójában mind én vagyok. Ez igaz a zenei ízlésemre is, és tulajdonképpen ezért lettem színész, mert annyi minden érdekel, annyifélével foglalkozom, és rengeteg mindent megtalálok a színészeten keresztül. Rendkívül izgalmas.

A Kamarás-stílusról azt mondja, az is a részének tekinthető, amiben most van. Akad vászonnadrágos, jachtcipős kiadása is, általában az időjárástól teszi függővé az aznapi outfitjét.  Van, ami viszont nem nagyon változott az évek alatt. Ez pedig a sármja. De vajon sármosnak tartja-e magát?

Én ezt csak hallomásból tudom, de mondják az ellenkezőjét is (nevet). A pályámat tekintve az a különös helyzet állt elő, hogy a hősi külső egy karakterszínészt takar. Mindig szerettem a karaktereket, karakteresen oldottam meg a szerepeket. Sok negatív figurát játszottam, és sok hősszerelmest is. A hősszerelmes számomra unalmas kategória volt. Amikor kijöttem a főiskoláról, tiltakoztam is ellene, mondván igazi színész akarok lenni. Küszködtem vele, mert nehéz feladat hús-vér
embert faragni belőle, megmutatni az embert a májbajos hős mögött..

Örülök viszont, hogy a Mintaapákban „emberi” szerepet kaptam, nem pedig egy karaktert. Ez most jólesik. Persze kell ehhez egy bizonyos életkor is; már nem feltétlenül kell játszani, hanem elég magadból táplálkozni. Géza szerethető figura, négy gyereket nevel, de közben a humora és az egoja focizza át a nehéz helyzeteken..

Valamit eltalált

Relatíve kevesen mondhatják el magukról, hogy elsőre felvételt nyertek a Színművészetire. Kamarás Iván ennek a viszonylag szűk körű klubnak a tagja.

Hogy miért sikerült? Mert jó kapcsolataim voltak (nevet). Pécsi gyerek vagyok, emlékszem, mindenki azzal jött, hogy ááá, nekem úgysem fog sikerülni. Anyámék sem feltétlenül hittek benne annak dacára, hogy színházban nőttem föl. Nagyon introvertált és gátlásos gyerek voltam, nem nagyon mutattam ki a lelkesedésemet. Ezt kellett legyőznöm, hogy merjem megmutatni magam, valahogy át tudjam fordítani az introvertáltságot.

Állandóan eljártam különféle színjátszó körökbe, ahol aztán én voltam az egyetlen fiú. Persze valamilyen szinten remek volt, de nem igazán tudtam senkivel sem beszélgetni. Elkerültem a Fegyveres Erők Klubjába, bejutottam egy-két színházba is pici szerepekre, de még mindig nem derült ki, hogy ez mennyire elég, még mindig azt hallgattam, hogy az Ivánnak úgyse fog sikerülni. A felvételin átmentem az első fordulón, a másodikon is, aztán jött a harmadik és felvettek. Kemény osztályba kerültem. Nagy meglepetés volt, ezzel együtt persze nagy büszkeség is. Valószínűleg egy csomó elvárásnak és képnek megfelelhettem. Egy indulatokkal teli Shakespeare-monológot vittem elsőre, de emlékszem, Kapás Dezső azt mondta, a másodikra inkább valami szenvedélyesebb anyaggal próbálkozzak. Édesanyám egyik kolléganőjét kértük fel segíteni, és aztán elkezdtem üvölteni a színpadon. Ezek szerint sikerült megragadnom és átadnom az érzelmeket. A harmadik teljesen lutri volt, de éreztem, hogy benne vagyok. és hogy jól megy, és hogy a színpadon haza értem. Végül sikerült. Hatalmas dolognak tartottam.

Nem lehetett könnyű, mint ahogy az életben őt sem kerülték ki a megpróbáltatások.

Ahogyan az ember halad előre az életében. úgy egyre inkább megbarátkozik a ténnyel, hogy vannak legyőzendő akadályok. Ebben nekem iszonyú sokat segít a transzcendentális meditáció, amit már 5 éve csinálok. Életem egyik legjobb döntése volt elkezdeni.

Remekül ment a lecsó és az orosz is

A 2020-as év viszont sokunkhoz hasonlóan nála is parkoló pályára tett pár fontos dolgot, de ez nem jelenti azt, hogy a nagy lezárások idején ne találta volna fel magát.

Jól elvoltam. Megtanultam főzni, aztán zenélgettem, dalokat írtam, oroszul tanultam, egészen pontosan felfrissítettem a tudásomat. Sportoltam folyamatosan, bringáztam, jógáztam, úsztam, futottam. Sok időm nem volt, mert 2-3 hetet töltöttem munka nélkül, bevallom, ez jólesett, aztán már kezdődtek a forgatások és az is jólesett.

Ezek közül talán a főzés tűnik a legérdekesebbnek és bár egyelőre (?) nem tervez saját bisztrót nyitni, a konyhája mindennap nyitva van.

A gyermekeimnek szoktam mindenféle fogást készíteni. A csirkeételekkel kötöttem közelebbi ismeretséget, de a lecsót is egész jól kifejlesztettem. Azóta picit visszább vettem abban az értelemben, hogy azokra az ételekre feküdtem rá, amik jól mennek. 

A zenélésre is félretesz némi erőforrást, Egy fess pesti este című koncertje a
legsikeresebb színészkoncert az országban. A 20-60-as évek legjobb magyar zenéi, gipsy swing stílusban: Meseautó, Engem nem lehet elfelejteni, Felmegyek hozzád vasárnap délben és így tovább, igazi közönség- és Iván kedvencek.

A napokban volt egy teltházas koncertünk a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában, ami megint csak meggyőzött arról, hogy hatalmas szükség van az ehhez hasonló együttlétekre a közönséggel. Feledhetetlen, katartikus élmény volt mindannyiunk számára. Az Egy fess pesti estéről van szó, személyes sztorikkal, rengeteg improvizációval és interakcióval. Ez nem egy szokásos, poros színész est, itt valódi koncert élményt kap a néző, fantasztikus zenészekkel, Az estén különös kapcsolat alakult ki a közönséggel, ami nagyon ritka, rendkívül büszke vagyok rá.

Igazi csemegének számít a műsor, mert eredeti pompájukban, gazdagságukban, értékükben szólalnak meg ezek a csodálatos művek, kis gipsy swing lüktetést adva nekik. Szándékomban áll egyébként kicsit más felé is kanyarodni, hiszen írtam saját anyagokat is, de erről egyelőre csupán ennyit mondhatok.

Azt viszont elárulta, hogy nem akar az emlékeiből élni. Gyakran kérdezik tőle, melyik a kedvenc szerepe, amire mindig azt válaszolja, hogy a következő.

A színészet azért jó szakma, mert addig lehet csinálni, amíg képes vagy kimenni a színpadra és olyan mondatokat kiadni a szádon, amit megtanultál. Nagyon komplex és sokszínű. Egyszerűen imádom.

Ha hobbinak nem is tartja, de elég sok időt eltölt a közösségi médiában, amit kötelező, de hasznos feladatnak tart.

Emlékszem azokra az időkre, amikor még nem létezett a social media, hanem elsősorban az újságokon keresztül tartottuk a kapcsolatot a közönséggel. Ez nagyon sok energiát emésztett fel. Persze ez most is így van, mert foglalkozni kell vele, de a saját érdekünk, hogy kreatívan fedjük le ezt a közösségi szegmenst is. Amolyan szükséges jónak tartom. Első kézből kapcsolatot tartani a közönséggel idő- és energiaigényes dolog, de nagyon hálás is, és rengeteg pozitív hozadéka van. Nem tartom magam Influencernek, ezért éreztem megtisztelőnek és nagy dolognak, hogy a Facebook oldalamat tavaly beválasztották a TOP20 Influencer közé. Először nagyon röhögtem ezen, de valóban nagy és fontos elismerés, hiszen az én oldalamon valódi követők vannak, valódi lájkok, nem statisztikaemelő, fiktív robotok. Együttműködő partnereink számára is fontos visszajelzés ez, illetve az is, hogy nem lettem és nem is leszek bármit kirakó, akciót hirdető, egy posztos Influencer.

Nagykövet

A Wallis Motor márkanagyköveteként adódik a kérdés, vajon milyen értékrendbeli azonosulásokat találunk, van-e valami közös Kamarás Ivánban és a BMW-ben?

A minőség! A minőségre való törekvés. Hosszú távú megbízhatóság, formatervezés! (nevet). Valamiféle olyan minőségre gondolok, ami hosszú távon megbízható, bírja a gyűrődést és hiteles. Ezek az én karrieremben is nagyon fontos hívószavak és szempontok a pályám elejétől kezdve. Konzisztensen mindig ezek felé törekedtem.

Fennállása során a Wallis Motor mindig is a tökéletességre törekedett, ezért nem meglepő, hogy olyan egyéniségeket választott márkanagykövetének, akiknek a DNS-be van kódolva, hogy a legmagasabb szinten teljesítsenek.

Akad közöttük étteremtulajdonos, motorversenyző, színész, stílusguru, séf, Grand Slam-győztes, és még sorolhatnánk. Sok mindenben különböznek egymástól, de mindannyian újítók, értékhordozók, és saját területükön mindannyian kiemelkedőt nyújtanak.

A tehetségük, a hozzáállásuk, az életükben elért győzelmeik olyan történetek, amelyekből egyszerre lehet tanulni és erőt meríteni. Olyan elismerésre méltó sztorik ezek, amelyek jobb teljesítményre inspirálnak minket, arra, hogy értéket teremtsünk, hogy valamiben a legjobbak akarjunk lenni, és mindezt magabiztosan, stílusosan és sportos lendülettel tegyük.

A cikk elkészítésében partnerünk volt a Wallis Motor.

(Fotó: Donkó Péter)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.