A britek a kocsmában érzik a legjobban magukat, vagy akkor, amikor a kocsma felé tartanak – a két állapot közt rekedve talán már kevésbé boldogak. Jó, ezeket eddig is tudtuk, de most már egy nemrég elvégzett felmérés eredményei is arra jutottak, hogy a boldogságot a ködös Albionban tényleg pintben mérik.

Mintegy 2 ezer brit bevonásával sikerült arra a következtetésre jutni, hogy kétszer kettő bizony ott is négy. Mondjuk azért azt tegyük hozzá, hogy a felmérést az egyik ottani sörgyár, a St Austell Brewery’s-hez tartozó Tribute Cornish kezdeményezte, amelynek a szóvivője a következő gondolatokat társította az eredményekhez:

„A brit kocsmák hosszú és érdekes történelemre tekintenek vissza, néhány közülük már évszázadok óta áll, és közben mindenféle embert kiszolgált – a leggazdagabbaktól a legszegényebbekig. És az a helyzet, hogy több ember úgy gondolja, boldogabb a kocsmában, mint egy parkban vagy vásárlás közben.”

A boldogságot a briteknél pintben mérik

A pubokban egyébként annyira jól érzik magukat, hogy a kávézók, az éttermek, a konditermek, vagy a haveroknál töltött esték nemigen rúgnak labdába mellettük, kivéve persze, ha mondjuk egy kiadós gyúrás, egy jó kis mozi, vagy egy romantikus este végül kocsmázásba torkollik. Ennek fényében már egyáltalán nem csoda, ha egy-egy angol úgy óvná a sörét, mint más az életét:

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés