A Lupa idei gasztroestjeinek egyik leglátványosabb eseménye ígérkezik július 11-én, amikor Budapest tengerpartjának pálmafás környezetében megtudhatjuk, hogyan kell kifilézni és elkészíteni professzionális módon a „mélyvizek magányos vadászát”, a kardhalat, amit helyben meg is kóstolhatunk. A belépő a Lupára aznap 19 órától már ingyenes.

Érdemes lesz kilátogatni július 11-én a Lupa Beachre, nem csupán a karibi hangulatot idéző „tengerpart” miatt, de akkor lesz egyrész a Lupa születésnapja, másrészt az idén már hagyományteremtő szándékkal indított Lupa Beach Gasztro Estek talán legizgalmasabb eseménye, a tó Myfish seafood teraszán. „Három szó elegendő arra, hogy jellemezni tudjuk soron következő Lupa gasztroestünk főszereplőjét, a kardhalat: különleges, extravagáns, ínyenc” – meséli Szabó Péter halszakértő, aki bemutatja majd a „magányos kóbor” bontását, számos érdekes információval fűszerezve.

„A 60 kg-os kardhalunkat most egy workshoppal egybekötött bemutató keretén belül kifilézzük, szeleteljük és füstölgő faszénparázs felett el is készítjük” – teszi hozzá a szakértő, aki szerint a legnemesebb borjúhúsra emlékeztető hal íze még a legigényesebb ínyenceknek is tetszeni fog, de „nem csak hedonista műkedvelők jelentkezését várjuk erre a látványos eseményre.” Mindemellett a Lupa Beach Gasztro Est keretében „Budapest tengerpartjának” többi büféjében és éttermében is érdekes tengeri fogásokkal várják az érdeklődőket.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában