Nem rég írtunk a szexi Lauren Bullen fura sztorijáról. Röviden: a sikeres utazó blogger észrevette, hogy egy ismeretlen - szintén igen csinos - csaj elkezdte lekoppintani a képeit.

A lekoppintani mondjuk nem teljesen pontos kifejezés, hiszen ez az ismeretlen lány azt csinálta, hogy szó szerint elment ugyanazokra a helyekre, ahol Lauren is készítette a képeit, és echte megcsinálta azokat a beállításokat, mint ő. Valahogy így (balra Lauren, jobbra a rejtélyes másoló képei láthatóak):

A blogger egy Az utánzás a hízelgés legnyilvánvalóbb formája című bejegyzésben leplezte le az Instagramon diana_alexa néven nyomuló plagizőrt, melyben leírta, hogy miután felvette "Dianával" a kapcsolatot, az hajlandó volt az accountját privátra állítani. Azt az accountot, ami most már nem csak privát, de teljesen üres, ami önmagában még nem lenne annyira gyanús, hogy összeesküvést sejtsünk mögötte.

Ennek ellenére mi éreztük, hogy nem teljesen kerek ez a történet, hiszen az egész sztorinak maga Lauren volt a legnagyobb nyertese; az interneten komoly köröket futott történetnek köszönhetően több mint hetvenezer követőt gyűjtött a meglévő 730.000 mellé. A gyanúnkat csak erősítette a képek megdöbbentő hasonlósága.

Ahhoz, hogy valaki ezt meg tudja csinálni, először is tudnia kell, hova menjen, ami már csak azért sem egyszerű, mert Lauren nem adta meg a képeinél a pontos helyet. Ha ennek ellenére mégis sikerülne megtalálni a fénykép elkészülésének helyét, Dianának dettó ugyanazon fényviszonyokat, ugyanazt a környezetet, kellékeket, ruhákat kellett volna biztosítania, ami szintén nem kis meló.

És itt jön be a másik verzió, amit mi is vallottunk: Diana nem egy megszállott rajongó, hanem Lauren egyik barátnője, aki rögtön a szőke blogger fotóinak elkészülte után csinálta a képeit, hogy aztán amaz a jól hangzó sztorival népszerűsíthesse a blogját és az Instagram-accountját. Na, melyik a valószínűbb?

A történet a Business Insidernek is fura volt, ezért megkereste Laurent, hogy ugyan adja már meg ennek a titokzatos Dianának az elérhetőségét - tudnia kellett, ha egyszer tárgyalt vele -, de ezt a kérést a szöszi megtagadta. A lap aztán megcsinálta azt is, ami valamiért senkinek nem jutott eszébe: beírta a Google keresősávjába a blogger és a plagizőr Instagram-accountjának neveit, a "diana_alexa gypsea_lust"-ra a kereső pedig a következőt dobta ki:

Na ja, kérem, ez bizony egy 2011-es Twitter account, valamiért Diana nevével, de Lauren email-címével. Vagyis nincs más hátra, mint kimondani:

Lauren meséje rohadt nagy kamu!

Neked már csak azt kell eldöntened, hogy a hölgy mutatványa okos trükk volt, vagy elvtelen hazugság. Szerintünk semmi baj nincs egy rafinált mediahackkel. Ha valaki van annyira ügyes, hogy meg tudja vezetni a világsajtót, jár neki a siker. DE! Utólag azért illik bevallani, hogy helló srácok, kicsit be lettetek palizva, hehehe!, mert ennek hiányában nagyon nem elegáns a dolog.

Lauren egyelőre tagad - sőt, a hírt kirobbantó blogbejegyzését is törölte, mintha soha nem is lett volna -, és áztatja tovább a formás kis hátsóját valamelyik karibi sziget fehér homokos partján. Jó neki! Csókoltatjuk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Automataváltós elektromos kerékpárt mutatott be a Decathlon

További cikkeink a témában